TehetségKapu - egységes, nemzeti, komplex tehetségazonosítási rendszer

Az Oktatási Hivatal a Nemzeti Tehetség Program keretében elnyert pályázatainak megvalósításával átfogó rendszerű segítséget kíván nyújtani a tehetséggondozás ügyében tevékenykedő pedagógusoknak, szakembereknek és segítőiknek a szakszerű tehetségazonosító tevékenységhez. A 2016 szeptemberében elindult TehetségKapu portál a tehetségazonosító, tehetséggondozó tevékenységek és azok eredményeinek rögzítésére alkalmas web-alapú szoftver, amely információs bázist biztosít a tehetségazonosításhoz, a tehetséggondozó programokhoz és a tehetségek nyomon követéséhez. Az informatikai rendszer alkalmas a hatékony tehetséggondozó módszerek megismertetésére, terjesztésére, és a tehetségprofil alapján személyre szóló ajánlásokkal segíti a tehetségek számára legmegfelelőbb program, mentor megtalálását.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény kiemelt céljai közé tartozik a tehetséggondozás, amelynek kereteit a Nemzeti Tehetség Program jelöli ki. A Nemzeti Tehetség Program célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése. A Nemzeti Tehetség Program elfogadásával az Országgyűlés 2008-2028 között, 20 évre kiemelt lehetőséget ad a tehetséges fiatalok hosszú távú, folyamatos és biztonságos segítésére. Az Oktatási Hivatal a széles alapokon nyugvó, több szinten működő tehetséggondozás érdekében létrehozta az egységes, nemzeti, komplex tehetségazonosítási rendszer működtetésének és továbbfejlesztésének támogatását szolgáló TehetségKapu információs rendszert, amelynek hosszú távú célja a tehetségügy eddigi szerteágazó kezdeményezéseinek és fejlesztéseinek összefogása. A rendszer rövid távú célja a tehetségek megismerésének támogatása, a hatékony tehetséggondozó módszerek megismertetése, terjesztése, valamint segítségnyújtás a tehetségek számára legmegfelelőbb program, mentor megtalálásához.

Az információs rendszer a www.tehetsegkapu.hu oldalon érhető el.

A portálon lehetőség van az Oktatási Hivatal és a fejlesztésben közreműködő szakérők által kifejlesztett papíralapú felhasználásra alkalmas tehetségazonosító tesztek, kérdőívek és azok útmutatóinak letöltésére, illetve az elért eredmények rögzítésére. A tanulók számára online tehetségazonosító és tehetségfejlesztő eszközök is elérhetőek, melyek négy (téri-vizuális, auditív, logikai-matematikai és nyelvi) tehetségterületen segítik a tehetségazonosítást és a képességek fejlesztését. Az online tréningen elért eredmények alapján a TehetségKapu rendszere kirajzolja a tanulók egyéni tehetségprofilját, amely segíthet a számukra leginkább megfelelő tehetséggondozó program kiválasztásában. A tehetséggondozó és tehetségfejlesztő programok kínálatát a pedagógusok, a köznevelési intézmények, valamint a szervezetek, egyesületek és az Oktatási Hivatal területileg illetékes Pedagógiai Oktatási Központjai (POK) együtt alakítják. A tehetséggondozáshoz, tehetségfejlesztéshez kapcsolódó programajánlatokat a portálon keresztül lehet megküldeni az Oktatási Hivatal részére. A programok az illetékes helyi POK jóváhagyását követően válnak publikussá a TehetségKapu felületén. A kínálat gazdagításához, dinamikus fejlesztéséhez kérjük a pedagógusok, köznevelési intézmények és a tehetséggondozással, tehetségfejlesztéssel foglalkozó nem köznevelési intézmények hozzájárulását.

A portál mindenki számára hozzáférhető, azonban a speciális funkcióinak használata regisztrációhoz kötött. Az ajánlott szolgáltatási területek alapján az alábbi típusú felhasználók regisztrálhatnak a rendszerbe:

  • tanulók,
  • pedagógusok,
  • köznevelési intézmények,
  • felsőoktatási intézmények, szervezetek, egyesületek, egyéb intézmények (nem köznevelési intézmények).

A diákok és pedagógusok a www.tehetsegkapu.hu oldalon a „Regisztráció" feliratra kattintva regisztrálhatnak a TehetségKapu információs rendszerbe. A regisztrációhoz egy egyedi, élő e-mail cím és egy tetszőlegesen választott jelszó megadása szükséges. Ezt követően a rendszer üzenetet küld a megadott e-mail címre. A regisztrációs e-mailben megadott aktivációs linkre kattintva a TehetségKapu portál a „Profil adatok megadása" lapra irányítja a felhasználót. Itt lehet kiválasztani a felhasználó típusát (Diák/Pedagógus), és megadni a regisztráció befejezéséhez szükséges adatokat. A regisztráció véglegesítéséhez nyilatkozni kell arról, hogy a felhasználó elolvasta, és elfogadta az adatkezelési tájékoztatót: az „Adatvédelmi nyilatkozat" megismerése és elfogadása a pedagógusok, a 16. életévüket be nem töltött tanulók törvényes képviselőinek, illetve a 16. életévüket betöltött diákok részéről az adatkezeléshez való hozzájárulást jelenti.

Fontos kiemelni, hogy a pedagógusként regisztrált felhasználók csak akkor használhatják aktívan a rendszert, ha a regisztráció során megadott köznevelési intézményük visszaigazolja a kapcsolatot a pedagógus és az intézmény között.

