Ugrás a tartalomhoz

Véget ért az Ifjú tudósok második évada

Június 12-én ért véget az Ifjú tudósok középiskolai vetélkedő második évada. Az Oktatási Hivatal tudományos vetélkedőjének televíziós fordulóit az M5 vetítette három héten keresztül.

Az ez alkalommal fizikából, informatikából és magyar irodalomból meghirdetett versenyre közel 4000 középiskolás nevezett. A televíziós adások versenyzői a 2021. novemberi online, majd a 2022. januári regionális fordulókból jutottak tovább az elő- és középdöntőkbe, majd döntőkbe, ahol páros megmérettetésekben dőlt el, kik lettek az Év Ifjú Tudósai: fizikából Turányi Vilmos (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), informatikából Széles Tamás (Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium), magyar irodalomból pedig Valter Bálint (Bajai III. Béla Gimnázium) nyerte el a címet. A további helyezettek listája itt érhető el.

A vetélkedő célja az volt, hogy a kiemelkedően tehetséges tanulók bemutathassák egy adott tudományban való jártasságukat, kimagasló tudásukat; egyúttal példát is adjanak hazai és külhoni diáktársaiknak, illetve a széles közönségnek: megéri tanulni, elmélyülni egy tudományterületben. A televíziós döntők pedig kreatív, izgalmas feladatokon keresztül tették láthatóvá, hogyan jelenik meg a tudomány a mindennapjainkban, hiszen az érdeklődők számos hétköznapi jelenségre is magyarázatot kaptak a műsorban; továbbá irodalmi érdekességeket is megismerhettek.

Ha valaki lemaradt a televíziós fordulókról, 60 napig még visszanézheti az adásokat az MTVA online felületén, a Médiaklikken.

vissza az előző menü szintre
ugrás a lap elejére
ugrás a főoldalra
vissza a normál változatra