Lengyelország oktatási reformjai

Nemzetközi tanulmányok 2. rész

Kivonat a SULISZERVIZ Oktatási és Szakértői Iroda Kft. által készített tanulmányból

A lengyel oktatási rendszer kontinentális típusú szervezeti és pedagógiai kultúrája viszonylag közel áll a hazaihoz, így a szándékok, a megoldások és az eredmények összevethetők, s a követésre érdemes minták – legalábbis részben – felhasználhatóak lehetnek. A magyarhoz hasonló történeti és kulturális gyökerek mellett további érv a lengyel példa bemutatására, hogy oktatásügyének alakulását a – szintén a kontinentális hagyományokra épülő – szovjet modell is meghatározó módon befolyásolta. Indokoltnak tűnt ezért, hogy olyan ország is kerüljön be a kutatási mintába, amelyet hagyományai ebből a szempontból is hazánkhoz kapcsolnak. Mindezek mellett Lengyelországban is sor került a közelmúltban olyan reformokra, amelyek során a mieinkhez többé-kevésbé hasonló kihívásokra próbáltak meg válaszokat keresni.

1.       A lengyel oktatás szerkezeti reformjának jellemzői

Lengyelországban 1990 előtt szerkezetében és működtetésében is a magyarországihoz hasonló oktatási rendszer működött, amelynek fokozatos irányítási és fenntartási decentralizációja 1990-től kezdődött el. Az oktatás szerkezeti és tartalmi reformjával kapcsolatos elképzelések 1998-ban fogalmazódtak meg, egyrészt a közelgő uniós csatlakozás által támasztott nemzetközi elvárásokhoz való igazodás, másrészt pedig a folyamatosan csökkenő gyereklétszám következtében kialakuló hatékonysági problémák kezelése érdekében. Ehhez az alapképlethez tettek még hozzá a 2000. évi PISA mérések eredményei, illetve az ezek által kiváltott sokkhatás, ami a lengyel oktatási reformok véghez vitelét is felgyorsította.

1.1       Egyedi jellemzők

Mivel a lengyel oktatás reformja a közigazgatás átalakításával összhangban – egy jól előkészített, átfogó és viszonylag hosszú átalakulási folyamat részeként – valósult meg, e gyakorlatnak van néhány egyedi jellemzője. Ezek közül a legfontosabbak a következők:

• Az iskolai körzetek olyan módon való átalakítása, hogy azzal széles körben javuljon a minőségi oktatáshoz való hozzáférés esélye – különösen az ebből korábban kiszoruló, falusi térségekben élő gyerekek számára.
• A finanszírozás rendjének olyan módon való átalakítása, hogy az a korábbiaknál közvetlenebb kapcsolatban legyen az egyes oktatási intézményekben ténylegesen elvégzett feladatokkal, az ott folyó pedagógiai munka terhével és minőségével.
• Az iskolák működési feltételeinek széles körben való javítása – az épületek karbantartására és az infrastruktúra modernizálása – elsősorban az uniós csatlakozást követően megnyíló alapok forrásaira támaszkodva.
• Az iskolák külső értékelési rendszerének megújítása – egy jól strukturált felügyeleti rendszer kialakításával, amelyben szerves egységet alkot az intézményi pedagógiai tevékenység szakmai értékelése, ellenőrzése és támogatása.

A tanári szakmai előmenetel rendszerének kialakítása, és ezzel összhangban új javadalmazási rendszer kidolgozása, illetve a pedagógus-továbbképzés gyakorlatának megújítása.

2.         A lengyel intézményszerkezet jellegzetességei

2.1       Az iskola előtti nevelés

Az iskola előtti közösségi nevelés valamilyen formája Lengyelországban is részét képezi a közoktatási intézményrendszernek. A gyerekek 3 éves koruktól járhatnak óvodába, a szülők döntése alapján. Attól a tanévtől kezdve azonban, amelyben betöltik az ötödik életévüket, kötelező bekapcsolódniuk a korosztálynak szóló intézményes nevelésbe. Lengyelországban a teljes 3-6 éves korosztály 67 %-a jár óvodába. Minden 5-6 év közötti gyermek számára kötelező iskola-előkészítő évfolyam foglalkozásait a nemzeti alaptanterv elvárásai szerint az óvodák vagy más, e tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező intézmények szervezik meg.

