Az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központjának (továbbiakban Pécsi POK) kiemelt célja, hogy az intézményektől beérkező igényeket ne 1-1- különálló, eseti és egyszeri szolgáltatással teljesítse. Ez volt a kiindulópontja annak a gondolatmenetnek, melyből végül a szolgáltatási csomagok körvonalazódtak. A szolgáltatási csomagok esetében tehát a POK pedagógiai szakmai szolgáltatásai 1-1 témakör köré rendeződnek. Az intézményeknek így egyrészt lehetőségük van egy téma több szempontú megismerésére, a pedagógiai szakmai szolgáltatások sokszínűsége pedig teret ad annak is, hogy egy-egy nevelőtestület minél több tagja vegyen részt egy adott téma feldolgozásában. Hiszen van, akinek testhezállóbb egy előadást meghallgatni a Pedagógiai Napokon, van, aki szívesebben vesz részt valamilyen műhelyfoglalkozáson, van, aki kedveli a hosszabb lélegzetvételű képzéseket, ahol mélyebben lehet egy témával megismerkedni, van, aki jobban szeret elmélyülni a szakirodalomban stb. Természetesen elengedhetetlen, hogy az egyes szolgáltatásokat igénybe vevő kollégák nevelőtestületük számára multiplikálják a hallottakat, látottakat, tanultakat, olvasottakat.
Az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központja a 2023/2024. tanév őszi félévében három tematikus pedagógiai-szakmai szolgáltatási csomagot kínál az illetékességi területén működő köznevelési intézményeknek.
Javasoljuk a szolgáltatási csomagokat igénybe vevő intézményeknek, hogy a szolgáltatási csomagok nevelőtestületi feldolgozását, megosztását nevelőtestületi értekezletek alkalmával tegyék meg.
A Pedagógiai-szakmai szolgáltatási csomagok részletes leírása és felhasználási útmutatója elérhető IDE kattintva!
Az időpontok folyamatosan kerülnek feltöltésre, kérjük kísérjék figyelemmel a frissítéseket!
Jelentkezni az egyes programelemekre a szolgáltatási elemek mellett elhelyezett JELENTKEZEM gombra kattintva lehet.
Gyakran ismételt kérdések
Kötelező-e az adott csomag minden elemét igénybe venni?
Természetesen nem kötelező. Javasoljuk azonban, hogy az intézmények törekedjenek arra, hogy minél több programelemet vegyenek igénybe, ezzel minél szélesebb spektrumát megismerve az adott témakörnek. Amennyiben csupán néhány elemet kívánnak igénybe venni, úgy javasoljuk, hogy súlyozzák a szolgáltatási csomagban kínált elemeket és az Önök helyi kérdéseihez, problémáihoz legrelevánsabbnak tűnő elemeket válasszák ki.
Mit jelent a rögzített előadás?
A rögzített előadás olyan előadás, mely adott szolgáltatási csomag témájához kapcsolódva a fő tartalmi kereteket, elméleti alapokat tartalmazza. A rögzített előadások rendszerével az volt a cél, hogy minden csomag esetében legyen egy olyan alapozó előadás, mely a témakörhöz tartozó minimum ismereteket mutatja be és segít megteremteni a közös nyelvet is. A rögzített előadások bármikor megtekinthetőek online, de nem letölthetőek. A rögzített előadások a Nemzeti Köznevelési Portálon találhatóak meg, minden regisztrált, aktív pedagógus jogviszonnyal rendelkező kolléga megtekintheti azokat az alábbi linken: https://www.nkp.hu/kereso/p%C3%A9cs%20pok
Tematikus és tantárgyi szaktanácsadás nem is lesz?
Természetesen továbbra is lesz tematikus és tantárgyi szaktanácsadás, az igényfelmérőben leadott igények mentén ezek megszervezésre kerülnek.
Nem tudtunk választani, minden csomagban vannak olyan elemek, melyek felkeltették a nevelőtestület érdeklődését. Jelentkezhetünk ezekre?
Természetesen lehetőség van arra, hogy minden csomagból csak pár elemet válasszanak ki és azokat vegyék igénybe – ezt erősíti és szolgálja az Ahogy tetszik szolgáltatási csomag, melynek kínálatában a Pécsi POK minden, e félévre tervezett szakmai szolgáltatási eleme megtalálható. Ebben az esetben kifejezetten javasoljuk, hogy a résztvevők készítsenek jegyzeteket.
Óvodapedagógusok vagyunk. Melyik csomagot választhatjuk?
Bármelyik csomagot és annak bármelyik programelemét – minden csomag tartalmaz olyan műhelyt, előadást és/vagy szakmai anyagot, mely kifejezetten óvodáknak szól.
![]() |