Ugrás a tartalomhoz

Módosultak a felsőoktatásba jelentkezőkre vonatkozó jogorvoslati szabályok

2018. július 24.

Megváltozott a felsőoktatási felvételi eljárásban hozott besorolási döntéssel szembeni jogorvoslat módja: a fellebbezés beadása helyett kizárólag közigazgatási per indítható.

A 2018. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait 2018. július 25-én este 8 órakor hirdetik ki. Az Oktatási Hivatal az eljárást lezáró, ún. besorolási döntésben állapítja meg, hogy a jelentkező a felvételi jelentkezési kérelmében megjelölt és rangsorolt képzések közül melyiken érte el a felvételhez szükséges ponthatárt. A felvételizők a besorolási döntés ellen – ha úgy vélik, az jogsértő – idén nem fellebbezéssel, hanem kizárólag keresettel élhetnek, amelynek elbírálására a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság jogosult.

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2018. január 1. napjával hatályba lépett módosított rendelkezései értelmében a jelentkező fellebbezést nem nyújthat be. Ehelyett a besorolási döntésről szóló határozattal szemben, annak közlésétől számított 30 napon belül jogszabálysértésre hivatkozással közigazgatási per indítható az Oktatási Hivatal mint alperes ellen. A keresetlevelet a jogvita eldöntésére illetékes Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak címezve, de az Oktatási Hivatalhoz elküldve kell benyújtani Ügyfélkapun keresztül elektronikusan vagy Ügyfélkapu hiányában papír alapon (3 példányban) a 1380 Budapest, Pf. 1190 postacímen.

Ügyfélkapuval rendelkező jelentkezők a www.oktatas.hu honlapon található perkapun keresztül, az ott megadott űrlap kitöltésével is élhetnek a jogorvoslat lehetőségével. Ügyfélkapuval nem rendelkező jelentkezők a www.felvi.hu honlapon a Kérvénytár menüpontból letölthető formanyomtatvány segítségével készíthetik el kereseti kérelmüket.

Különösen fontos, hogy a korábbi eljárástól eltérően a jogorvoslati kérelem elbírálási határideje, a bírósági eljárásra figyelemmel, várhatóan meghosszabbodik. Ezért javasolható, hogy keresetet – számolva a pervesztesség esetén fizetendő perköltséggel is – alapos megfontolást követően nyújtsanak be az érintettek.

A jelentkezőkre vonatkozó érvényben lévő jogorvoslati szabályokról részletesebben ezen a linken tájékozódhatnak: https://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/felveteli_tajekoztato/FFT_2018A/1_teendok_hataridok/17_hatarido_utan/174_jogorvoslat

vissza az előző menü szintre
ugrás a lap elejére
ugrás a főoldalra
vissza a normál változatra