„Joy of Europe” nemzetközi ifjúsági festészeti és rajzverseny

A Gyermekek Kulturális Központjának Belgrádi Titkársága 2019. július 1-jéig öt korcsoportban várja 4 és 18 év közötti tehetséges fiatalok jelentkezését.

Idén 21. alkalommal rendezik meg a „Joy of Europe" elnevezésű nemzetközi ifjúsági festészeti és rajzversenyt. Témabeli megkötés nélkül a világ bármely részéről jelentkezhetnek egyének, iskolák, gyermekintézmények, alapfokú művészetoktatási intézmények és társulatok is. Egyének akár három különböző technikával készített művet is benyújthatnak, társulatok, intézmények pedig akár 20 különböző alkotó munkáját is. A kategóriák győzteseit a 2019. október 2–5. közötti időszakra meghívják Belgrádba, ahol a Gyermekek Kulturális Központjának Galériájában a pályamunkákból október 2-án kiállítás nyílik, amelynek ünnepélyes megnyitóján sor kerül a díjátadóra is. A szervezők állják a szállás költségeit, az utazást viszont a díjazottaknak kell fedezniük. Az eredeti angol nyelvű felhívás itt érhető el, az érdeklődők az abban megadott elérhetőségen, illetve formanyomtatványon tudnak jelentkezni, valamint további információkat kérni.

Nyomtatás