2.2          Az elemi szintű, alapozó oktatás

A mindenki számára egységesen kötelező iskolai oktatás teljes időtartama Lengyelországban eléri a minimálisan kilenc évfolyamot, és két nagy – eltérő karakterű – egységre oszlik, amelyeken belül azonban egyedi formában tagolódik tovább.

Az elemi iskola (Szkoła podstawowa) hat évfolyamos, és két tagozatra oszlik. Az első három éves, kezdő szakaszban egy tanító foglalkozik a gyerekekkel integrált tantárgyi keretek között.

Első-második osztályban semmiféle teszt vagy vizsga nem jelenik meg a tanulási folyamatban. A tanulók fejlődését az első három évben csak szöveges formában értékeli az iskola. A második három éves szakaszban, a negyedik évfolyamtól kezdődik el a tantárgyakra épülő, több tanítós oktatás, és az osztályzatokkal való értékelés.

Az elemi iskolát diagnosztikus célú, standardizált kompetenciamérő teszt zárja. A vizsgának nincs szelekciós funkciója, ám csak ennek birtokban lehet tovább lépni a felső tagozatra. A mérés célja a szülők és az iskola tájékoztatása arról, hogy milyen szintet értek el a tanulók az alaptantervben megfogalmazott elvárásokhoz képest az iskolai tanulmányok első hat évében.

2.3          A kötelező képzés alsó középiskolai szakasza

A kötelező iskoláztatás záró szakasza Lengyelországban egyúttal a középfokú oktatás alsó szintjének felel meg. E szakasz intézménytípusa, tanterve és követelményrendszere mindenki számára teljesen egységes.

Az országosan egységes általános képzés második szakaszát a három évfolyamos, alsó középiskola (Gimnazjum) jelenti, amely – alapszinten – széles skáláját kínálja a tantárgyi tartalmaknak. E képzési szakasz fő feladata, hogy segítséget nyújtson a gyerekeknek saját képességeik és érdeklődési irányaik azonosításához, s ez által továbbtanulási irányuk megalapozott kiválasztásához.

Ezt az iskolaszakaszt 16 éves korban központi vizsga zárja. A tesztek három területen – társadalom- és természetismeretből, valamint egy idegen nyelvből – mérik a tanulók képességeit és ismereteit. E vizsga eredményei, valamint az alsó középfok tanulmányait lezáró bizonyítványban szereplő osztályzatok együtt adják ki azt a pontszámot, amely alapvető módon befolyásolja, hogy ki milyen iskolatípusban tanulhat tovább. A felső középiskoláknak azonban lehetőségük van rá, hogy a diákok kiválasztása során egyéb szempontokat is mérlegeljenek.

2.4          A kötelező képzésen túli oktatás szakasza

A nappali tagozatos tankötelezettségen túl nyúló időszak tanulmányi irányai Lengyelországban részben az érettségi vizsgával záruló különféle középiskolák, részben pedig a szakmai képzés különféle szintjei felé mutatnak és kínálnak továbbtanulási spektrumot a fiatalok számára.

