2020. október 21.
Indul a „Pályaorientációs módszertan – felkészítés a pályaorientációt támogató mérőeszköz használatára, a tanulói profil elemzésére" elnevezésű pedagógus-továbbképzés.
A képzés célja, hogy a résztvevők megismerhessék az EFOP-3.2.13 projekt keretében fejlesztett pályaorientációs mérő- és támogatóeszköz, azaz a POM használatát, valamint bővítsék és rendszerezzék pályaorientációs módszertani ismeretüket és gyakorlatukat.
2020. február és április között lehetőség nyílik 30 órás, akkreditált pedagógus-továbbképzésen való részvételre. A továbbképzés folyamatba ágyazott; a hagyományos továbbképzési napok és közbeiktatott gyakorlat kombinációja, mely elvégzéséről tanúsítványt állítunk ki.
A képzést ajánljuk minden általános- és gimnáziumban dolgozó pedagógusnak, kiemelten a pályaválasztásért felelős pedagógusoknak és osztályfőnököknek, valamint a pedagógiai szakszolgálat továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadást végző munkatársainak.
Figyelem! A projekt által szervezett korábbi, „A pályaorientációs tevékenység szerepe, feladatai – érzékenyítő, szemléletformáló" című akkreditált, pedagógus-továbbképzésen részt vett kollegák jelentkezését nem tudjuk fogadni, mivel az újabb akkreditált képzésen történő részvételüket a projektben nem tudjuk elszámolni. A későbbiekben számukra lesz lehetőség e-learning formában a képzés elvégzésére, melyről részletes tájékoztatót fogunk küldeni.
Érdeklődés és további információk: kepzes.efop3213@oh.gov.hu
helyszínek | képzési időpontok | |
1. |
Szeged |
2020. február 10., 2020. február 24. |
2. |
Békéscsaba |
2020. február 11., 2020. február 25. |
3. | Debrecen |
2020. február 13., 2020. február 27. |
4. | Salgótarján |
2020. február 13., 2020. február 27. |
5. | Eger |
2020. február 20., 2020. március 05. |
6. | Miskolc |
2020. február 20., 2020. március 05. |
7. | Veszprém |
2020. március 09., 2020. március 23. |
8. | Budapest |
2020. március 09., 2020. március 23. |
9. | Győr |
2020. március 10., 2020. március 24. |
10. | Eger |
2020. március 12., 2020. március 26. |
11. | Székesfehérvár |
2020. március 12., 2020. március 26. |
12. | Pécs |
2020. március 16., 2020. március 30. |
13. | Szombathely |
2020. március 16., 2020. március 30. |
14. | Szeged |
2020. március 19., 2020. április 02. |
15. | Debrecen |
2020. március 19., 2020. április 02. |
16. | Kaposvár |
2020. április 06., 2020. április 02. |
17. | Pécs |
2020. április 07., 2020. április 21. |
18. | Budapest |
2020. április 07., 2020. április 21. |
19. | Szolnok |
2020. április 16., 2020. április 30. |
20. | Nyíregyháza |
2020. április 16., 2020. április 30. |
2019. március 8.
TÁMOP-3.4.1.B-11/2-2012-0005 (a pályázat bemutatása; megvalósult programjai)
TÁMOP-3.2.4-08/1-2009-0069 (a pályázat bemutatása)
A főpályázó Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár honlapja: http://www.zounuk.hu/
2019 júniustól lehetőség nyílik nem formális, e-learning-típusú pedagógus-továbbképzésen való részvételre.
A program a pedagógus továbbképzési rendszerben akkreditált, sikeres 30 órás - „A pályaorientációs tevékenység szerepe, feladatai – érzékenyítő, szemléletformáló" - képzés, 10 órás (nem akkreditált) változata. A képzés elvégzéséről igazolást állítunk ki, ezért az időtartama a 120 órás kötelező továbbképzésbe beszámítható.
