Szolgáltatási csomagok

Az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központjának (továbbiakban Pécsi POK) kiemelt célja, hogy az intézményektől beérkező igényeket ne 1-1- különálló, eseti és egyszeri szolgáltatással teljesítsen. Ez volt a kiindulópontja annak a gondolatmenetnek, melyből végül a szolgáltatási csomagok körvonalazódtak. A szolgáltatási csomagok esetében tehát a POK pedagógiai szakmai szolgáltatásai 1-1 témakör köré rendeződnek. Az intézményeknek így egyrészt lehetőségük van egy téma több szempontú megismerésére, a pedagógiai szakmai szolgáltatások sokszínűsége pedig teret ad annak is, hogy egy-egy nevelőtestület minél több tagja vegyen részt egy adott téma feldolgozásában. Hiszen van, akinek testhezállóbb egy előadást meghallgatni a Pedagógiai Napokon, van, aki szívesebben vesz részt valamilyen műhelyfoglalkozáson, van, aki kedveli a hosszabb lélegzetvételű képzéseket, ahol mélyebben lehet egy témával megismerkedni, van, aki jobban szeret elmélyülni a szakirodalomban stb. Természetesen elengedhetetlen, hogy az egyes szolgáltatásokat igénybe vevő kollégák nevelőtestületük számára multiplikálják a hallottakat, látottakat, tanultakat, olvasottakat.

Az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központja a 2022/2023. tanév tavaszi félévében három tematikus pedagógiai-szakmai szolgáltatási csomagot kínál az illetékességi területén működő köznevelési intézményeknek.

Javasoljuk a szolgáltatási csomagokat igénybe vevő intézményeknek, hogy a szolgáltatási csomagok nevelőtestületi feldolgozását, megosztását nevelőtestületi értekezletek alkalmával tegyék meg.

A Pedagógiai-szakmai szolgáltatási csomagok részletes leírása és felhasználási útmutatója elérhető IDE kattintva!

Az időpontok folyamatosan kerülnek feltöltésre, kérjük kísérjék figyelemmel a frissítéseket!

Jelentkezni az egyes programelemekre a szolgáltatási elemek mellett elhelyezett JELENTKEZEM gombra kattintva lehet.

Gyakran ismételt kérdések

További részletek

 

lépéselőny.PNG bementtől kimenetig.PNG
ahogy tetszik.png
Nyomtatás