Változás küszöbén a pedagógus-továbbképzés

következő oldal »

Szerteágazó és nagyon nehezen átlátható kínálat alakult ki a pedagógus-továbbképzésben, többek között ezért is megérett az idő a tartalmi és szerkezeti átalakításra – véli az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelés-irányítási Főosztályának vezetője. Brassói Sándor szerint az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni az ellenőrzésre és a minőségbiztosításra. A főosztályvezető úgy látja, főként olyan továbbképzések kellenek, amelyek a mindennapi munka hatékonyságát, eredményességét, minőségét növelik.

Miben látja a pedagógus-továbbképzések jelenlegi rendszerének erősségeit, illetve gyenge pontjait?

Brassói SándorNagy erőssége a történetisége, az, hogy Magyarországon ez a rendszer 1997-ben egyáltalán létrejött, szinte elsőként az összes hazai ágazat közül. A közoktatási törvény és a hozzá kapcsolódó 277/1997. (XII. 22.) kormányrendelet a pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a továbbképzésben részt vevők juttatásairól és kedvezményeiről tette lehetővé azt, hogy az ágazatban dolgozó pedagógusok számára kötelezően előírt, államilag jelentős mértékben honorált továbbképzést, élethosszig tartó tanulási lehetőséget indított el, valósított meg. Szintén nagyon fontos volt, hogy ettől kezdve szabályozottá vált a továbbképzések akkreditációjának eljárásrendje, az, hogy ki, hogyan, milyen feltételekkel mit akkreditáltathat. Lényeges lépés volt, mert átláthatóvá vált a társadalmi, a piaci szereplők számára, hogy milyen menetben, hogyan, hova kell benyújtani a továbbképzések alapításához szükséges dokumentumokat, mennyit kell fizetni azért, hogy ebből továbbképzési engedély legyen. A rendszer szerintem nagyon korszerű volt és most is az. Végső soron az akkreditációs jegyzék mutatja a pedagógus-továbbképzés kínálati oldalát, a jogszabályok pedig megteremtik a kereteit annak, hogy a pedagógusok ebből milyen feltételekkel, hogyan választhatnak.

Véleményem szerint felépítésében, szerkezetében a pedagógus-továbbképzési rendszer egy jól kitalált és felépített rendszer. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy - legjobb emlékeim szerint 2000-ben vagy 2001-ben - egy OECD-projekt, aminek a mottója az volt, hogy „what works" („ami jól működik az oktatási rendszerekben") keretei között jó gyakorlatként nemzetközi összehasonlításban is bemutatásra került a magyar továbbképzési rendszer. Magát a rendszert akkortájt korszerűen, az akkori kihívásokhoz illesztve építették fel. Ám az óta sok idő eltelt, mialatt megjelentek az árnyoldalai és ezzel együtt a problémái is. Éves szinten kezdetben sok milliárd forint állami kötött felhasználású normatíva jelent meg a költségvetési törvénybe beépítve, hogy a pedagógusok szakmai fejlődésének anyagi garanciája is legyen. Világossá vált nagyon korán a piaci alapon működő pedagógiai szakmai szolgáltatók számára, hogy ha bármelyikük továbbképzést akkreditál, indít, szervez, és kellőképpen reklámozza, bevételre is számíthat, hiszen a pedagógusok számára kötelező volt a továbbképzéseken való részvétel. Addig, amíg ez az akkoriban jelentősnek mondható állami támogatás benne volt a normatíva oldalról, egyik oldalon megjelenítette, ösztönözte a pedagógiai innovációt, az új és több tudás elérését széles pedagóguscsoportok számára, másik oldalon viszont egy kicsit – ezt csak óvatosan mondom ki - talán ösztönzött egyesekben anyagi haszonszerzést is. Nyilván nem lehet leszűkíteni a továbbképzések körét, van köztük tantárgyi, műveltségterületi, vezetési, didaktikai, iskolatervezési értékelés stb. A különböző célú továbbképzések között azonban megjelentek olyanok is, amelyeknek az iskolai alkalmazhatósága kétséges. A képzést bármelyik pedagógus választhatja, így akadnak olyanok is, akik inkább kényelmesebb, játékosabb, nem szaktárgyi, szaktudományi módszertani felépítésű továbbképzést választanak, mivel ezt is kifizetik, vagy inkább kifizették a számukra. Ezért egyesek olyan továbbképzést végeztek el, ami a pedagógustevékenységnek egy periférikus területéhez kapcsolódik csupán. Látva az elmúlt 15 év alatt az akkreditációs kérelmeket, hihetetlen szerteágazó és nagyon nehezen átlátható kínálat alakult ki, számos, sok szempontból valójában nem hatékonyan alkalmazható továbbképzés a továbbképzések „piacára" került.

Milyen szerepet játszik a problémák kialakulásában a központi finanszírozás?

Az egyik csomópont mindenképpen az, hogy kell-e az államnak anyagilag támogatnia a pedagógus-továbbképzéseket? Én azt gondolom, hogy továbbra is feltétlenül kell. Az más kérdés, hogy milyen mértékben, arányban kell hozzájárulni ahhoz az érintett pedagógusnak és az államnak.