A képzés az Oktatási Hivatal által megvalósított, EFOP-3.2.13-17-2017-0002 azonosító számú, „Az alap és középfokú iskolák pályaorientációs tevékenységét, kiemelten az MTMI készségeket és kompetenciákat támogató pályaorientációs szakmai módszertan átfogó megalapozása és fejlesztése" című projekt keretében kerül megszervezésre. A képzést ajánljuk minden általános iskolában és gimnáziumban dolgozó kollégának.
Különösen ajánljuk osztályfőnököknek, valamint olyan szaktanácsadóknak, szakértőknek, akik a pedagógusokkal történő találkozásaik során, a szakmai rendezvények alkalmával vagy a nevelőtestületi rendezvényekre meghívott szakemberként felhívhatják a figyelmet a pályaorientáció fontosságára. Ajánljuk továbbá a pedagógiai szakszolgálatban továbbképzési és pályaválasztási tanácsadási tevékenységet végző kollégák számára is.
Érdeklődés és további információk: kepzes.efop3213@oh.gov.hu
A változatos, aktuális tematikájú továbbképzési programok hozzájárulnak a tanítási-tanulási folyamat pedagógiai, szemléletbeli, módszertani megújulásához.
A pedagógiai-szakmai szolgáltatásnyújtás eszközei, módszerei:
Az akkreditált pedagógus továbbképzésekről az alábbi linken tájékozódhat:
http://pedakkred.oh.gov.hu/PedAkkred/
A pedagógus továbbképzési tervünket az Oktatási Hivatal által közzétett igényfelmérő kérdőívben az intézmények által megjelölt igények figyelembe vételével állítottuk össze.
Továbbképzések - 2019. II. félév
Továbbképzések – 2019. I. félév
Továbbképzések – 2018. I. félév
Továbbképzések – 2018. II. félév
Galéria archívum
Tanulmányi és művészeti versenyek - díjátadó ünnepségek 2017. május
Tavaszi Pedagógiai Napok - Plenáris Nap 2017. április
Tanévnyitó konferencia 2015. szeptember
OH-POK konferencia 2015. november
2017. december 08.
Az EFOP 3.1.1-14-2015-00001 Kisgyermekkori nevelés támogatása projekt megyei szakmai konferenciáit követően2017 szeptemberétől országszerte – Budapest és Pest megye kivételével – 105 település 119 óvodájában 209 képzésicsoport indul.
A képzésekről és a jelentkezés módjáról bővebb információt kaphat az EFOP 3.1.1-14-2015-00001 kódszámú projekt augusztusban megjelent Hírleveléből.
2017. szeptember 26.
Az elmúlt években tartott képzéseink listája az alábbi linkeken megtekinthetők.
2015-ben megvalósult képzéseink
2017. június 08.
Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny a magyar köznevelési rendszerben a tehetségek kiválasztásának legnagyobb hagyományú fóruma. Az idei tanévben 27 tantárgy 38 kategóriában szervezett versenyeire 20 956 tanuló jelentkezett, néhány diák több tárgyból is. Az OKTV népszerűségét az is jelzi, hogy az ország 568 középiskolájából, azaz középiskoláink közel feléből indultak tanulók a megmérettetésen.
A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ illetékességi területén működő középiskolák tanulóinak eredményét itt olvashatja. Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak.
2017. június 1.
Véget értek a tanulmányi és művészeti versenyek - díjátadó ünnepségek
A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ második alkalommal rendezett díjátadó ünnepségeket, amelyen az Oktatási Hivatal által támogatott és koordinált országos tanulmányi és művészeti versenyek Jász-Nagykun-Szolnok megyei és Pest megyei döntőinek első három helyezettjét, valamint a saját szervezésű versenyek helyezettjeit köszöntöttük - 2017. május 16-án és május 17-én Szolnokon, május 25-én Monoron.
