A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. Indokolt esetben a gyermek a szülő kérelmére és az Oktatási Hivatal ezt támogató döntése alapján további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt.
A tankötelezettség megkezdésének halasztása a 2024/2025. tanévre vonatkozó eljárásban azon gyermekek esetében merülhet fel, akik 2017.09.01 és a 2018.08.31. között születtek, függetlenül attól, hogy jelenleg középső, vagy nagycsoportba járnak-e és hogy korábban hány évig részesültek óvodai nevelésben.
Figyelem! A gyermek hatodik életévének betöltése után a tankötelezettség megkezdésének halasztását kizárólag egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérelmezni. Ha a gyermek augusztus 31. napjáig a hetedik életévét is betölti, a tankötelezettség megkezdése tovább már nem halasztható, a hétéves gyermeknek szeptember 1. napjával mindenképpen meg kell kezdenie tankötelezettségének teljesítését.
Ha a Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottsága a sajátos nevelési igény (SNI), illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség (BTMN) feltárásával összefüggésben végzett vizsgálat keretében a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidőn belül (január 18. napjáig) szakértői véleményében javasolja, hogy a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben részesüljön, a szülői kérelem benyújtására nincs szükség. Ilyenkor a szakértői véleményt az óvodában kell bemutatni, az óvoda pedig annak alapján berögzíti az óvodában maradás tényét a köznevelés információs rendszerébe (KIR).
Figyelem! Ha az SNI, illetve a BTMN feltárásával összefüggésben végzett vizsgálat keretében a gyermek további egy nevelési évig történő óvodában maradását támogató előzetes szakértői vélemény kiállítására január 18. napjáig nem kerül sor, de a szülő szeretné, hogy gyermeke még egy évig óvodai ellátásban részesüljön, akkor a szülőnek kérelmet kell benyújtania a Hivatalhoz a törvényi határidőn belül, vagyis legkésőbb január 18-a éjfélig.
Figyelem! A Hivatal a döntését a szülővel határozat formájában közli, a határozat és a szakértői bizottság szakértői véleménye egyaránt kötelező érvényű. Amennyiben a Hivatal helyt ad a szülő kérelmének, illetve, ha a pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága a törvényi határidőn belül javasolja az óvodában maradást, a gyermek egy tanévvel később válik tankötelessé. Ez azt jelenti, hogy a gyermek még egy nevelési évig kötelező módon óvodai ellátásban fog részesülni. A szülő nem hagyhatja figyelmen kívül sem a Hivatal határozatát, sem a szakértői bizottság szakértői véleményét, és azzal ellentétes módon nem írathatja gyermekét iskolába.
1. A kérelem benyújtása
a) A benyújtás határideje
A kérelmeket a 2024/2025. tanév vonatkozásában 2024. január 18. napjáig lehet benyújtani.
A kéreleműrlap a korábbi évek gyakorlatának megfelelően már 2023. december 28-tól a kérelembenyújtási határidő végéig, vagyis 2024. január 18-ig lesz elérhető a következő linken: https://ohtan.oh.gov.hu/. |
A Kormány által elrendelt téli igazgatási szünet (2023. december 27. és 2024. január 01. közötti időszak) a kérelmek benyújtását nem érinti, viszont azok feldolgozására és az ügyintézés megkezdésére csak az igazgatási szünetet követő első munkanapon (2024. január 02.) kerül sor.
b) A kérelmező
A tankötelezettség halasztása iránti kérelmet a szülő/gyám, vagy szülői kérelem hiányában a gyámhatóság nyújthatja be.
Amennyiben a szülői felügyeleti jogot a szülők közösen gyakorolják, a kérelmet benyújtó szülő nyilatkozik arról, hogy a kérelemben foglaltakkal a másik szülő egyetért.
c) A kérelem benyújtásának módja, kapcsolattartás
A kérelmet ügyfélkapu segítségével (ügyfélkapus azonosítást követően az Oktatási Hivatal felületén kitöltött és beküldött kérelem) vagy postai úton is be lehet nyújtani. Kiemelten javasoljuk az ügyfélkapus benyújtást, amely teljesen ingyenesen elérhető és a postai kapcsolattartáshoz képest jelentősen lerövidíti az ügyintézés időtartamát, egyúttal biztonságos és kényelmes ügyintézést tesz lehetővé.
A postai úton feladott kérelmet javasolt könyvelt postai küldeményként (ajánlott levél) feladni annak érdekében, hogy a levél útját a feladó a Magyar Posta nyomkövető szolgáltatásán keresztük nyomon tudja követni.