Már korábban is sokszor felmerült, hogy legyen alanyi jogon ingyenes a pedagógus-továbbképzés. Tudjuk, hogy ez nem jó irány, mert ha valami ingyenes, akkor erodálódik annak az értéke a kedvezményezettek részére. Ha valaki helyett teljes mértékben kifizetik a továbbképzés árát, kevéssé mérlegeli az anyagi következményeket. Ha viszont neki kell megfizetnie a továbbképzés árát, az már egy kemény kérdés, ekkor körültekintőbben dönt, hogy milyen továbbképzésre fordítja anyagi javait, tehát mérlegelnie kell. Az előző kormányzati ciklusban már beépült több korlátozás a kormányrendelet legutóbbi nagy átfogó módosítása során. 2008-2009-ben indult el az a „szűkítést" előidéző folyamat, amikor az intézményvezetők számára az intézményvezetői kompetenciák megszerzésére való felkészítés, a tanároknak pedig kimondottan a megújító jellegű továbbképzés került előtérbe, mint magas prioritás. A továbbképzési normatívát, támogatást alapvetően ebben az irányban kellett felhasználnia az intézményeknek. Ekkor körvonalazódott először szerintem az az irány is, hogy „ne virágozzék ezer virág" a piacon, hanem a pedagógusok inkább azokra a továbbképzésekre menjenek el, amelyekből az iskolai munkájuk során a legtöbbet hasznosítják majd. Egyrészt nincs már pénz arra, hogy bárki bármiféle továbbképzésre menjen és azt az állam finanszírozza. Másrészt pedig a tanárok, igazgatók, intézményvezetők, szakemberek inkább törekedjenek olyan tárgyú, témájú továbbképzéseken részt venni – hiszen őket ezalatt helyettesíteni kell –, ami a mindennapi munkájuknak a hatékonyságát, eredményességét, minőségét növeli. Számtalan kutatás volt a különböző EU-s projektekben már korábban is, megelőzve a TÁMOP 3.1.5-öt, amelyek vizsgálták a pedagógus-továbbképzéseket. Mi is felkértük a pedagógiai szakmai szolgáltatókat, továbbá az Oktatási Hivatalt, illetve elődjét (az OKÉV-et), hogy készítsenek elemzéseket ilyen tárgykörben. Tehát látszott már korábban is, hogy itt váltani kell. A kérdés az volt, hogy milyen irányba, és mekkorát. Az idő mindenképpen megérett arra, hogy a pedagógus-továbbképzési rendszerben legyen tartalmi és szerkezeti átalakítás is.

Milyen hatással vannak a pedagógus-továbbképzésekre az európai uniós források?

Az európai uniós források behozatala egy lényeges kérdés, hiszen ott kötelező feltétel volt a – projektek keretei között – a továbbképzésen való részvétel, hiszen indikátorszám-teljesítést igényelt a pályázó intézmények és a pedagógusok részéről. Ez viszont azzal is járt, hogy túllőtt a rendszer az eredeti célon. A pedagógus kollégák, akik munkájuk mellett családanyák, családapák, a hétvégéiket is nagy számban továbbképzéseken töltötték áldozatokat is vállalva a több tudás megszerzése érdekében a projektcélok teljesítése céljából. Számos jelzés érkezett, hogy a képzéseken sokan nem szívesen vettek részt. Az elmúlt öt évben ennek számos helyen hangot is adtak: „Jó, jó, de minek ennyi? Nem tudjuk teljesíteni, mert bár elmennek a kollégák, eközben nem tudjuk helyettesíteni őket". Így tehát, ha hétköznap voltak a képzések, a helyettesítés okozott gondot, ha péntek, szombat, vasárnap, akkor meg a pedagóguscsalád sínylette meg. Így válhat sérülékennyé egy alapvetően jó rendszer.

Ön szerint a jelenleg képzést tartó cégek milyen felkészültséggel és milyen eredményességgel tartják a továbbképzéseket?

Erősen változó színvonalon, ez több, a témához kapcsolódó elemzésből világosan látható. Vannak pedagógiai szakmai szolgáltatást végző piaci alapú szolgáltató intézmények, és vannak direkt felnőttképző intézmények, melyek még nem pedagógiai intézetként működnek. Ezek nagyon egyenetlen és nagyon változatos továbbképzéseket szerveztek, szerveznek. Mindeközben nem is kevesen kiváló továbbképzéseket szerveznek, magas elégedettségi mutatóval, hallatlan szakszerűen és kiváló előadókkal, trénerekkel. Szerintem ez okozza a rendszer egyik legnagyobb problémáját. Tehát az, hogy nincs olyan rendszerelem, ami kiszűrné a silány programokat és képzőket a továbbképzési piacról! De arra is nagyon kell figyelni a változtatások közben, hogy ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket, mert ez a veszély is mindig fennáll ám!

Nyomtatás
következő oldal »