2.2.4.1 Felkészülés az érettségi vizsgára és a felsőoktatásban való továbbtanulásra

Lengyelországban az egységes képzésből kikerülő diákok háromféle, érettségit adó iskolatípus közül választhatnak:

• Az általános képzést nyújtó felső középiskola (Liceum ogólnokształcące) három évfolyamos, 16-19 éves diákok számára. Alapvető célja az érettségi vizsgára és a felsőfokú tanulmányokra való általános felkészítés.
• A specializált képzést nyújtó felső középiskola (Liceum profilowane) a magyar szakközépiskolához hasonló intézménytípus, amelyben érettségi vizsgával zárulnak a tanulmányok. De az iskola egyúttal valamilyen szakmai profilhoz kapcsolódó alapvető tájékozottságot is nyújt a tanulóknak. A képzés három éves, 16-19 éves diákok számára.
• A négy évfolyamos technikum (Technikum) egyszerre kínál érettségi vizsgára felkészítő elméleti, illetve valamilyen szakmai területhez kapcsolódó, technikusi szakképesítés megszerzését célzó, gyakorlati képzést, 16-20 éves fiatalok számára.

2.2.4.2 Szakmatanulás és felkészülés a munkába állásra

Az alapfokú szakképzést nyújtó intézmények (Zasadnicza szkoła zawodowa) nagyobb részt kétkezi szalmákra készítik fel a 16-18/19 éves fiatalokat – a konkrét szakmai területtől függően 2 vagy 3 év alatt, hagyományos szakiskolák keretében. A képzésnek a szakmai gyakorlat mellett részét képezi bizonyos mértékű közismereti oktatás is. Az iskolát sikeresen befejezők szakmai vizsgát tehetnek.

3.       A lengyel oktatás-irányítási modell

A közoktatás rendszerének irányítása Lengyelországban is állami feladat, melynek csúcsán az oktatási kormányzat szervezete áll. A feladatok egy részét azonban a lengyel állam is megosztja alacsonyabb irányítási szinteken működő önkormányzatokkal, illetve az oktatás bizonyos típusú intézményeivel. A központosítás és a decentralizáltság egyszerre van jelen, mivel vannak az irányításnak olyan területei is, amelyeken az állam lényegében nem osztja meg a felelősséget semmilyen más szinttel. A 16 lengyel régió az állam „kinyújtott karjai", feladatuk döntő mértékben az állami oktatáspolitika saját térségükben való maradéktalan végrehajtása.

3.1.      A központosított állami hatáskörben tartott irányítási feladatok

A lengyel állam központi hatáskörben tartja az olyan további irányítási feladatok megvalósítását is, amelyek nemzeti szinten jelenítik meg az oktatás egységességét, és határozzák meg annak minőségét. Ezek közül a legfontosabbak:

• A közoktatás, és részben a szakképzés tartalmának szabályozása a központilag kidolgozott tanterveket és tesztek segítségével, valamint a tankönyvek és taneszközök jóváhagyási rendszerén keresztül.
• Az általánostól eltérő tartalommal vagy formával kísérletező oktatási intézmények működését lehetővé tevő egyedi engedélyének kiadása.
• A közoktatás és a szakképzés keretében kiállított különféle bizonyítványok által tanúsított tudás garantálása a központilag meghatározott vizsgaszabályzatokon keresztül.
• A minőségi oktatáshoz való hozzájutás esélyének széles körben való biztosítása az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek központi forrásból való biztosítása révén.

3.1.2 A közoktatás szakmai felügyeletének rendszere

A közoktatás szakmai minőségéről az állami szinten egységes vizsgák és diagnosztikus célú mérések korábban bemutatott rendszere révén az ezeket szervező, illetve az eredményeket feldolgozó szakmai központok adnak éves szintű, rendszeres tájékoztatást az oktatási kormányzatok számára. A közoktatási intézményekben folyó szakmai munka alkalomszerű ellenőrzése, értékelése és szükség szerinti támogatása Lengyelországban állami feladatkör, amelynek irányítását az oktatásért felelős minisztérium végzi.

A szakfelügyelet szervezete az alábbiak szerint tagolódik Lengyelországban:

• A törvényességi ellenőrzés feladatai az általuk fenntartott intézmények szerint oszlanak meg a közigazgatási szintek szakhatóságai között.
• A szakmai felügyelet azonban nem bomlik szintekre. Minden vajdaságban egy ilyen célú központ működik, amelynek hatásköre az egész tartomány minden közoktatási intézményére kiterjed – a fenntartó jogi státusától függetlenül.

