Az Oktatási Hivatal elnöke az „államosításról”

következő oldal »

A TÁMOP-3.1.10-es kiemelt projekt keretében készülő szakértői interjúk első állomásaként Mandák Csaba közoktatási szakértő beszélgetett dr. Princzinger Péterrel az Oktatási Hivatal elnökével a helyi oktatásirányítás fejlesztésének szükségességéről. (Az interjú a tanévkezdést közvetlenül megelőzően készült.)

Elnök Úr! Egy kérdés erejéig próbáljon meg elvonatkoztatni attól, hogy Ön az Oktatási Hivatal elnöke, és röviden foglalja össze, hogy milyennek látja ma a magyar közoktatás helyzetét.

Azt gondolom nem olyan nehéz szubjektív képet alkotni, ha az embernek gyereke van – nekem konkrétan két fiam van – a kisebbik öt, a nagyobbik hat éves, lényegében szinte iskolaválasztás előtt állunk, ezért tudom szülői szemmel is nézni a dolgot. Három dolgot emelnék ki. Az első, hogy nagyon vegyes és nagyon sokféle. Vegyes a színvonal, vegyesek az intézményméretek és vegyesek az intézményi profilok. Ezt, ha akarom, értelmezhetem, sokszínűségként, gazdagságként és alternativitásként – ilyen értelemben pozitív, viszont, ha akarom, akkor láthatom a színvonalkülönbséget, esélykülönbséget és a társadalmi mobilitást akadályozó szisztémaként.

Másik benyomásom, hogy az oktatási rendszerünk hihetetlenül aprólékosan, mélyen a részletekbe menően szabályozott. Ha egy hasonlattal akarok élni, azt mondom: állam az államban. Végül a társadalmi el nem ismertség, az iskolai erőszak, a pedagógusok jövedelmi problémái, gondok, nehézségek; a meg nem történt rendszerváltás, elmaradt rendszerváltozás, illetve a régi struktúra fönnmaradása, a régi struktúrák megismétlődése.

Ön szerint miért van szükség szerkezetátalakításra?

A mai magyar közoktatásnak a legnagyobb problémája – és ehhez nem kell közoktatási szakértőnek lenni, ezt bármelyik szülő is tudja – mondjuk úgy, hogy nem biztos, hogy kellő mértékben szolgálja azt a funkciót, ami az esélyteremtés, a társadalmi mobilitásnak az elősegítése. Másik oldalról megfogalmazva, fönntartja az eredendően meglévő szociális és gazdasági adottságokból adódó különbségeket települések, családok és gyerekek között. Hogy ezt a társadalmi viszonyok konzerválására alkalmas tulajdonságát gyengítsük a közoktatásnak – magyarul az a gyerek, aki pl. Hajdúnánáson iratkozik be általános iskolába, annak közel ugyanannyi az esélye vagy majdnem ugyanannyi esélye legyen arra, hogy 23 évesen a Corvinus Egyetemen nemzetközi gazdálkodás szakon két nyelvvizsgával lépjen ki az életbe, mint annak a gyereknek, aki Budapest XXII. kerületébe, a második Rózsadombra született – ebben határozottan hiszek. Ennek a célnak az irányába való elmozdulás az, amire bátran mondom, hogy szinte mindent legitimál.

Ön napi szinten foglakozik az egész köznevelési rendszer, a közoktatási rendszer átalakításával. Most vagyunk annak a tanévnek az elején, amikor az első nagy változás bekövetkezik: a tanév felénél életbe lép a Nemzeti köznevelési törvény. Félévkor megtörténik a fenntartói átadás-átvétel is és ez biztos, hogy egy nagyon mozgalmas időszak lesz. Önt, az Oktatási Hivatal elnökeként jelen pillanatban mely kérdések foglalkoztatják leginkább az átalakítással kapcsolatban?

Én az átalakítási folyamatot hivatali feladatként értelmezem, úgy gondolom, hogy evidens célunk és feladatunk, hogy létrejöjjön az a jogi állapot, miszerint annak a közel háromezer közoktatási intézménynek, amelyek ma települési önkormányzatok fenntartásában állnak megtörténjen a közhiteles nyilvántartástartásába vétele, mégpedig úgy, hogy 2013. január elsejétől egyértelműen lássuk, ki gyakorolja a fenntartói jogokat- a magyar állam, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vagy a járási hivatalok.

A másik nagyon fontos dimenzió, hogy ebben az átalakuló rendszerben ne vesszenek el – az átalakítás miatt – a közoktatási intézmények beiskolázási rendszerének elmúlt évekre visszamenő mutatói, eredményei. Tehát, amikor majd az adott intézmények esetében vizsgáljuk a hatékonyságot, eredményességet és méltányosságot, akkor járási, megyei és országos szinten is láthatóak legyenek a változások. Ez szakmailag elképesztően izgalmas, informatikailag pedig óriási kihívást jelentő feladat. A harmadik dolog az, hogy röviddel az állami átvétel után olyan megyei fejlesztési tervek szülessenek, amelyekben a TÁMOP-3.1.10 projektben végzett országos helyzetfelmérések eredményei is hasznosulnak. Ezek az eredmények természetesen hatással lesznek a megyei fejlesztési tervekre.