E lehetőség biztosítása érdekében kérjük, hogy a köznevelési intézmény regisztráljon a felületen.

Az intézmény regisztrálása a www.tehetsegkapu.hu portál jobb felső sarkában található „Regisztráció" menüpont segítségével lehetséges. Az e-mail cím, valamint egy szabadon választott jelszó megadását követően a program ellenőrzi, hogy a felhasználó e-mail címe szerepel-e a KIR intézménytörzsi nyilvántartásában, és amennyiben igen, üzenetet küld a megadott e-mail címre. A regisztráció sikeres befejezéséhez a köznevelési intézmény e-mail címére küldött üzenetben szereplő aktivációs linkre kell kattintani.

Fontos, hogy a köznevelési intézmények regisztrálásához kizárólag a KIR intézménytörzsi nyilvántartásában szereplő intézményi e-mail cím használható. A köznevelési intézmény e-mail címe az intézményvezetői mesterjelszó-kezelő rendszerben, valamint a KIR intézménykeresőjében ellenőrizhető:

http://www.oktatas.hu/hivatali_ugyek/kir_intezmenykereso.

A felsőoktatási intézmények, szervezetek, egyesületek, egyéb intézmények (nem köznevelési intézmények) regisztrációjukat a területileg illetékes POK-on keresztül kezdeményezhetik a következő regisztrációs lap kitöltésével:

Regisztrációs lap

A kitöltött, aláírt és a szervezet bélyegzőjével ellátott regisztrációs lapot a területileg illetékes POK kijelölt munkatársaihoz szükséges eljuttatni postai úton.

A regisztrációs lap beküldését követően a területileg illetékes POK szakmai szempontok alapján átvizsgálja és elbírálja a beérkező regisztrációs kérelmet. A kérelem elbírálását követően a POK megküldi a regisztrációhoz szükséges e-mailt az érintett felhasználó regisztrációs lapon megadott e-mail címére.

A regisztráció befejezése a www.tehetsegkapu.hu portál jobb felső sarkában található „Regisztráció" menüpont segítségével lehetséges. Az e-mail cím, valamint egy szabadon választott jelszó megadását követően a program ellenőrzi, hogy a felhasználó e-mail címe szerepel-e a regisztrációt kezdeményezett szervezetek között, és amennyiben igen, üzenetet küld a megadott e-mail címre. A regisztráció sikeres befejezéséhez a szervezet e-mail címére küldött üzenetben szereplő aktivációs linkre kell kattintani.

A regisztrációt és az egyes funkciók használatát részletes útmutató segíti, mely a nyitó oldal alján található „Felhasználói útmutató" linkre kattintva érhető el.

A TehetségKapu információs rendszer egy folyamatosan bővülő, a tanulók számára érdekes és értékes, tehetségük felismeréséhez és kibontakoztatásához nagyban hozzájáruló szolgáltatás nyújtásának szándékával jött létre. Bízunk benne, hogy a tehetségek kibontakoztatása érdekében minél több intézmény, pedagógus és tanuló igénybe veszi szolgáltatásunkat.

Jobbító szándékú javaslataikat, kérdéseiket a tehetsegkapu@oh.gov.hu e-mail címre várjuk.


A regisztrációval, belépéssel, és a portál használatával kapcsolatos egyéb kérdésekben a területileg illetékes POK tehetségkoordinátorai állnak rendelkezésre.

Pedagógiai Oktatási Központ Illetékességi terület E-mail cím
Békéscsabai Pedagógiai Oktatási Központ Békés megye POKBekescsaba@oh.gov.hu
Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ Budapest, Pest megye 11 járása (Aszód,
Budakeszi, Dunakeszi, Érd, Gödöllő, Pilisvörösvár, Ráckeve,
Szentendre, Szigetszentmiklós, Szob, Vác)
POKBudapest@oh.gov.hu
Debreceni Pedagógiai Oktatási Központ Hajdú-Bihar megye POKDebrecen@oh.gov.hu
Egri Pedagógiai Oktatási Központ Heves megye POKEger@oh.gov.hu
Győri Pedagógiai Oktatási Központ Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye POKGyor@oh.gov.hu
Kaposvári Pedagógiai Oktatási Központ Somogy megye, Tolna megye POKKaposvar@oh.gov.hu
Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ Borsod-Abaúj-Zemplén megye POKMiskolc@oh.gov.hu
Nemzetiségi Pedagógiai Oktatási Központ Országos NemzetisegiPedagogiaiOktatasiKozpont@oh.gov.hu
Nyíregyházi Pedagógiai Oktatási Központ Szabolcs-Szatmár-Bereg megye POKNyiregyhaza@oh.gov.hu
Pécsi Pedagógiai Oktatási Központ Baranya megye POKPecs@oh.gov.hu
Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Nógrád megye POKSalgotarjan@oh.gov.hu
Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ Csongrád megye, Bács-Kiskun megye POKSzeged@oh.gov.hu
Székesfehérvári Pedagógiai Oktatási Központ Fejér megye, Veszprém megye POKSzekesfehervar@oh.gov.hu
Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ Jász-Nagykun-Szolnok megye, Pest megye 7 járása (Cegléd, Dabas, Gyál, Monor, Nagykőrös, Nagykáta, Vecsés) POKSzolnok@oh.gov.hu
Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ Zala megye, Vas megye POKZalaegerszeg@oh.gov.hu
Nyomtatás