4.         A lengyel fenntartási és finanszírozási rendszer

A közoktatás intézményrendszerének működtetésében isaz állam játssza a vezető szerepet. Az iskolahálózat fenntartásának feladatát mindenhol jelentős mértékben megosztja a települési és térségi önkormányzatokkal – úgy azonban, hogy minden kombináció esetében a legfontosabb költségviselő marad. A közösségi intézmények mellett kisebb vagy nagyobb arányban azért helyet kapnak másféle fenntartásban működő intézmények is.

A tankötelezettség időtartamához kapcsolódó oktatási intézményekben való ingyenes tanulás Lengyelországban alapvető jognak számít, s az érintett korosztály döntő hányada költségvetési forrásból finanszírozott oktatásban vesz részt. Ez a lehetőség adott a középfokú oktatási intézmények túlnyomó többsége esetében is.

4.1       A közoktatási intézményfenntartás szereplői

Az oktatási intézmények fenntartása Lengyelországban is a közigazgatás általános rendszerébe illeszkedik, szoros összhangban a helyhatóságok hierarchikus struktúrájával – miközben a szakmai irányítás és felügyelet rendszere sehol sem differenciálódik ilyen mértékben. Ez utóbbi megmarad viszonylag magas, regionális vagy megyei szinten. Az intézmények részben vagy egészben decentralizált fenntartási rendszerében viszont az állam mellett mindenhol ott vannak az önkormányzatok is,

• Az óvodáknak, valamint a kötelező oktatás alsó tagozatát jelentő elemi iskoláknak itt is lehetnek fenntartói a települési önkormányzatok. A beiskolázás ezekbe az intézményekbe kijelölt oktatási körzetek szerint történik.
• Lengyelországban az általános képzés felső tagozatát, vagy más megközelítésben a középfok alsó tagozatát jellemző módon még a települési önkormányzatok működtetik, s ott azonban, ahol ezt nem lehet megfelelő színvonalon megvalósítani, járási szintű iskolaközpontokat hoznak létre. A felső középfok intézményei fenntartási szempontból Lengyelországban a megyei, önkormányzatokhoz kapcsolva helyezkednek el a rendszerben.

Természetesen a lengyeleknél is megtalálhatók más, a közösségi (állami és önkormányzati) fenntartók körén kívüli, de jogi értelemben azokkal egyenrangú – egyházi, alapítványi, egyesületi vagy magán – intézményfenntartók is. Ebből a szempontból azonban jelentősek az eltérések. Lengyelországban azonban a nem közösségi fenntartásban működő közoktatási intézmények országos aránya alacsony. Minden intézménytípust beleszámítva, nagyságrendjük összesen 2 százalék körül mozog, bár lassan emelkedik. Ezekben az intézményekben tandíjat kell fizetni az oktatásért, és működésüket nem támogatja az állam.¹

4.2       A közoktatási intézmények működésének finanszírozása

A lengyel közoktatási rendszerben közvetlenül az állami költségvetést terheli a közösségi oktatáshoz kapcsoló kiadások döntő hányada. Nagyarányú az állami szerepvállalás, amelyben inkább csak kivételképpen jelennek meg másféle források. A költségmegosztási gyakorlat legfontosabb jellemzői a következők:

• A közösségi oktatással kapcsolatos minden feladatot a három térségi (vajdaság, körzet, település) szint valamelyikén működő önkormányzat finanszíroz – az államtól kapott pénzzel gazdálkodva.
• Az állami támogatás az intézményekbe járó gyerekek létszámával, és az adott intézményben folyó munka nehézségével áll összhangban – egy algoritmus, illetve egy súlyozási rend szerint.
• A támogatás mértékét és a térségek közötti felosztását évente határozzák meg.
• Az intézmények költségvetésének megtervezését az adott iskoláért felelős területi önkormányzat irányítja. Ebben azonban segítségre számíthat a tartományi pedagógiai felügyelő hivatalától.
• Az oktatásügyi beruházások költsége általában az önkormányzatokat terheli, bár az is előfordul, hogy közvetlenül az állami költségvetés finanszíroz valamilyen felújítást, építkezést vagy nagyobb beszerzést, ami szintén a területileg illetékes tartományi hatóságon keresztül történik.

