Kihívások és lehetőségek a pedagóguspályán - A portfóliókészítés kritériumai, a portfóliók bemutatása: óvodai portfólió, e-portfólió, papíralapú portfólió

- 5. szekció -

A konferencia 5. szekciója két témát ölelt fel: a pedagógusportfólió szerepének, elkészítésének, értékelésének szempontjait, illetve a mentori munka jelentőségét. A portfolióról Kotschy Beáta tartott bevezető és összefoglaló előadást A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében címmel. A portfólió a pedagógiában új fogalomnak számít, csak 20-25 évvel ezelőtt került be a nemzetközi pedagógiai gyakorlatba. A munkaportfolió tulajdonképpen a pedagógus munkájának dokumentálása, amit más formában egyébként is elvégez, és általában elmondható, hogy összegyűjtése hasznos, hiszen utólag visszatekintve a dokumentumokra, sok inspiráció forrásává válik.

A tapasztalat szerint a portfólió az idő előrehaladtával egyre több önreflexív megjegyzést szokott tartalmazni. A tanári munka során nem lehet tökéletes munkát végezni, ezért a friss reflexiók, gondolatok és kérdések nagyon hasznosnak bizonyulnak. Ugyanakkor nem szoktunk hozzá, hogy reflektáljunk magunkra, elemezzük magunkat, következésképpen ezt a képességet ki kell fejlesztenünk. A portfólió elkészítése végső soron növeli a tudatosságot és elősegíti az önfejlesztést. Tartalmazhat mindent, amit a pedagógus fontosnak gondol, de vannak kötelező tartalmi elemei is.

(Kotschy Beáta előadása ide kattintva érhető el »)

A bevezető, általános kitekintést adó előadás után a hallgatóság három portfólióbemutatót látott: egy óvodai, egy elektronikus és egy papíralapú portfólió bemutatóját. Ferenczei Éva óvodapedagógus az óvodai portfólió összeállításának tapasztalatait osztotta meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy a személyes tapasztalatok akkor adhatóak át sikeresen, ha magától a tapasztalattól némi távolságot teremtve, ezeket objektív szűrőn átengedve tárjuk a nagyobb közönség, vagy éppen a minősítő bizottság elé.

(Ferenczei Éva előadása ide kattintva érhető el »
Az előadás rövid tartalma ide kattintva olvasható »)

Petry Annamária, sokéves középiskolai tanári gyakorlattal, saját elektronikus portfólióját mutatta be. Szerinte a portfólió a normál tempójú tanári munka mellett bő egy hét alatt elkészíthető, ha a dokumentumok nagyjából rendelkezésre állnak. Simon Gabriella tanácsadó a papíralapú portfólió elkészítésének tapasztalatairól beszélt. A hallgatóság örömmel fogadta mind a bevezető előadást, mind a példák bemutatását és praktikus tanácsokat hallhatott. A kérdéskör aktualitását és a nagyfokú érdeklődést mutatta az előadást követő rengeteg kérdés, hozzászólás.

(Petry Annamária előadása ide kattintva érhető el »
Az előadás rövid tartalma ide kattintva olvasható »)

(Simon Gabriella előadása ide kattintva érhető el »
Az előadás rövid tartalma ide kattintva olvasható »)

A tanári pályán átívelő, azt bemutató portfolió-előadások után Simon Gabriella az EU-s oktatáspolitika célokról beszélt Hazai szabályozás és nemzetközi kitekintés című előadásában. Az elméleti, jogi hátteret felvázoló előadás fókuszát a tanári pálya kezdetének kérdésköre, a mentori szerep kialakulása képezte. A pályájuk kezdetén pedagógiai gyakorlatra szert tevő gyakornokokat mentorok segítik, hogy a kezdeti nehézségeken átlendítsék a kezdő kollégákat. Nemzetközi viszonylatban elmondható, hogy országonként eltérő ideig tart a mentor és a gyakornok együttműködése, és az is változó, mennyire szoros munkakapcsolatban állnak egymással.

(Simon Gabriella előadása ide kattintva érhető el »)

Turányi Zsófia az Új Budai Alma Mater Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda képviseletében tartotta meg A „segítő tanár" rendszer működése az Újbudai Alma Mater-ben című előadását. A segítő tanár feladata sok ponton megegyezik a mentor feladataival, funkciójával, rendszeresen hospitál az órákon, konzultál az új kollégával, segíti munkáját. Az új kolléga rendszerint egy olyan komplex integrálási, felkészítési folyamatban vesz részt, amelynek részét képezi a praktikus tudás átadása, elméleti tudásának bővítése, fejlesztendő területeinek felmérése, hiányosságainak pótlása és a szakmai célok közös megfogalmazása. Az iskola külön hangsúlyt fektet a differenciált oktatás, valamint a tehetséggondozás részleteire – erről az előadót az előadást követő beszélgetésen kérdezte a hallgatóság. A szekcióülés jó hangulatban, nagy érdeklődés közepette zajlott.

(Turányi Zsófia előadása ide kattintva érhető el »)

Nagy Gabriella
általános szakmai referens
TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001

Vissza a konferencia beszámolójához »