„Széchenyi öröksége” rajzpályázat

Beküldési határidő: 2021. június 4.

A Pázmaneum Társulás csatlakozva a Gróf Széchenyi Család Alapítvány által meghirdetett emlékévhez rajzpályázatot hirdet általános és középiskolás diákok részére „Széchenyi öröksége” címmel. A rajzpályázat védnöke dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Ez év szeptember 21-én ünnepelhetjük a legnagyobb magyar születésének 230. évfordulóját. A Széchenyi-emlékévhez csatlakozik ez a pályázat is, hiszen Széchenyi István élete és munkássága példaként szolgál mindannyiunknak.

A rajzpályázat témája: Széchenyi István öröksége, avagy mire lehetünk büszkék magyarként. Mit köszönhetünk Széchenyi Istvánnak? A gazdaság, a közlekedés, a lótenyésztés, sport stb. terén végrehajtott reformjai, alkotásai, illetve vele és családja történetével kapcsolatos események is megjeleníthetőek a rajzpályázatban.

Pályázni lehet bármely szabadon választott technikával. A munkákat A/4-es vagy A/3-as méretben, passzpartu nélkül kérjük beadni. Az alkotások hátoldalán tüntessék fel a pályázó nevét, életkorát, lakcímét, a kép címét és technikáját. Ha iskolán keresztül pályáznak, az iskola nevét, az osztályt és a felkészítő tanár nevét. Egy pályázó gyermek összesen egy pályaművel indulhat.

Korcsoportok: 6–10, 11–14, 15–18 évesek.

A beadott munkákat szakmai zsűri javasolja kiállításra, és díjazza.

Az elkészített műveket legkésőbb 2021. június 4-ig ide kérik eljuttatni: Pázmaneum Társulás, Fő utca (Hlavná ul.) 47/22, P.O. BOX 175., SK-92901 Dunaszerdahely (Dunajská Streda) A borítékra írják rá: „Széchenyi öröksége” rajzpályázat.

Díjazás: A kiválasztott alkotásokat kiállításon mutatják be 2021 októberében a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. A fent felsorolt korcsoportokból az első három alkotás könyv- és tárgyi jutalomban részesül. A különdíj győztese családi belépőt kap a nagycenki Széchenyi-kastélyba és a fertődi Esterházy-kastélyba. A díjazottak a Nemzetpolitikai Államtitkárság ajándékában is részesülnek.

Eredményhirdetés: 2021. szeptember 21.

A nyerteseket e-mailben értesítik, a nyertes pályázatokat megjelentetik a Pázmaneum honlapján (www.pazmaneum.com) és Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/pazmaneumpt/), illetve kiállítás formájában megtekinthetőek lesznek a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban.

További információ: info@pazmaneum.com

 

Nyomtatás

CÍMKÉK

pályázat