5.   A lengyel intézményszerkezet, irányítási-, fenntartási és finanszírozási modell összefüggései az ország oktatásának minőségi mutatóival

Ahogy másutt sem, úgy Lengyelországban sem önmagában a PISA vizsgálatok eredményeivel való szembesülés volt az oktatási reformok legfontosabb mozgatórugója, hiszen az átalakítások itt is hamarabb kezdődtek, mint ahogy az első mérésekre sor került volna. Az a tény azonban, hogy a mérés következtében az oktatási rendszerek teljesítménye egy részleges, ám igen fontos szegmensben nemzetközi szinten láthatóvá és összevethetővé vált, itt is komoly mozgósító erővel bírt.

A lengyel oktatási reform gyökeres változásokat hozó, „zöldmezős beruházásnak" tekinthető. Egy ilyen helyzet egyrészt átlag feletti terhet, másrészt rendkívüli lehetőséget is jelent egy ország számára, ha valódi változásokat akar elindítani. Úgy tűnik, hogy a lengyelek érett oktatáspolitikával, sikeresen oldották meg a maguk elé tűzött feladatot. A lengyel átalakulás egyik legfontosabb jellemzője az volt, hogy a megcélzott változások elemeit szerves rendszerré tudta összeépíteni, amelyben minden részlet egyúttal a többit is erősítette. Nem kevésbé fontos tényezője a sikernek a rendelkezésre álló idő.

Az a nagyjából egységesnek tekinthető fejlesztési folyamat, amely az intézményfenntartás decentralizálásának kezdetétől a 2009. évi PISA mérésekben megmutatkozó szignifikáns minőségjavulásig eltelt, összesen 20 évet vett igénybe. Ezen az időszakon belül az átalakulások lépcsőzetesen valósultak meg. Ez egyrészt azt jelenti, hogy minden tartalmi változásra felmenő rendszerben, állandó kontroll alatt, és a folyamatokat szükség esetén időben korrigálva került sor. Másrészt a változás két fontos eleme – a tanügyigazgatási és az intézményszerkezeti reform – nem csúszott egymásra, s így egy időszakban csak egy fontos cél elérésére kellett koncentrálni. Az iskolaszerkezeti és a tartalmi reform szerves összekapcsolása viszont – a „zöldmezős beruházás" logikája alapján –, épp ellenkezőleg, nagymértékben megkönnyítette a pedagógiai kultúraváltást a kötelező iskoláztatás korszakához kapcsolódóan.

Érdemes megemlíteni a siker valószínű okai között a változásmenedzsment terén azt a tényt is, hogy a helyi tantervkészítés feladatához kapcsolódóan a lengyel közoktatási intézmények és a pedagógusok szinte teljes köre személyes közreműködőként voltak bevonva az átalakulásba. A változások nem egyszerűen megtörténtek velük, hanem aktív szereplői voltak azoknak.

S végül, de nem utolsó sorban, döntő jelentőségűnek tekinthető az is, hogy a változásokat többé-kevésbé sikerült politikai ciklusokon átívelő módon, szélesebb szakmai konszenzusra építve megvalósítani.

