« előző oldal
következő oldal »
Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira
2020. december 2.
2020. december 4-ig, péntekig jelentkezhetnek a központi írásbeli felvételire az általános iskolások. A jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtaniuk, amelyikben a vizsgát meg kívánják írni. Az írásbeliket az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával tartják meg január 23-án.
Több ezer hátrányos helyzetű gyermeket támogatott az „Esélyteremtő óvoda” projekt
2020. november 30.
Az Oktatási Hivatal „Esélyteremtő óvoda” projektje 560 óvodával és 1100 óvodapedagógussal működött együtt négy éven át annak érdekében, hogy az intézmények minél eredményesebbek legyenek a legszegényebb családokból származó gyermekek nevelésében, és ezzel megalapozzák későbbi iskolai sikerességüket.

A veszélyhelyzetben lejárt diákigazolvánnyal is igénybe vehetők az utazási kedvezmények
2020. november 23.
A közlekedési szolgáltatók a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követően 60 napig (várhatóan április 9-ig) elfogadják a köznevelésben a 2019/2020-as tanév érvényesítő matricájával, a felsőoktatásban pedig a 2019/2020-as tanév I. és II. féléves matricájával, illetve a 2020/2021-es tanév I. féléves matricájával érvényesített diákigazolványokat.
A középfokú beiskolázás központi írásbeli vizsgáiról
2020. november 16.
Az Oktatási Hivatal honlapján nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgát hirdető középiskolák adatait, valamint azt az elektronikus keresőfelületet, amelyen a középfokú intézmények felvételi tájékoztatói és a meghirdetett tanulmányi területek találhatók. A vizsgákat az egészségvédelmi intézkedések szigorú betartásával rendezik meg január 23-án.
Véget értek az őszi írásbeli érettségik
2020. november 2.
Október 30-án a járványügyi óvintézkedések betartásával zökkenőmentesen lezajlottak a 2020. évi október-novemberi érettségi vizsgaidőszak írásbeli vizsgái. A tanév rendjében meghatározott 10 vizsganapon 396 helyszínen mintegy 27000 érettségiző vizsgázott.
Az angol nyelv, a kémia, a gazdasági ismeretek, a katonai alapismeretek és a pszichológia írásbeli érettségi vizsgái
2020. október 22.
2020. október 22-én 8.00 órától, a járványügyi óvintézkedések betartásával rendezik az angol nyelv, 14.00 órától pedig a kémia, a gazdasági ismeretek, a katonai alapismeretek és a pszichológia vizsgatárgyak érettségi vizsgáit. (Gazdasági ismeretekből csak emelt szintű írásbeli, pszichológiából csak középszintű érettségi vizsgát lehet tenni.)
A történelem és a francia nyelvi írásbeli érettségi vizsgák
2020. október 21.
2020. október 21-én 8.00 órától, a járványügyi óvintézkedések betartásával rendezik a történelem, 14.00 órától pedig a francia nyelv írásbeli vizsgáit.
A matematika, a latin és a héber nyelv írásbeli érettségi vizsgái
2020. október 20.
2020. október 20-án 8.00 órától, a járványügyi óvintézkedések betartásával rendezik a matematika, 14.00 órától pedig a latin és a héber nyelv írásbeli érettségi vizsgákat.
A magyar nyelv és irodalom, a magyar mint idegen nyelv és a földrajz írásbeli érettségi vizsgái
2020. október 19.
2020. október 19-én 8.00 órától, a járványügyi óvintézkedések betartásával rendezik meg a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv, 14.00 órától pedig a földrajz írásbeli érettségi vizsgákat. (Magyar mint idegen nyelvből csak középszintű vizsga tehető.)
Megkezdődött a 2021. évi keresztféléves felvételi eljárás
2020. október 15.
Október 15-től lehet jelentkezni a 2021 februárjában induló keresztféléves felsőoktatási képzésekre. A jelentkezők november 15-ig dönthetik el, hogy mely egyetem vagy főiskola mely képzésén szeretnének továbbtanulni. A ponthatárokat várhatóan 2021. január 25-én hirdetik ki. Az eljárás tudnivalói, szabályai és a meghirdetett képzések a felvi.hu oldalon olvashatók.
Október 16-án kezdődnek az őszi érettségik
2020. október 12.
2020. október 16-án a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi vizsgaidőszaka. A vizsgákat az erre kijelölt középiskolák és a kormányhivatalok a tavasszal már bevált járványügyi óvintézkedések szigorú betartásával szervezik. Idén ősszel 396 intézményben 27.631-en érettségiznek, a lebonyolításban 493 érettségi vizsgabizottság működik közre.
« előző oldal
következő oldal »