Dr. Princzinger Péter: „Nem maradhatnak a dolgok mindig változatlanul"

A hosszú távú célt nem szabad szem elől veszíteni a folyamatosan változó világban – állítja az Oktatási Hivatal (OH) július 1-jén leköszönt elnöke. Dr. Princzinger Péter elárulta: a TÁMOP-3.1.10 „Helyi oktatásirányítás fejlesztése" című kiemelt uniós projekt a legkedvesebb a szívének, ezért a továbbiakban is szeretne benne közreműködni. A megyei köznevelés-fejlesztési tervekről (MFT) elmondta: közvetlen intézkedési feladat senkire nézve nem származik belőlük, ilyen értelemben a közép- és hosszú távú fejlesztéseket támogató, részben igényeket előrejelző tervdokumentumokról van szó. Folyamatos karbantartásukra azonban nyilvánvalóan szükség lesz, ahogyan ezt a jogszabályok elő is írják.

2013. július 1-jéig vezette az Oktatási Hivatalt (OH). Két és fél éves munkája tapasztalata alapján mit gondol, a 2013/2014-es tanévben melyek lesznek a legnagyobb feladatok a köznevelés átalakításában?

Két ilyen feladatot mondanék. Az egyik az új fenntartói struktúra kezdeti működési nehézségeinek kiküszöbölése, tanulságainak feldolgozása, ezzel szoros összefüggésben pedig az újonnan létrejött intézményfenntartó központnak az állami oktatásirányítás rendszerébe való intézményesülése. A másik roppant nagy feladat tulajdonképpen nem új, hiszen 2010-2011 óta minden nap azzal kelünk, hogy a TÁMOP-os fejlesztési projektekben létrejövő eredmények hasznosuljanak a rendszerben: szervesüljenek, kapcsolódjanak a folyamatokba.

Ilyen eredmény volt a 2013. évi megyei köznevelés-fejlesztési tervek (MFT) elkészülése, amelyhez a TÁMOP-3.1.10 nyújtotta a szakmai támogatást. Hogyan látja az MFT struktúráját, tartalmát?

Ez a projekt a legkedvesebb a szívemnek, mert bár oktatásirányítást érintő reform, igazából államreform – vagy annak egyik elágazása, megvalósulása lehet. Így remélem, valamilyen formában még közreműködhetek benne. Az MFT-ről azonban nehéz úgy beszélni, hogy ne az elkészült tervek ismert gyengeségeivel kezdjem. Az egész egy pillanatfelvétel, hiszen egyszeri, 2013. február 28-i állapotot mutat. Így júliusban már nem teljesen igazak a megyei fejlesztési tervekben leírtak. Folyamatos karbantartásra és változáskövetésre nyilvánvalóan szükség lesz – ahogy a jogszabályok elő is írják. Az excel táblákból készített word dokumentumok világa azonban – még ha az adattartalmuk országosan egységes szerkezet szerint készültek is – szűk ehhez  a célhoz. Ám mindennek ellenére azt kell, mondjam, hogy minden tartalmi hibájával együtt az MFT új korszakot nyit a köznevelés állami irányításában. Nem tudok róla, hogy valaha is ekkora mennyiségű, ilyen módon strukturált információ állt rendelkezésére a teljes rendszer minden intézményéről, alapfeladati bontásban. Ha megmutatnánk az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Esélyegyenlőségért és Felzárkózásért Felelős Államtitkárnak az MFT-t, tetszene neki, és szüksége lenne rá, mert összehasonlíthatóvá tesz járást járással, települést településsel, intézményt intézménnyel. Az intézményvezetőknek pedig azt kell hangsúlyoznunk, hogy azért van szükség a TÁMOP-3.1.10 fejlesztéseire, mert olyan informatikai alapra helyezett rendszert eredményez, amely sokkal jobb minőségi adatokat tartalmaz, és felhasználóbarát funkciókat kínál. Ha erről meggyőzzük őket, lehetetlen, hogy ne szeressenek bele azonnal a felületbe. Széles körben elfogadott, legitim irányítási rendszer lehet, amennyiben jól találják ki, hogy ki mit kap tőle, és hogy ki lesz e roppant adatmennyiségnek a felhasználói köre. Most ugyanis úgy látom, elemi információigény mutatkozik tankerület-, települési- és megyei szinten. Ezért is örülök, hogy a projekt a „Helyi oktatásirányítás fejlesztése" nevet viseli.

Ahogy Ön is mondta, az adatok napról-napra változnak. Valamilyen elektronikus rendszer, például az e-napló általánossá tétele nem segítené az MFT aktualizálásának folyamatát?

