Kezdődnek a május-júniusi érettségi vizsgák

2021. május 3-án a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2020/2021-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka. A Kormány döntése értelmében a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel, jogszabályban meghatározott kivételekkel csak írásbeli vizsgákra kerül sor. Ezeket május 3. és június 25. között a középiskolák és a kormányhivatalok a már bevált egészségvédelmi óvintézkedések betartásával szervezik meg. A következő hetekben 1159 helyszínen várhatóan mintegy 111 750-en érettségiznek.

Az Oktatási Hivatal honlapján közzétette a vizsgaszervezés során alkalmazandó egészségvédelmi intézkedéseket: ennek értelmében egy teremben legfeljebb 10 vizsgázó tartózkodhat úgy, hogy közöttük biztosítani kell a legalább 1,5 méter védőtávolságot. Minden vizsgahelyszínen megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani. A védőmaszk viselése a felügyelő tanároknak kötelező, a tanulóknak a vizsga előkészületei során kötelező, az írásbeli alatt pedig ajánlott.

Az írásbeli vizsgákat május 3. és 25. között rendezik meg. Azon tárgyak vizsgái, amelyekből a legtöbben érettségiznek, a tavalyihoz hasonlóan 9 órakor kezdődnek. Elsőként a magyar nyelv és irodalom vizsgára kerül sor: ebből a tárgyból középszinten 71 121, emelt szinten pedig 2380 tanuló ad számot tudásáról május 3-án. A következő napon matematikából középszinten 68 037-en, emelt szinten 5 350-en érettségiznek. Május 5-én történelemből középszinten 66 396, emelt szinten 8 301 diák vizsgázik. Ezután az idegen nyelvi vizsgák következnek: május 6-án angol nyelvből középszinten 48 524-en, emelt szinten 20 469-en; május 7-én német nyelvből középszinten 12 664-en, emelt szinten 3043-an érettségiznek. A további vizsgák jogszabályban rögzített időpontjai elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján.

A vizsgaidőszakban összesen 72 303 végzős középiskolás érettségizik, rajtuk kívül 39 447-en tesznek majd legalább egy tárgyból érettségit. A jelentkezők várhatóan közel 400 000 vizsgát teljesítenek: 121 tárgyból 67 446-ot emelt szinten, 183 tárgyból 332 216-ot pedig középszinten. Rendes érettségi vizsgából lesz a legtöbb: a végzős tanulók 346 065 ilyen vizsgát (az összes megmérettetés 87%-a) tesznek majd. A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők közel 10 500 ismétlő vagy kiegészítő vizsgára (a vizsgák közel 3%-a) jelentkeztek. Az előrehozott vizsgák száma 25 821 (a vizsgák közel 7%-a), a szintemelő vizsgáké 14 568 (a vizsgák közel 4%-a). Együttesen 2740 a pótló és a javító vizsgák száma.

Az emelt szintű szóbeliket június 3. és 10., a középszintű szóbeliket június 14. és 25. között tartják a jogszabályban meghatározottak szerint. Szóbeli vizsga – a jogszabályi kivételektől eltekintve – kizárólag azon vizsgatárgyakból (célnyelvi civilizáció, bibliaismeret, judaisztika, népművészet és hittan) tehető, amelyeknek középszinten csak szóbeli vizsgarésze van. Testnevelés tantárgyból a szóbeli és – bizonyos feladatok mellőzésével – a gyakorlati vizsgát is meg kell szervezni. Az írásbeli alól jogszabály szerint felmentett tanulók szintén szóban vizsgázhatnak, ahogy azok az érettségizők is szóbelizhetnek, akik a középszintű írásbeli vizsgán 12% feletti, de 25% alatti eredményt értek el.