Megjelentek a felsőoktatási felvételi ponthatárok

Július 24-én kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, és megtartotta erről szóló sajtótájékoztatóját az Oktatási Hivatal (OH), valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).

A sajtótájékoztatón dr. Bódis József, az EMMI oktatásért felelős államtitkára, dr. Horváth Zita, az EMMI felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, valamint dr. Gloviczki Zoltán, az OH elnöke ismertette az idei felsőoktatási felvételi eljárás eredményeit.

2019-ben az általános felvételi eljárásban összesen 112 034-en jelentkeztek a felsőoktatásba, közülük ősztől 78 900-an kezdhetik el felsőfokú tanulmányaikat. Magyar állami ösztöndíjasként 62 239-en tanulhatnak tovább, és 16 661 hallgatónak tandíjat kell fizetnie.

A legtöbb jelentkezőt – összesen 5 864 hallgatót – idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem vette fel alap-, illetve osztatlan, nappali munkarendű, állami ösztöndíjas képzésre. Az állami ösztöndíjas képzések közül, a legalább 20 főt felvett szakok esetében a legtöbb pont (440) a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának mechatronikai mérnöki szakjára kellett.

A felsőoktatási intézmények, illetve fenntartóik az Oktatási Hivatal közreműködésével több tényező (pl. a jelentkezők szándéka, eredményei és az intézmények kapacitása) figyelembe vételével határozzák meg a felvételi ponthatárokat.

A ponthatárokról az érdeklődők elsőként a felvi.hu oldalon és a Pont Ott Partin (POP), az OH és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. hivatalos ponthatárváró rendezvényén értesülhettek.

Pótfelvételire július 29-étől augusztus 7-én éjfélig lehet jelentkezni, kizárólag a felvi.hu-n elérhető E-felvételiben. A pótfelvételi eljárásban csak egy képzésre és – legtöbb esetben – annak is önköltséges formájára lehet jelentkezni.

Nyomtatás