Ugrás a tartalomhoz

Eszmecsere a tanulói lemorzsolódásról

2021. június 1.

EszmeCsere a tanulói lemorzsolódás megelőzése érdekében címmel rendezett zárókonferenciát az Oktatási Hivatal (OH) A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása elnevezésű projektje 2021. május 27-én. Az eredményeket részletesen bemutató online rendezvényt közel 1 000-en követték.

A résztvevőket Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára köszöntötte. Beszédében emlékeztetett: a magyar tanulók a hazai és nemzetközi méréseken rendre jól, illetve a középmezőnyben szerepelnek, ám van egy réteg, amelynek támogatásra van szüksége. Bennük jelentős potenciál van, hiszen a rendszer egészének teljesítménye is javul, ha csökken az alulteljesítők aránya. Ennek a célnak az eléréséhez pedig ez a projekt is hozzájárult.

A projekt eredményeit az adatok tükrében Brassói Sándor, az OH megbízott elnöke ismertette. Előadásában kiemelte, hogy a lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer jól kiépített, így a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulóknak külön figyelmet szentelhetnek. Az elmúlt években több fontos mutatóban is látható a változás, például csökkent az évismétlésre vagy javítóvizsgára kötelezett tanulók száma. A projektben részt vevő iskolák saját értékelésük szerint felkészültek a korai iskolaelhagyás megelőzésére, amiben nagy szerepe volt a projektnek.

A további előadásokban Bognár Csaba pénzügyi vezető a számok tükrében mutatta be a projektet, amely 457 intézményben több mint 150 ezer tanuló és 12 ezer óvodás gyermek bevonásával valósult meg. A program fenntartási időszakában tervezett tevékenységekről dr. Pánczél János, a Klebelsberg Központ Köznevelési Főosztályának vezetőjétől hallhattak az érdeklődők. Szemenyei Mariann, a projekt szakmai vezetője az iskolai lemorzsolódás megelőzését támogató (ILMT) pedagógiai rendszerről, dr. Nadrainé Szent-Gály Viola az óvodai alprojekt szakmai vezetője pedig az óvodák preventív szerepéről és lehetőségeiről számolt be. Egy-egy óvoda, általános iskola és középfokú intézmény vezetője azt mutatta be, hogyan valósult meg a projekt az egyes intézményekben. A hálózatosodás és a partnerkapcsolatok jelentőségéről Merklné Kálvin Mária, az OH Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának vezetője tartott előadást.

A tanulói lemorzsolódással veszélyeztetett intézmények támogatása (EFOP-3.1.5-16-2016-00001) című projektet 2017. január 2. és 2021. július 31. között valósítja meg az Oktatási Hivatal.

vissza az előző menü szintre
ugrás a lap elejére
ugrás a főoldalra
vissza a normál változatra