A fejlesztési tervekből átszervezési döntések és javaslatok fognak születni, ami azt jelenti, hogy a fenntartók igazi, létező döntési helyzetbe kerülnek. El kell majd dönteni, hogy hol kell iskolának lennie, hol nem kell, hol kell esetleg összevonni, hol kell az egyiket a másik tagintézményévé tenni és hol kell évfolyamokban alsó felső tagozatoknak az átszervezésében gondolkodni. Tehát a korábbiaknál nagyobb mennyiségű átszervezési döntés fog születni. Természetesen megvan ennek a ciklikus normális dinamikája. A fenntartók általában a tavasz folyamán a jogszabályban meghatározott időpontig előkészítik és meghozzák azokat a döntéseket, hogy a következő tanévbe milyen átszervezési lépésekkel akarnak továbbhaladni.

Én arra számítok, hogy ezekből a megyei fejlesztési tervekből következően nagyobb mennyiségű ilyen típusú átszervezési döntés fog születni. 2013 szeptemberére vonatkozóan ez a hivatalnak nagyobb munkaterhet, nagyobb odafigyelést, de több hibalehetőséget is jelent, tehát semmiféleképpen nem ronthatjuk el. Sőt azt is vegyük figyelembe, hogy 2013 szeptembere gyakorlatilag már a következő választási kampány időszaka, ezért én ilyen határidőkben és feladatokban értelmezem a fejlesztést.

Tulajdonképpen válaszolt a következő két kérdésemre. Pont azt akartam kérdezni, hogy milyen reményekkel, milyen félelmekkel áll neki ennek az időszaknak?

Igen, én az első olyan prezentációkor, ahol önkormányzati szakemberek és iskolaigazgatók voltak elmondtam azt, hogy az állam át fogja venni az önkormányzatoktól a fenntartói jogot, és megpróbáltam – az akkor rendelkezésünkre álló információk alapján, a hivatal nézőpontjából – értelmezni az átalakítást, akkor először lefagyott a közönség. Ez már jó másfél évvel ezelőtt volt, majd fölháborodtak és azt mondták – hogy veszi a bátorságot az Oktatási Hivatal elnöke, hogy ilyeneket mondjon? A politikai döntésről már mindenki tudott, de hát le volt-e már ez valahova írva, ezt elfogadta-e már, kimondta-e már, deklarálta-e már valaki, hogy ennek meg kell történnie, és hogy így kell megtörténnie? És mi pedig az Oktatási Hivatalon belül elkezdtük alakítani – természetesen a megszülető politikai döntések függvényében- azokat a szakmai anyagokat, amik születtek ebben a témakörben. És egyszer csak az derült ki, hogy igazunk lett!

Én erről az egészről azt gondolom, hogy lehet valami ellen tiltakozni meg berzenkedni és teljesen jogos, hogyha félnek tőle, mert hiszen soha nem látott mértékű változás, méghozzá nagy horderejű változás lesz. Mindenki tudja, hogy ebből a nagy horderejű változásból adódóan ki lesz rakva az asztalra az igazság, a valóság. Egyértelműen láthatóvá válnak azok az információk, amik ma lepel alatt vannak. Mondok egy példát: a napnál világosabb lesz, egyenesen intézmény mélységig, hogy melyik intézményben mennyi azoknak a pedagógusoknak a száma, akik a törvényben előírt képesítés nélkül tanítják azt, amit tanítanak. Biztos, hogy sok mindenkinek fájni fog egyéni és közösségi szinten is, lesznek érdeksérelmek, de – idézőjelben – hosszútávon ahhoz, hogy a közoktatási rendszer egy egészségesebb módon tudjon működni, ahhoz ezt a műtétet most el kell végezni.

Mi mindenen múlik, hogy ez egy jó minőségű rendszer legyen? Mi minden kell ahhoz, hogy minőségi oktatásunk legyen?

Rengeteg dolog, és ebből a fenntartói jog átadás egy láb a sok közül. Az egyik nagy félreértésre okot adó kérdés, ami övezi ezt az átalakítást, vagy ahogy mondják „államosítást", hogy mitől és miért lesz attól jobb a helyzet, ha az állam lesz a fenntartó? Én erre azt szoktam válaszolni, hogy a kérdés teljesen jogos: önmagában attól, hogy az állam lesz a fenntartó, sem jobb, sem rosszabb nem lesz a helyzet. Amit viszont fontos megérteni, hogy az állami fenntartás nem cél, hanem eszköz.

Az államnak azért kell átvennie az intézményeket, mert addig, amíg az iskola szervezetéről, működéséről, gazdálkodásáról és pedagógiai programjáról, tehát minden lényeges tulajdonságáról egy települési önkormányzati képviselőtestület szintjén születik meg a döntés, addig teljesen törvényszerű, hogy az egymáshoz földrajzilag viszonylag közeli, tulajdonképpen összetartozó területen élő gyerekeknek, diákoknak a közoktatási szolgáltatások megszervezése nem tud azonos lehetőségeket biztosítani. Az önkormányzatok anyagi lehetőségei között nagyok a különbségek, ami tulajdonképpen meghatározza a közoktatási minőségüket és tulajdonságukat.

Itt viszont fontos kiemelni, hogy léteznek olyan önkormányzatok és kistérségi társulások is, akik lényegében ugyanolyan motívumtól vezérelve, ugyanazokkal a módszerekkel és eszközökkel, amivel mi a TÁMOP 3.1.10-ben országosan elképzeljük előkészíteni az áttervezést, azt, ők már helyi szinten megvalósították. Ezeken a településeken nem az történt, hogy tanárokat bocsátottak el, vagy iskolákat zártak be, hanem az történt, hogy a meglévő erőforrásaikat, amik egyébként intézményenként külön-külön szűkösnek bizonyultak, ésszerűbben tudták elosztani. És történt mindez úgy, hogy senki sem kényszerítette őket és az eredménnyel mindenki elégedett volt – az önkormányzatok, a szülők és a diákok is.

Nyomtatás
következő oldal »