A 2016/2017-os tanévben 15 országos verseny 36 megyei, illetve területi fordulóját szerveztük meg Jász-Nagykun-Szolnok megyében (19 forduló) és Pest megyében (17 forduló), s a fentiek mellett még 10 saját versenyt is lebonyolítottunk. A megyei és területi fordulókon összesen 1799 diák vett részt, ám az iskolai fordulókat is beszámítva több mint 7000 tanuló indult a Szolnoki POK által szervezett versenyeken.
Az ünnepségek során, melynek a szolnoki Megyeháza Díszterme, illetve a monori Vigadó diszterme adott helyet, 366 díjat adtunk át, 110 iskola tanulóit köszöntve.
A díjakat Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tehetségsegítő Tanács Elnöke, Merklné Kálvin Mária, az Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya főosztályvezetője és Varju Gabriella, az Oktatási Hivatal referense, valamint Szabó Róza, a Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője adta át.
Elismerő oklevélben részesült három intézmény: a Szolnoki II. Rákóczi Ferenc Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium, és a Szolnoki Szolgáltatási SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája. Ezen intézmények tanulói szerepeltek a legeredményesebben a megyei fordulókon.
A megyei fordulókon legsikeresebb felkészítő pedagógusnak járó elismerő oklevelet az idén Kiss Nelli, a Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskola tanára kapta.
A Díjátadókon készült képeket megtekintheti itt.
A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ immáron harmadik alkalommal szervezte meg a Pedagógiai Napok rendezvénysorozatát, mely ez alkalommal elsősorban a bázisintézmények számára kínált bemutatkozási lehetőséget, az általuk megosztani kívánt jó gyakorlatok, pedagógiai módszerek és innovációk bemutatásával. A rendezvénysorozat keretében nagy hangsúly került az iskolai lemorzsolódás csökkentésére és a lemorzsolódás megelőzését szolgáló pedagógiai-szakmai programokra. A rendezvénysorozat 106 programja 60 különböző helyszínen valósult meg. A programokon 110 intézményből több mint 1100 pedagógus vett részt.
![]() |
Számos előadás és jó gyakorlat került bemutatásra óvodapedagógusok számára, néhány a leglátogatottabbak közül:
![]() |
Általános iskolában dolgozó pedagógusok számára kerültek megszervezésre—számos tantárgyi óra mellett - azok a bemutató órák, amelyeken példaértékű pedagógiai módszereket és gyakorlatokat mutattak be. Ilyenek például a komplex művészeti tanóra angol nyelven, Boldogságóra az 1. osztályban, néptánctanítás alsó tagozaton. Előadásokat hallhattunk „Irány a Mars!" címmel, az IKT-val támogatott tanulásszervezés témában, valamint az újgenerációs átdolgozott alsó tagozatos tankönyvek használatának alternatíváiról és az NKP portál használatáról.
Az alapfokú művészeti iskolák évszakköszöntő koncertet, cselló koncertet, valamint hangszeres tanítási órát tartottak az érdeklődők számára.
Aktuális információkat hallhattunk a történelem érettségi írásbeli dolgozatok javításával kapcsolatban, valamint az IT szakorientáció tanításáról. Középiskolában tanító pedagógusok számára nyújtott hasznos tudnivalókat „A Moodle elektronikus oktatási rendszer alkalmazása az érettségire való felkészítésben történelem tantárgyból" szóló bemutató óra, csakúgy mint a „Verselemzés a drámapedagógia módszereivel" című bemutató foglalkozás és konzultáció.
Megismerhettük továbbá a Geogebra használatát matematika órán, a biblioterápia hatékony alkalmazási lehetőségeit a tehetséggondozás, a pályaorientáció területén, valamint egy „A tehetség utat tör magának?" című tehetséggondozó programot a biológiában kiemelkedő tehetségek korai felismerésére és mentorálására.
Nagy sikert aratott a középiskolai magyartanárok körében Dr. habil Fűzfa Balázs egyetemi docens „Élménypedagógia az irodalomtanításban" című előadása és rövid gyakorlati bemutatója, melynek helyszíne a Verseghy Ferenc Gimnázium könyvtára volt.