Erre addig nincsen lehetőség, ameddig a helyi szintű döntéshozók és intézkedésre jogosultak abban érdekeltek – vagy a rendszer megengedi nekik –, hogy úgymond rejtegessék, titkolják az adataikat. Eltűnik a technikai akadály, ha nem áll érdekükben, hogy így tegyenek, vagy működik egy nagyon jól végiggondolt, a legalsóbb intézkedési szintre telepített és dekoncentrált adatfeltöltési rendszer. Szeretném hangsúlyozni, ennek nem az lenne a lényege, hogy öncélúan belenézzünk Budapestről, az ötödik kerületből minden iskola minden naplójába, hanem az, hogy megmutassa a döntéshozóknak azokat a strukturált, ha úgy vesszük leegyszerűsített információkat, amelyek segítenek a jó döntés meghozatalában, a következmények átlátásában. Ameddig nincsenek ilyen adataink, indikátoraink, addig a mindenkori emberi erőforrás miniszter úgy kormányozza a repülőt a sötétben, mintha a pénzügyminiszter az infláció, az államháztartási hiány, a forint-euró árfolyam, a jegybanki alapkamat és a foglalkoztatottsági adata nélkül próbálna gazdaságpolitikát csinálni. Ráadásul intézményátszervezési lépések is történtek, így az országos összesítésben nagyon sok adat életszerűtlen. Ennek az lehet a hozadéka, hogy a minisztérium és az OH látja, hol volt rossz az adatok köre, lekérésük struktúrája és a kérdésfeltevés. Képtelenség, hogy van olyan járás, ahol az egy logopédusra jutó hátrányos helyzetű gyerekek száma háromszázszorosa legyen az országos átlagnak.

A miniszteri legitimálást követően mi történik a megyei fejlesztési tervekkel?

Először is jogszabály szerint nyilvánossá kell őket tenni, így az interneten bárki meg tudja nézni, és le tudja ellenőrizni az adattáblából a következtetések mögött álló információkat. A tervek sokféleképpen használhatóak, a különböző irányítási szinteken dolgozók másképpen vehetik hasznukat. A legfelsőbb szintű döntéshozóknak oktatásirányítási, társadalomfelzárkózási és esélykiegyenlítési szempontból fehér foltokra mutathatnak rá. Ha térképszerűen ábrázoljuk, már látszik, hogy hol vannak az országban azok a járások, ahol – ahogy az előbb is említettem – lényegesen rosszabb az egy logopédusra jutó hátrányos helyzetű gyerekek száma, mint az ország többi részén. Ez rengeteg másodelemzésre ad lehetőséget, amelyből különböző fejlesztéspolitikai következtetéseket lehet levonni. A másik nagy felhasználási terület a pedagóguspolitika, hiszen a pedagógusok korfájából és a járások közti különbségekből lehet következtetni arra, hogy egy-két-három év múlva milyen foglalkoztatáspolitikai feszültségek várhatóak. A harmadik szempont pedig az intézményhálózat méretei, szempontjai, belső arányai. Konkrét példával: a tanköteles korba lépő korcsoportok járásonkénti, azon belül települési bemutatásával, a demográfiai adatok négy-öt évre történő előrevetítésével, az óvodai férőhelyek kapacitásával kalkulálva látható lesz, hol lesz szükség férőhelybővítésre, és hol lesz tartósan üres a befogadóképességük.

A miniszter által aláírt MFT pusztán felhívja a figyelmet a hiátusra, vagy jogszabály értékűen előír valamilyen konkrét feladatot a kormányhivatal, a megyei fenntartó számára?

Közvetlen intézkedési feladat senkire nézve nem származik belőle. Előre jelez, prognózist állít fel. Például hasznos adatokat tartalmaz egy tankerületi igazgatónak, hogy pár éven belül ne érje váratlanul, amikor a mától számított harmadik évben a pedagógus kollégák öt-tíz százaléka éri el a nyugdíjkorhatárt. Ilyen értelemben ez egy közép- és hosszú távú fejlesztéseket támogató, részben igényeket előrejelző tervdokumentum. A későbbiekben bekövetkező döntéseknek ad valamiféle legitimáló szőnyeget, hogyha például egy településen összevonnak két intézményt, ne lehessen azt mondani, hogy ez egy önkényes, átgondolatlan döntés volt – hiszen már három évvel korábban lehetett látni, hogy az adott településen hogy alakul a népesség száma.

Zárásul térjünk át egy személyesebb témára. Július 1-jével köszönt le az OH elnöki posztjáról. Vissza- és előretekintve milyen tanácsot adna, mire kell jobban figyelnünk a TÁMOP-3.1.10 elkövetkezendő időszakában?

Az elmúlt három évben három dolgot tanultam. Az egyik, hogy mindig a hosszú távú, jól átgondolt, jól megtervezett, stratégiai szemléletben elképzelt törekvések időtállóak és megtérülőek – nem anyagi értelemben. A hosszú távú célt nem szabad szem elöl veszíteni az állandóan változó világban és előrehaladásban. A második, hogy nagy volumenű, többszereplős, sokak egzisztenciális érdekeit érintő rendszerekhez igen nehéz úgy hozzányúlni, hogy ne a káoszba torkollásra asszociáljanak az emberek. Az érintettek tájékoztatása, hosszú távú előnyükről való meggyőzése hihetetlenül fontos, hiszen nem tudjuk magunk mellé állítani őket, ha gyanakvással, félelemmel tekintenek a változásra. Jó kommunikáció nélkül nem lehet megvalósítani egy ilyen projektet. A harmadik, hogy ritkán kap egy rendszer ilyen lehetőséget, mint a közoktatás az elmúlt négy évben: két évtizede cipelt strukturális nehézségeit dolgozhatja fel, teheti le, javíthatja ki. Ezt ki kell használni! Nem maradhatnak a dolgok mindig változatlanul.

 

Nyomtatás