Sikeresen lezárultak a Szent Korona Emlékévhez kapcsolódó programok

Az Oktatási Hivatal 2019-ben a Szent Korona Emlékévhez kapcsolódó szakmai programok megszervezésére kapott felkérést az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A programokon elismert tudósok, szakemberek közreműködésével közel négyezer tanuló és több száz felkészítő pedagógus vett részt.

A „Hozz rá víg esztendőt..." A Szent Korona és a magyar királyi koronázási jelvények című országos és határon túli magyar nyelvű középiskolai vetélkedőt Kárpát-medencei székhelyű középiskolák 9–11. évfolyamos tanulóinak hirdette meg az Oktatási Hivatal. A vetélkedő célja a Szent Korona – mint a Magyar Állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklye – és a hozzá tartozó királyi koronázási jelvények szélesebb körű megismertetése, a nemzettudat és a közjogi hagyományok erősítése volt. A vetélkedőn 612 tanuló vett részt, közülük 11 határon túli volt, akik közül ketten a döntőbe is bejutottak. A vetélkedő döntős tanulói kétnapos tematikus kiránduláson vehettek részt. A kirándulás a Parlament meglátogatásával indult, majd a visegrádi és a tatai várral folytatódott. A második napon az esztergomi bazilikát, majd a székesfehérvári városházát és a koronázó bazilika romkertjét keresték fel.

„A Szent Korona és a magyar királyi koronázási jelvények" művészeti verseny célja volt a Szent Korona és a koronázási jelvények szélesebb körű megismertetése a művészet eszközeivel, a nemzettudatnak és közjogi hagyományoknak az erősítése a tanulók kreativitásának kibontakoztatásával. A versenyre 249 köznevelési intézményből 2 337 tanuló küldött pályaművet. A diákok a pedagógiai oktatási központok által szervezett rendezvényeken ünnepélyes keretek között vehették át a díjakat.

A Szent Korona Emlékév kapcsán célul tűztük ki, hogy az általános iskolai korosztály ismeretei is bővüljenek ezen a téren. Ezért a 7–8.-os tanulóknak a pedagógiai oktatási központokkal és az Oktatási Hivatal bázisintézményeivel októberben és novemberben országosan 21 köznevelési intézményben szerveztünk tematikus iskolai szakmai napokat, amelyeken 981 tanuló vett részt.

Nyomtatás