![]() |
2017. április 27.
A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ 2017. április 4-én a Pallasz Athéné Egyetem Campus épületében tartotta a Tavaszi Pedagógiai Napok rendezvénysorozatának Plenáris Napját. A Plenáris Napon a szakmai előadások mellett sor került az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye" cím átadására is. A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ illetékességi területén a cím viselésére jogosult intézmények listája ide kattintva tekinthető meg.
A rendezvényen elhangzott előadások elérhetők az alábbi linkekre kattintva.
Brassói Sándor:
Az Oktatási Hivatal 2017. évi új feladatai
Pongrácz László:
Tények és tévhitek az Országos kompetenciamérés adatairól
Dr. Somhegyi Annamária:
A teljeskörű intézményi egészségfejlesztés (TIE) tennivalói a köznevelési intézmények mindennapi életében
A rendezvényen készült képeket megtekintheti itt.
2017. március 21.
A programfüzet a következő linken tölthető le: Tavaszi Pedagógiai Napok programjai 2017 (pdf file)
A programokon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
A regisztráció lezárult, részvételi szándéka esetén kérem, hogy keresse a Tavaszi Pedagógiai Napok programjai 2017. programfüzetben megadott kapcsolattartót. |
Kérem, hogy válasszon az alábbi bázisintézmények által javasolt programok közül (a programok részletei a Regisztráció >> linkekre kattintva érhetőek el és választhatóak ki):
Bán Zsigmond Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda
Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola
Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium
Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma
Csemői Nefelejcs Óvoda
Dalmady Győző Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény
Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Jászberény Város Óvodai Intézménye Központi Óvoda
Kádas György Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium
Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolai Tagintézménye
Kassai Úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Lövész Utcai Óvoda
Madarász Imre Egyesített Óvoda
Maglódi Vermesy Péter Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Mátray Gábor Általános Iskola
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Széchenyi Körúti Sportiskolai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium
Szolnok Városi Kollégium
Szolnok Városi Óvodák
Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola
Szolnoki Szolgáltatási Szakképzési Centrum Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája
Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola és Óvoda Tápiószőlősi Általános Iskolája
Varga Katalin Gimnázium
Várkonyi István Általános Iskola
Verseghy Ferenc Gimnázium
Az érettségi vizsga változásaihoz kapcsolódó programok
Az új generációs átdolgozott alsó tagozatos tankönyvek használatának alternatívái, az NKP portál használata
Új Nemzedék Központ - Tehetségek Magyarországa projekt bemutatása
2017. március 16.
Az Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központja 2017. április 3. és 7. között rendezi meg a „Tavaszi Pedagógiai Napok" rendezvénysorozatát.
A rendezvénysorozat keretében tartott Plenáris Nap időpontja: 2017. április 4. 9.30-15.00
Helyszíne: Pallasz Athéné Egyetem Campus épület (5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14.)
A Plenáris Nap programja:
Időpont | Cím | Előadó |
9.30 – 10.00 | Az Oktatási Hivatal 2017 évi feladatai | Brassói Sándor elnökhelyettes Oktatási Hivatal |
10.00 – 10.50 | Tények és tévhitek az Országos kompetenciamérés adatairól | Pongrácz László főosztályvezető Köznevelési Programok Főosztály Oktatási Hivatal |
10.50 – 11.25 | A teljeskörű intézményi egészségfejlesztés (TIE) tennivalói a köznevelési intézmények mindennapi életében | Dr. Somhegyi Annamária Ph.D. prevenciós igazgató, reumatológia és fizioterápia szakorvosa Országos Gerincgyógyászati Központ |
11.25 – 11.45 | A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ 2016. évi tevékenysége és 2017. évi feladatai | Szabó Róza főosztályvezető Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ |
11.45 – 12.30 | Az „Oktatási Hivatal Bázisintézménye" cím adományozása | Brassói Sándor elnökhelyettes Oktatási Hivatal |
12.30 – 13.00 | Szendvicsebéd | |
13.00 – 13.30 | A lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók pedagógiai támogatásához kapcsolódó intézményi adatszolgáltatás tapasztalatai | Bégány Judit Köznevelési Nyilvántartási Főosztály Oktatási Hivatal |
13.30 – 14.15 | Az „Arizona program" bemutatása, iskolai tapasztalatok | Szávai István Széchenyi krt. Általános Iskola, Szolnok |
14.15 – 15.00 | Szemléletváltás=sikeres iskola? | Török Alfréd igazgató Molnár Ferenc Általános Iskola, Budapest IX. ker. |
15.00 – 15.30 | Fórum a bemutatott iskolai gyakorlatok témakörében |
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
2016. november 28.
