Ugrás a tartalomhoz

„Középen vagyunk!” V4-es középiskolai versenyt hirdetett az EMMI és az OH

2017. november 27.

Középen vagyunk! címmel országos középiskolai vetélkedőt és imázsfilmpályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal a Visegrádi Csoport magyar elnökségéhez kapcsolódva.

A csapatversenyek célja, hogy a diákok élményszerű tanulás során bővítsék ismereteiket a visegrádi négyekről. A vetélkedőre 2017. december 8-ig, a filmpályázatra 2018. március 1-ig lehet jelentkezni. A döntő és az eredményhirdetés 2018. április 27-én lesz, Budapesten.
A V4-es vetélkedőn a magyarországi középiskolák 11. évfolyamos tanulóiból álló négyfős csapatok vehetnek részt. A verseny háromfordulós: az első és a második fordulóban online írásbeli, a harmadikban, vagyis a döntőben szóbeli megmérettetésre kerül sor. A fődíj egy háromnapos kirándulás, amelynek úticéljai Pozsony és Prága.
A filmpályázatra 2-3 fős 14-18 éves tanulókból álló iskolai csapatok jelentkezhetnek 2-5 perces alkotásokkal, amelyek a visegrádi négyek életét és értékeit dolgozzák fel. A pályázó csapatoknak a választott téma kapcsán valamilyen módon mind a négy tagállamot meg kell jeleníteniük rövidfilmjükben. A három legjobbnak ítélt kisfilm készítői nagyértékű médiaeszköz-utalványt nyernek.

További részletek a v4.kozepiskolaiverseny.hu oldalon olvashatók.

vissza az előző menü szintre
ugrás a lap elejére
ugrás a főoldalra
vissza a normál változatra