Díjat kapnak az OKTV legjobbjai

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) a tehetségek kiválasztásának és gondozásának legismertebb, legnagyobb hagyományú hazai fóruma. Ebben a tanévben 28 tantárgy 39 kategóriájában hirdettek versenyt, amelyekre az Oktatási Hivatal (OH) 20 489 tanulótól 28 030 jelentkezést regisztrált. Az OKTV népszerűségét jelzi, hogy a megmérettetésen az ország 564 középiskolájából, azaz középiskoláink közel feléből vettek részt diákok. A díjátadót a II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnáziumban tartják május 31-én.

Az OKTV versenyeket minden évben az oktatásért felelős minisztérium hirdeti meg a középiskola utolsó vagy utolsó előtti évfolyamán tanulóknak. A fordulókat a középiskolák közreműködésével az OH szervezi. A döntőkben 1-30. helyezést elért tanulók 217 különböző középiskola diákjai, ami jól mutatja, hogy az ország számos intézményében folyik magas szintű tehetséggondozó munka.
Az ünnepségen Prof. Dr. Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) oktatásért felelős államtitkára, Dr. Gloviczki Zoltán, az OH elnöke és Prof. Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke 68 középiskola 113 tanulójának adja át az első három helyezésért járó díjat, valamint a felsőoktatási tehetséggondozásba belépőt jelentő Tehetségútleveleket.
A Nemzeti Tehetség Program részeként alapított „Kiváló versenyfelkészítő" díjakat Krekuska Róbert, az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság tehetségügyi osztályvezetője és Jávor Balázs, az Új Nemzedék Központ tehetségfejlesztési igazgatója adja át a tehetséggondozásban sok éve eredményes 40 pedagógusnak, oktatónak, szakembernek.
Az eseményen különdíjak is gazdára találnak: A Graphisoft SE által alapított Graphisoft-díjat 20 matematika szakos tanár kapja meg országosan is kiemelkedő tehetséggondozó munkájáért. A német nyelv, illetve a német nemzetiségi nyelv és irodalom versenyek legjobbjait a Zentralstelle für das Auslandsschulwesen (Külföldi Oktatási Ügyek Központja) németországi ösztöndíjjal ismeri el. A földrajz OKTV első három helyezettje a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Ifjú Geográfus díjat veheti át. A történelem OKTV első három helyezettjének a Magyar Történelmi Társulat könyvcsomagot ajándékoz.
A Budapesti Francia Intézet a francia nyelv OKTV I. és II. kategória első három helyezettjének, a Budapesti Olasz Kultúrintézet az olasz nyelv OKTV I. és II. kategória első három helyezettjének ajánlott fel különdíjat. Az olasz nyelv OKTV első helyezettjei ezenkívül a Pécsi Tudományegyetem (Bölcsészettudományi Kar) különdíját is átvehetik. A Magyar Nemzeti Filmalap díját a mozgóképkultúra és médiaismeret verseny első három helyezettje és felkészítő tanáraik vehetik át, a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ és a Forbes magazin közös különdíját szintén ebben a tantárgyban adják át.
A drámaversenyben kiváló teljesítményt nyújtó versenyzők a Magyar Tudományos Akadémia Színház- és Filmtudományi Állandó Bizottsága és Drámapedagógiai Albizottsága által alapított különdíjban, valamint a Theatrum Scholae Közhasznú Alapítvány által felajánlott különdíjban részesülnek.

Az OKTV tantárgyai és a versenyzők száma:

angol nyelv
5571
biológia
4505
matematika
3750
történelem
2765
informatika
2138
német nyelv
1395
fizika
1334
kémia
1219
magyar irodalom
979
francia nyelv
618
spanyol nyelv
582
vizuális kultúra
554
földrajz
500
magyar nyelv
451
olasz nyelv
440
latin nyelv
167
mozgóképkultúra és médiaismeret
166
művészettörténet
152
orosz nyelv
139
dráma
128
filozófia
122
német nemzetiségi nyelv és irodalom
93
belügyi rendészeti ismeretek
41
horvát nyelv és irodalom
15
szerb nyelv és irodalom
6
szlovák nyelv és irodalom
4
román nyelv és irodalom
3
szlovén nemzetiségi nyelv 2