A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ „Tanfelügyelet-önértékelés 2017” címmel 10 órás képzést szervez azok számára, akik bekerültek a 2017. évre szóló országos pedagógiai-szakmai ellenőrzési tervbe és 2017-ben intézményvezetői ellenőrzésükre vagy az intézményük ellenőrzésére kerül majd sor.
A képzés időpontja: 2016. december 15. csütörtök 9.00-17.30.
Helyszíne: VOKE Csomóponti Művelődési Központ és Könyvtár
(5000 Szolnok, Jubileumi tér 1/a 1. em.)
A képzésen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
2016. november 2.
Az Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központja „Önértékelés, tanfelügyelet, minősítés 2017” címmel tájékoztató előadást hirdet intézményvezetők számára.
Előadó: Gerendás János főosztályvezető-helyettes Oktatási Hivatal Tanügy-igazgatási és Köznevelési Hatósági Főosztály
Az előadás időpontja: 2016. november 16. 14.00-16.00
Helyszíne: Pallasz Athéné Egyetem Campus épület (5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14.)
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
2016. október 13.
Az Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központja „Őszi Pedagógiai Napok”-at szervez 2016. október 24. és 28. között. Az Pedagógiai Napok Programfüzetét, a programok naponkénti bontását az alábbiakban olvashatja.
Tisztelettel várunk minden kedves érdeklődő pedagógust programjainkra.
Őszi Pedagógiai Napok Szolnoki POK Programfüzet
Őszi Pedagógiai Napok programjai naponkénti bontásban
2016. augusztus 29.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkársága közzétette a tanévkezdést támogató szakmai kiadványát a 2016/2017. tanévre.
2016. augusztus 18.
Időpont: 2016. szeptember 5.
Helyszín: Aba-Novák Agóra Kulturális Központ, Liszt Ferenc Színházterme
5000 Szolnok, Hild J. tér 1.
1200-1300 | Regisztráció |
1300-1315 |
Ünnepélyes megnyitó |
1315-1345 | A köznevelés helyzete, fejlesztési irányai Sipos Imre helyettes államtitkár, EMMI Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság |
1345-1415 | A 2016/2017-re vonatkozó aktualitások Borosán Beáta osztályvezető, EMMI Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárság Köznevelési Stratégiai Főosztály |
1415-1445 | Az Oktatási Hivatal köznevelési feladatai Merklné Kálvin Mária főosztályvezető, Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya |
1445-1510 | Kutatásalapú tartalmi és módszertani fejlesztések Kamp Alfréd igazgató, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet |
1510-1540 | SZÜNET |
1540-1600 | A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ elért eredményei és további feladatai Szabó Róza főosztályvezető, Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ |
1600-1700 | A pedagógus életpálya aktualitásai dr. Szikora Ágnes főosztályvezető, Oktatási Hivatal Tanügyigazgatási és Köznevelési Hatósági Főosztály |
1700-1705 | A konferencia zárása Szabó Róza főosztályvezető, Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ |
![]() |
Nagy érdeklődés mellett Szolnokon is lezajlott az Oktatási Hivatal és az EMMI által szervezett szakmai tanévnyitó konferencia. Az oktatásirányítás, a háttérintézmények képviselői részletesen tájékoztatták a megjelent pedagógusokat, intézményvezetőket, intézményfenntartókat, tankerületi igazgatókat, valamint a szakképzési centrumok vezetőit a 2016/2017. tanévben várható változásokról.
