Szeptember 26-án ért véget az Ifjú tudósok középiskolai vetélkedő első évada. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal tudományos vetélkedőjének televíziós fordulóit az M5 vetítette három héten keresztül. Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének kezdeményezésére és támogatásával meghirdetett vetélkedőt a következő évadban magyar irodalomból, fizikából és informatikából rendezik meg; október 4-ig várják a jelentkezőket.
Az elsőként történelemből, biológiából és kémiából meghirdetett versenyre közel 3500 középiskolás nevezett. A televíziós adások versenyzői a 2020. novemberi online, majd a 2021. februári regionális fordulókból jutottak tovább az elő- és középdöntőkbe, majd döntőkbe, ahol páros megmérettetésekben dőlt el, kik lett az Év Ifjú Tudósai: Történelemből Sikos Ágoston (Városmajori Gimnázium), biológiából Nguyen Bich Diep, (Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium), kémiából pedig Lovas Miklós (Debreceni Tóth Árpád Gimnázium) nyerte el a címet. A további helyezettek listája itt érhető el.
A vetélkedő célja az volt, hogy a kiemelkedően tehetséges tanulók bemutathassák egy adott tudományban való jártasságukat, kimagasló tudásukat; egyúttal példát is adjanak hazai és külhoni diáktársaiknak, illetve a széles közönségnek: megéri tanulni, elmélyülni egy tudományterületben. A televíziós döntők pedig kreatív, izgalmas feladatokon keresztül tették láthatóvá, hogyan jelenik meg a tudomány a mindennapjainkban, hiszen az érdeklődők számos hétköznapi jelenségre is magyarázatot kaptak a műsorban; továbbá érdekes történelmi összefüggéseket is megismerhettek.
Ha valaki lemaradt a televíziós fordulókról, akkor 60 napig még visszanézheti az adásokat az MTVA online felületén, a Médiaklikken.
A verseny a következő tanévben is folytatódik, hiszen az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal a 2021/2022-es tanévre is meghirdette a tudományos vetélkedőt, ezúttal magyar irodalom, fizika és informatika tudományterületből. A versenyre a Magyarországon és a szomszédos országokban élő 11–12. évfolyamos középiskolások jelentkezhetnek 2021. október 4-ig. A részletek az ifjutudosok.kozepiskolaiverseny.hu honlapon olvashatók.