Tiszteletre méltó fegyelmezettséggel küzdik végig a pedagógusok a köznevelés megújítását, amely az elmúlt 25 év legnagyobb átalakítása – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Szakmai Tanévnyitó Konferencia fővárosi rendezvényén. Az idei évben megújult a tanévnyitó konferencia: három egymást követő napon, három különböző helyszínen, ugyanazzal a programmal zajlott a rendezvénysorozat. 2014. augusztus 26-án Budapesten, augusztus 27-én Miskolcon, augusztus 28-án Pécsett csaknem 3000 pedagógus értesült az ágazat legfontosabb újdonságairól, többek között a pedagógusminősítési és a tanfelügyeleti rendszer bevezetéséről.
A budapesti nyitórendezvényen az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán elmondta: a köznevelési ágazat megújítása nem pont-, hanem rendszerszerű. Az átfogó köznevelési stratégia megvalósításához mindenekelőtt bizalom szükséges a pedagógusok és a szakmai irányítás, a kormány, valamint a pedagógusok és a szülők, a szülők és a kormány között. A miniszter a pedagógus-életpálya kapcsán megjegyezte: a változások közepén járnak, de bízik benne, hogy az előnyöket már érzékelik az érintettek. Az új tankönyvekről szólva kijelentette: felelősséget éreznek a minőségi javulásért. Balog Zoltán szerint minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy sikeres legyen a következő tanév: a hit abban, hogy összefogással meg tudják valósítani a céljaikat, a szándék a partnerségre, az együttműködésre, a bizalom és a szükséges infrastruktúra, taneszközök, tantermek, megfelelő tantervek és a pedagógusok.
Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy az iskolának a tudás mellett identitást is kell adnia. A pedagógusokat arra kérte, hogy tapasztalataikkal segítsék a tankönyvfejlesztést. A szaktanácsadás és tanfelügyelet rendszerének kiépítéséről elmondta, hogy ez is segíti a köznevelés minőségi megújulását. A pedagógus-életpályamodellel kapcsolatban fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a fejlődést díjazandó, anyagi elismerést kapnak a pedagógusok. A köznevelést érintő fejlesztések legfontosabb célja, hogy a tanulók jobb ellátáshoz juthassanak – zárta beszédét a köznevelésért felelős államtitkár.
Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár a köznevelés fejlesztési irányairól tartott előadásában többek között arról beszélt, hogy az ágazatirányítás struktúráját hozzá kell igazítani az új feladatokhoz. Úgy vélte, hogy az infrastruktúra fejlesztése mellett tartalmi fejlesztésre, továbbá az egyes szakmai folyamatok fejlesztésére is szükség van. Jelezte, hogy 2015. szeptember 1-től bevezetésre kerül a hároméves kortól kötelező óvodai ellátás, nemcsak az óvodapedagógusok számát szükséges növelni, hanem fontos az infrastruktúra bővítése is.
Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár ismertette a tanév fontosabb feladatait, menetrendjét. Tájékoztatott arról is, hogy integrált elektronikus nyomon követő rendszert vezetnek be a sajátos nevelési igényű gyermekek intézményváltásához kapcsolódva. A szakszolgálati intézményekben dolgozóknak is biztosítják a pótszabadság intézményét, és feladatként említette a fizikai állapotfelmérés pontosítását, kiegészítését. (Sipos Imre prezentációja ide kattintva érhető el »)
Pósfai Péter, az Oktatási Hivatal elnöke bejelentette: a Hivatal honlapján, a www.oktatas.hu oldalon már elérhető a 2015. évi minősítővizsgára, illetve minősítési eljárásra készülő pedagógusok munkáját segítő Útmutató második, javított kiadása. Előadásában ismertette a 2014-es átmeneti minősítési eljárás fontosabb adatait, a pedagógusminősítési és tanfelügyeleti szakértői képzés előrehaladását, valamint szólt a 2015-ben esedékes tanfelügyeleti és pedagógusminősítési eljárásokról is.
Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója ismertette a tankönyvek új generációjának fejlesztési modelljét, amelyben a pedagógusoknak lehetőségük van visszajelzéseikkel segíteni a tankönyvek fejlesztését. Előadásában a követelményfejlesztés mellett a nevelési-oktatási programok fejlesztéséről, a szaktanácsadói, tantárgygondozói rendszerről, a pedagógusképzés szakmai támogatásáról és az OFI-ban folyó kutatásokról is beszélt.
Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke beszámolt az NPK megalakulásának körülményeiről, majd részletesen vázolta céljait és feladatait. Arra kérte a pedagógusokat, hogy mondják el bizalommal az oktatással kapcsolatos problémákat, észrevételeket.
Az Oktatási Hivatal szekciója: Tanfelügyelet, önértékelés, pedagógusminősítés
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet szekciója: Az új generációs tankönyvek fejlesztése, az új típusú szaktanácsadás, a tanárképzés megújítása
Az Educatio Nonprofit Kft. szekciója: Az Educatio Nkft. köznevelési rendszerhez kapcsolódó fejlesztései
A Nemzeti Pedagógus Kar szekciója: Etikai kódex, a pedagóguspálya presztízse, tagozatok a karban