A résztvevőket köszöntötte Dr. Kállai Mária, Jász-Nagykun-Szolnok megye kormánymegbízottja, valamint Dr. Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke.
A tanácskozás résztvevői nagy tetszéssel fogadták a Szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium kamarakórusának, valamint Fülöp Zsuzsannának, a Ceglédi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulójának produkcióit.
A konferencián elhangzott előadások diasorai megtekinthetők az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu). A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ működését, feladatait bemutató diasor alább megtekinthető.
A tanévnyitó konferencián elhangzott további előadások innen letölthetőek
2016. augusztus 10.
Megjelent a 326/2013. (VIII.30.) kormányrendelet módosítása
Megjelent A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról szóló 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 235/2016. (VII. 29.) Korm. rendelet, mely elérhető a MAGYAR KÖZLÖNY 113. számában (8902. oldal)
A módosítás szabályozza - többek között - a 2017. január 1-jén minősítési eljárás lefolytatása nélkül végleges Pedagógus II. fokozatba sorolt pedagógusok körét. A rendelkezések kiegészültek, illetve módosultak a Mesterpedagógus és Kutatótanár minősítését érintő részletszabályokkal, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak minősítésének szabályaival. A rendeletben módosultak továbbá a magasabb fokozatba történő előrelépéshez és a gyakornoki idő teljesítéséhez szükséges szakmai gyakorlat számításának és a minősítési eljárással kapcsolatban benyújtott panaszok kezelésének egyes szabályai.
2016. június 20.
A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ 2016. június 9-én a Dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban tartotta az általános iskolai tanulók számára meghirdetett „Szép magyar beszéd” verseny Pest megyei területi fordulóinak összevont díjátadó ünnepségét a kategóriák első három helyezettje számára.
A 2015/2016-os tanévben a Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ 12 Pest megyei helyszínen koordinálta a területi fordulók megszervezését a rendező intézményekkel együttműködve. A 12 helyszínen összesen 116 iskola 349 tanulója versenyzett, így a díjkiosztón 72 díjazott tanuló számára adtunk át jutalomkönyvet.
A díjakat Benczúr Katalin, az Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának főosztályvezető-helyettese adta át. A rendezvényt négy tankerületi vezető is megtisztelte részvételével.
Az ünnepség bevezetéseként a résztvevők meghallgathatták a Dabasi Múzsák Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak műsorát, melyben közreműködött Tippai Dániel 7. osztályos zongora szakos tanuló és Latyák Domonkos 2. osztályos gitár szakos tanuló egy-egy műsorszámmal. A díjak átadása után, rendezvény zárásaként pedig a díjazottakat az örkényi Cziffra György Alapfokú Művészeti Iskola növendékeiből alakult "Cziffra Banda" Dunántúli ugrós című műsora köszöntötte zenével és tánccal.
A rendezvényen készült képeket megtekintheti itt.
A díjazottak névsorát itt olvashatja.
2016. június 13.
A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ első alkalommal rendezte meg 2016. június 1-jén a díjátadó ünnepséget, amelyen az Oktatási Hivatal által támogatott és koordinált országos tanulmányi és művészeti versenyek a Jász-Nagykun-Szolnok megyei döntőinek első három helyezettjét köszöntötték.
A 2015/2016-os tanévben 14 országos verseny megyei fordulóit szerveztük az általános és középiskolás tanulók számára.
Mindösszesen 77 iskola tanulói vettek részt a versenyek megyei fordulóin, a díjazottak 50 iskolát képviseltek.
A díjakat Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, Dr. Csoór György, a Megyei Közgyűlés társadalmi alelnöke valamint Szabó Róza, a Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője adta át.
