Fókuszban a pedagógusminősítés és a tanfelügyelet

A köznevelés-fejlesztés aktuális kérdéseiről rendezett konferenciát 2014. március 12-én az Oktatási Hivatal Budapesten. Az eseményen tájékoztatták a köznevelési rendszer meghatározó szereplőit a pedagógusminősítési és a tanfelügyeleti rendszer bevezetésével, valamint a köznevelési feladatellátás tervezésével kapcsolatos folyamatokról. Thaisz Miklós, az EMMI főosztályvezetője itt ismertette a jövő évi minősítések új határidőit, és hangsúlyozta: egyetlen pedagógusnak sem kell fizetnie az eljárásért.

„Amikor 2011-ben az Országgyűlés elfogadta az új köznevelési törvényt, amely a köznevelés rendszerének megújítását tűzte ki célul, mindenki biztos volt benne, hogy valami új kezdődik, de senki nem tudta pontosan, mi is ez." - ezekkel a szavakkal kezdte bevezetőjét Selmeczi Zoltán, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ főosztályvezetője. Az azóta eltelt idő a rendszer kialakításáról és finomításáról szólt. Megítélése szerint tennivaló van még bőven, ezzel együtt a fokozott állami szerepvállalás elérte célját, a köznevelési rendszer az eddiginél hatékonyabb, egységesebb és kiszámíthatóbb.

Videó: Selmeczi Zoltán előadása »

Thaisz Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelés-fejlesztési Főosztályának vezetője elmondta: körülbelül 27 ezer, 14 év szakmai gyakorlattal és pedagógus-szakvizsgával rendelkező pedagógus jogosult arra, hogy az egyszerűsített eljárás keretében 2014. április 30-ig feltöltse a portfólióját az informatikai támogató rendszerbe. Az időarányos adatok jók, eddig a jogosultak 99%-a kapott engedélyt intézményvezetőjétől az e-portfólió feltöltésére.

A főosztályvezető a jövő évi minősítésekkel kapcsolatban bejelentette: módosultak a 2013-ban elfogadott 326. számú kormányrendeletben megjelent határidők. A pedagógus-szakvizsgával és legalább 8 év szakmai gyakorlattal, vagy a legalább 30 év szakmai gyakorlattal rendelkező pedagógusok 2014. április 30-ig jelentkezhetnek minősítésre. Az intézményvezetők május 10-ig rögzítik és véglegesítik a KIR személyi nyilvántartásban a pedagógus jelentkezését. A szaktárca vezetője június 20-ig dönt arról, ki kerülhet be a 2015. évi eljárás minősítési tervébe. Az intézményvezetők és a jelentkezők erről június 30-ig kapnak értesítést. A jövő évi minősítési tervbe bekerült pedagógusok november 30-ig tölthetik fel e-portfóliójukat.

Thaisz Miklós határozottan cáfolta azt a híresztelést, miszerint több tízezer forintot kell fizetnie annak a pedagógusnak, aki részt kíván venni a minősítési eljárásban. „Sokan kérdezik, de most elmondom: nem kell fizetniük sem azoknak, akik április 30-ig jogosultak feltölteni a portfóliójukat, sem azoknak, akik a 2015-ös minősítésekre jelentkeznek. Sajnos a sajtóban számos téves információ kering, ezeket minden alkalommal igyekszünk cáfolni" – tette hozzá.

Videó: Thaisz Miklós előadása »
Prezentáció »

Nagy Zoltán, az Oktatási Hivatal Projektigazgatóságának (OHPI) helyettes vezetője a köznevelési feladatok ellátásnak tervezéséről beszélt. Emlékeztetett a 2012-ben indult TÁMOP-3.1.10 Helyi oktatásirányítás fejlesztése című kiemelt uniós projektre, amelynek kiemelt célja a köznevelési intézmények komplex helyzetelemzése. Ez a helyzetelemzés elsősorban abban segít, hogy a köznevelés fejlesztésén dolgozó szakemberek képesek legyenek megalapozott döntéseket hozni az ágazat jövőjét érintő kérdésekben.

Videó: Nagy Zoltán előadása »
Prezentáció »

Maus Pál, a TÁMOP-3.1.8 Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban című kiemelt uniós projekt szakmai vezetője (OHPI) a tanfelügyelet megújuló értékelési rendszerét egy búgócsigához hasonlította, amelynek működéséhez kétfajta impulzus kell: egy külső beavatkozás és a saját belső szerkezete által generált impulzus. „Ez a két hatás az, ami folyamatosan egyensúlyban tartja a rendszert" – fogalmazott Maus Pál. – „A külső értékelésnek és a belső intézményi önértékelésnek kell biztosítani azt a muníciót, ami a rendszert – a búgócsigához hasonlatosan – egyensúlyban és mégis mozgásban tartja. Ezeknek az erőknek egyfelé kell hatniuk, ezek biztosítják a köznevelési rendszer minőségfejlesztését, ami az egész ágazatnak nagyon fontos célja" – tette hozzá a szakmai vezető.

Az Oktatási Hivatal munkatársa elmondta azt is, hogy a tanfelügyelet és az önértékelés szoros kapcsolatban van a pedagógus-életpályamodellel. A tanfelügyeleti ellenőrzés rendszerének kidolgozásába 50 intézmény pedagógusait vonták be, és a kísérletek beépülnek a később véglegesítendő standardokba. A rendszer fejlesztése még korántsem zárult le, a működéséhez szükséges szakértői kapacitás kialakítása és a működés tapasztalataira épülő további fejlesztés a 2014-es év feladata. Maus Pál hozzátette: hosszú távon évente 5000 szakértő 1000 vezetőt, ugyanennyi intézményt és összesen csaknem 30 ezer pedagógust fog ellenőrizni a kidolgozott standardok alapján.

Videó: Maus Pál előadása »
Prezentáció »

A pedagógusminősítési rendszerről Tóth Mária, a TÁMOP-3.1.5/12 Pedagógusképzés támogatása című kiemelt uniós projekt szakmai vezetője (OHPI) tartott előadást. Tóth Mária részletesen ismertette a minősítési eljárás teljes folyamatát, az e-portfólió tartalmi elemeit, az e-portfólióvédés és az óra-/foglalkozáslátogatás menetét. Kitért az adott fokozatokhoz kapcsolódó szintleírásokra, a megfelelő kompetenciaelemek meglétét jelző indikátorokra. A szakmai vezető arra kérte a jelenlévőket, bátorítsák kollégáikat e-portfóliójuk elkészítésére, amely a pedagógusok munkájáról, meglévő ismereteikről, tudásukról és képességeikről ad átfogó képet. Fűrész Edit, a projekt szakmai szakértője bemutatta a feltöltőfelület használatát, hasznos tanácsokat adott az e-portfólió összeállításához és feltöltéséhez.

Videó: Tóth Mária előadása »
Videó: Tóth Mária és Fűrész Edit előadása »
Prezentáció »

Összefoglaló videó a konferenciáról »

 


Képgaléria »

Nyomtatás