5.1       A lengyel oktatási reformok hazai megfontolásra érdemes elemei

A magyar átalakítás tervezett lépéseit, mint komplex változási folyamatot, elsősorban a gyakorlatban működőképesnek bizonyult lengyel példával érdemes egybevetni. Az ottani oktatási rendszer általános mutatóiban érzékelhető minőségi javulásban a reform alábbi elemei játszhatják a legfontosabb szerepet:

• Az óvoda utolsó évének kötelezővé tétele és az ott folyó tevékenység összehangolása az iskola igényeivel a teljes gyerekpopuláció számára.
• Az általánosan kötelező és minden tanuló számára egységes tanulmányi szakasz nyolcról kilenc évre való meghosszabbítása.
• A képességek megalapozását célzó kezdő szakasz négyről hat évre való meghosszabbítása.
• Az egyéni haladási ütem megbélyegzés nélküli lehetővé tétele az alsó tagozat első három évfolyamán, az osztályozás és a buktatás kiiktatásával, a szöveges értékelés gyakorlatára építve.
• Az oktatás tartalmának gyökeres megújítása az egységes általános képzést nyújtó felső tagozaton – az ismeretközvetítés és a kulcskompetenciák fejlesztésének összehangolásával, valamint a pályaorientációt segítő, változatos tartalmaknak a tanulási folyamatba való beillesztésével.
• Tudatos törekvés az erős központi irányítás és a helyi igények összehangolására, amelyben fontos szerep jut az újonnan kialakított tankerületeknek.
• Az oktatás nemzeti standardját meghatározó – és a minőséget indirekt eszközökkel alapvető módon befolyásoló – bemeneti és kimeneti szabályozás, valamint a diagnosztikus mérőeszközök összehangolása és egységes rendszerben való kezelése.
• A pedagógusok alap- és továbbképzési rendszerének összehangolása a pedagógusokról elvárt általános kompetenciák rögzítése, valamint a szakmai felügyelet és továbbképzési igények tankerületi szinten való nyomon követése révén.

Konklúzió

A lengyel oktatási rendszer minőségi átalakulás útján elért komoly eredmények legfontosabb magyarázata az alábbiakban rejlik:

• Mivel az 1999-ben megkezdett folyamatot megelőzően nem hajtottak végre részleges szerkezeti változásokat az oktatásban, a reform egyszerre foglalkozott az oktatás minden szegmensével. Az átalakításról való gondolkodásuk ezért rendszerszerű volt.
• A közigazgatás reform megelőzte az oktatás szerkezeti és tartalmi modernizációját, így a feladatok nem csúsztak egymásra, a figyelmet nem kellett két fontos terület között megosztani a változások menedzselése során.
• Az átalakulás mindkét területen lépcsőzetesen, és időben elhúzódva ment végbe, ami lehetővé tette, hogy az esetleges tervezési hibák kisebb mintán bukkanjanak fel, és nagyobb nehézségek nélkül korrigálni lehessen azokat.
• A legfontosabb folyamatokat semmilyen kormányzati politikai fordulat nem akasztotta meg – az átalakulás lényegi feladatainak megítélésében választási ciklusokon átívelő konszenzus volt a különféle politikai erők között. A szaktárca új vezetői tovább vitték elődeik eredményeit.
• Megtalálták a jó egyensúlyt a központi oktatáspolitikai szándékok érvényesítése, illetve a helyi igények és sajátosságok figyelembe vétele között, a tantervek általi bemeneti és a vizsgák általi kimeneti szabályozás között, az intézményi működés szakmai kontrollja keretében pedig az ellenőrzés és a segítő támogatás között.

A PISA mérések által is igazolt látványos eredményjavulás azonban legnagyobb mértékben annak a lépésnek volt köszönhető, hogy az intézményszerkezet átalakítása során meghosszabbították a mindenki számára egységes általános képzés időtartamát, és ezzel egyidejűleg új funkciót és új tartalmat adtak a felső tagozatnak.

[1] A közoktatáson kívül eső, a középfok és a felsőfok közötti sávban azonban az utóbbi évtizedben jelentős mértékben megnőtt a 18-20 éves fiatalokat fogadó, a nem költségvetési forrásból működtetett oktatási intézmények aránya, amely az adott típuson belül ma már meghaladja a 61 százalékot.