Elismerő oklevélben részesült három intézmény: a Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Jászberényi Lehel Vezér Gimnázium, és a Szolnoki Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium. Ezen intézmények tanulói szerepeltek a legnagyobb számban és a legeredményesebben a megyei fordulókon.
A saját szervezésű megyei versenyek szakmai vezetői - Bódor Mária, Borosné Szlávik Mária, Góczáné Zsemberi Hajnalka – külön díjakat vehettek át.
Különdíjban részesült az általános iskolák pedagógusai közül Szíjártóné Kun Zsuzsa tanárnő a kiemelkedően eredményes felkészítő munkájáért, akinek a tanítványai, a Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói a „Szép magyar beszéd” versenyen és a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyen is kiváló helyezéseket értek el.
A középiskolai felkészítő tanárok között kiemelkedően eredményes felkészítő tanár Balázs Zsuzsanna, a Verseghy Ferenc Gimnázium pedagógusa volt, akinek hét tanítványa több kategóriában is kiválóan szerepelt az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen és az országos döntőn is szép eredménnyel végeztek.
A Díjátadón készült képeket megtekintheti itt.
A díjazottak névsorát itt olvashatja.
2016. május 10.
A Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ 2016. április 11-április 15. között szervezte meg a Pedagógiai Napok rendezvénysorozatát. A nyitó konferencián résztvevő köznevelési intézmények vezetői előadásokat hallhattak az Oktatási Hivatal szakembereitől aktuális, jól hasznosítható, az intézményvezetői munkát támogató témákban.
Az ötnapos rendezvénysorozat 37 programja Szolnok, Cegléd, Jászberény, Karcag, Monor, Pusztavacs helyszíneken valósult meg. A 807 fő érdeklődő pedagógus óvodai bemutató foglalkozásokon, általános és középiskolai tantárgyi bemutató órákon, sportfoglalkozásokon, szakmai műhelymunkákon vett részt.
Előadásokat hallgattak meg többek között tehetséggondozás, anyanyelvi nevelés, konfliktuskezelés, óvodai gyógytestnevelés, e- twinning, holokausztoktatás valamint a korszerű vezetés eszközei témakörökben.
Jó pedagógiai gyakorlatok bemutatása során játékos matematika és a helyesírás differenciált tanításához kapcsolódó módszereket ismertek meg.
Műhelyfoglalkozás keretében, a téma iránt érdeklődő pedagógusok megismerkedtek az Európa Tanács Pestalozzi Programjával.
Ezúton mondunk köszönetet azoknak a partnereinknek: intézményvezetőknek, szaktanácsadóknak, pedagógus kollégáknak, akik elhivatott, színvonalas szakmai munkájukkal hozzájárultak a programsorozat megvalósításához és annak sikeréhez.
Fotógaléria: itt
Szabó Róza
főosztályvezető
2016. március 16.
Tisztelt Intézményvezetők!
Tisztelt Pedagógusok!
Az Oktatási Hivatal Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központja 2016. április 11. – április 15. között rendezi meg a Pedagógiai Napok rendezvénysorozatát.
A gazdag programkínálat kialakításában szaktanácsadóink mellett közreműködtek a jó pedagógiai gyakorlatukat megosztani kész intézmények, pedagógiai szakértők. Valamennyiük munkáját ezúton is köszönöm.
A programsorozat összeállítása során arra törekedtünk, hogy az intézményvezetők a vezetői munkájukat támogató, jól használható, friss információhoz jussanak, a pedagógusok számára pedig megteremtsük a körülményeket ahhoz, hogy üdítő, inspiráló pedagógiai-szakmai módszerekkel gazdagítsák egymást.
Szeretettel várjuk a rendezvényeinken.
Szabó Róza
főosztályvezető
A Pedagógiai Napok programfüzetét letöltheti itt
A programsorozathoz kapcsolódó rendezvények programjait letöltheti itt
Jelentkezési lap a 2016.04.11-i Nyitó konferenciára