Postai kapcsolattartás esetén az Oktatási Hivatal az eljárásban meghozott döntéseket kizárólag postai úton
küldi meg a kérelemben megadott postacímre.
d) A kérelem kitöltése és tartalma
A kérelem kitölthető:
A kéreleműrlap a korábbi évek gyakorlatának megfelelően már 2023. december 28-tól a kérelembenyújtási határidő végéig, vagyis 2024. január 18-ig lesz elérhető a következő linken: https://ohtan.oh.gov.hu/.
A kérelmek pontos kitöltése és a gyors ügyintézés érdekében kérjük, hogy használja az elektronikus űrlapot abban az esetben is, ha postai úton kívánja eljuttatni kérelmét a Hivatalhoz. Kérjük, hogy lehetőség szerint válassza az ügyfélkapus benyújtást és az elektronikus ügyintézést, így jelentősen lerövidíti az ügyintézéshez szükséges időt. Ilyen módon a Hivatal és az ügyfél között ingyenesen igénybe vehető gyors és biztonságos csatornán keresztül történik a kapcsolattartás.
Arra is van lehetősége a kérelmezőnek, hogy kérelmét szabadon megfogalmazva postai úton terjessze elő (Postacím: Oktatási Hivatal, Budapest, 1982).
Ebben az esetben a kérelemnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
e) A kérelem mellékletei
A kérelemhez nem kötelező mellékleteket csatolni.
A kérelemhez minden olyan dokumentum csatolható, amely a kérelemben foglaltakat igazolja: pedagógiai szakszolgálat szakértői véleménye, óvodai fejlődési napló, pedagógiai szakvélemény, járóbeteg szakellátásban dolgozó szakorvosi igazolás, stb.
Az Oktatási Hivatal az eljárása során azt vizsgálja, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota eléri-e az iskolába lépéshez szükséges szintet. Ha a szülő nem mellékel kérelméhez igazoló dokumentumot, vagy azokból nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani a gyermek fejlettségi szintjét, az Oktatási Hivatal pedagógiai szakértői bizottság kirendeléséről gondoskodik. A gyermek vizsgálatával kapcsolatos teendőkről, tudnivalókról a szakértői bizottság tájékoztatja a szülőt.
Amennyiben a kérelmet a gyám nyújtja be, a gyám kirendeléséről szóló döntést csatolni kell a kérelemhez.
Amennyiben a szülő/gyám helyett a törvényes képviselő megbízásából más személy nyújtja be a kérelmet, ahhoz csatolni kell a szülő/gyám által adott teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást.
f) Nyilatkozatok
Kérelmében a kérelmező nyilatkozik arról, hogy
A nyilatkozatokat az elektronikus űrlap tartalmazza.
2. Az eljárás ügyintézési határideje
a) Amennyiben a kérelem és a kérelemhez csatolt dokumentumok alapján a tényállás tisztázott, a Hivatal a kérelem beérkezését követően 8 napos határidővel (postai kapcsolattartás esetén postai úton, ügyfélkapus kapcsolattartás esetén a kérelmező ügyfélkapus tárhelyére elektronikus úton) megküldi a döntést.
b) Amennyiben szakértő kirendelésére, egyéb dokumentumok, adatok beszerzésére van szükség a döntés meghozatalához, a Hivatal a kérelem beérkezését követően 50 napon belül (postai kapcsolattartás esetén postai úton, ügyfélkapus kapcsolattartás esetén a kérelmező ügyfélkapus tárhelyére elektronikus úton) megküldi a döntést.
3. Jogorvoslat
A Hivatal döntése ellen annak kézhezvételét követően 15 napon belül közigazgatási per indítható. A keresetlevelet a felperes lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerint közigazgatási ügyekben illetékes Törvényszékhez kell címezni és az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani. A közigazgatási per illetéke 30.000 Ft. Tárgyalás tartását a keresetlevélben lehet kérni.
4. Az eljárásra vonatkozó jogszabályok
5. Adatkezelési tájékoztató
Kérjük, hogy a kérelmek benyújtása előtt tekintse át az Adatkezelési tájékoztatót.
6. Elérhetőségek
Oktatási Hivatal, Köznevelési Engedélyezési Osztály
e-mail: ovoda@oh.gov.hu
telefon: (36-1) 374-2310; (36-1) 374-2268; (36-1) 374-2137; (36-1) 374-2125; (36-1) 374-2354
7. Letölthető tájékoztató
Rövid tájékoztatónkat itt tudja letölteni PDF formátumban.