Ugrás a tartalomhoz

Tanulmányi versenyek

2019. április 10.

Határokon átívelő tanulmányi versenyek

Az Oktatási Hivatal EFOP-3.10.1-17 – Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival című projektje tanulmányi versenyeket hirdet a Kárpát-medencei magyar tanítási nyelvű iskolák diákjai számára.

A Mobilszem diákfilmversenyre, a ReDesign népművészeti hagyományokon alapuló tárgyalkotó- és díszítőpályázatra, valamint az Évszázadok öröksége művelődéstörténeti vetélkedőre általános iskolák felső tagozatára, illetve középiskolába járó tanulók jelentkezhetnek. További részletek a versenykiírásokban olvashatók, amelyek ide kattintva érhetők el.


 

Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek >>


Pedagógiai Oktatási Központunk az alábbi tanulmányi versenyek lebonyolítását végzi:

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy csak Baranya megyéből érkező jelentkezéseket tudunk elfogadni!

A táblázat tartalma folyamatosan frissül. Kérjük, kísérjék figyelemmel!

A 2018/2019-es tanév általános iskolai és középiskolai tanulmányi versenyei
Verseny megnevezése Letölthető versenykiírás Jelentkezési felület az ISKOLAI fordulóhoz MEGYEI forduló (időpont és helyszín) Nevezési lap a MEGYEI fordulóhoz
Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny általános és középiskolai tanulók részére
7-8., 9-10. évf.
Versenykiírás A legkésőbb
2019. január 17-ig megrendezett iskolai fordulóról Beszámolót is kell küldeni a Nevezési lappal együtt
2019. január 18-ig
2019. február 18. (hétfő) 10:00 óra Csorba Győző Könyvtár Apáczai Csere János Fiókkönyvtár, 7632 Pécs, Apáczai Cs. J. körtér 1.

Nevezési lap

Beszámoló

Hozzájáruló nyilatkozat

Adatkezelési tájékoztató

„Édes anyanyelvünk" nyelvhasználati verseny középfokú iskolák tanulói számára 9-12. évf.

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés
2019. március 20-án lezárult.
Gimnáziumok számára:
2019. április 16. (kedd) 9:00 óra (Regisztráció 8:30-tól) Pécsi Leőwey Klára Gimnázium –
7621 Pécs, Szent István tér 8-10.

Szakképző iskolák számára:
2019. április 15. (hétfő) 9:00 óra (Regisztráció 8:30-tól) Pécsi SZC Simonyi Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – 7636 Pécs, Malomvölgyi út 1/b

Nevezési lap megyei fordulóra

 

Adatkezelési tájékoztató

Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny
7-8. évf.
Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés
2019. február 21-én lezárult.

2019. április 13. (szombat) 10:00 óra, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma 7621 Pécs, Széchenyi tér 11.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Hevesy György Kárpát-medencei Kémia Verseny általános iskolai tanulók részére
7. évf., 8. évf.
Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés
2019. február 8-án lezárult.
2019. március 29. (péntek) 14:00 óra, PSZC Pollack Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, 7622 Pécs, Batthyány utca 1-3.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny
9-12. évf.

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2018. november 23-án lezárult.

2019. január 16. (szerda) Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola 7632 Pécs, Anikó u. 1.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny
9-10. évf.

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

Jelentkezés iskolai fordulóra 2018. december 7-ig a Megyei versenykiírás szerint 2019. február 28. (csüt.) 9:00-14:00 óra, PSZC Pollack Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, 7622 Pécs, Batthyány utca 1-3.

Nevezési lap iskoláknak

Hozzájáruló nyilatkozat versenyzőknek

Adatkezelési tájékoztató

„Ismerem a technikai környezetemet"
Technika, életvitel és gyakorlat tantárgyi dunántúli verseny
5-6. évf., 7-8. évf.

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2018. december 1-jén lezárult.

2019. február 14. (csüt.) 14:00-14:50 óra,
Bártfa Utcai Általános Iskola - 7627 Pécs,
Bártfa u. 5.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Kaán Károly Országos Természet- és Környezetismereti Verseny általános iskolai tanulók részére 5-6. évf. Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2019. március 4-én lezárult.


2019. április 26. (péntek) 10:00 óra, Mecsekerdő Zrt. – Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskola és Erdő Háza 7628  Pécs-Árpádtető 3. Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Kazinczy
„Szép Magyar Beszéd" verseny
az 5-8. évf. tanulók számára

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2018. december 1-jén lezárult.

A Pécs városi és a nem pécsi fordulók időpontját és helyszínét a jelentkező iskolák száma és területi megoszlása alapján később jelöljük ki. Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Kazinczy
„Szép Magyar Beszéd" verseny
középiskolai tanulók részére
9-12. évf.

Versenykiírás

Megyei
versenykiírás

A jelentkezés 2018. december 1-jén lezárult.

Pécsi iskolák számára: 2019. március 8. (péntek)  8:15 óra Civil Közösségek Háza 7624 Pécs, Szent István tér 17.
Baranya megye nem pécsi iskolái számára: 2019. március 7. (csüt.) 8:30 óra PSZC Komlói Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, 7300, Komló, Alkotmány u. 2.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny 9-10. évf. Versenykiírás A jelentkezés 2018. november 19-én lezárult.
2019. február 21. (csüt.)
14:00-16:00 óra, 
OH Pécsi Pedagógiai Oktatási Központ
7626 Pécs, Egyetem u. 2.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny
9-10. évf.
Versenykiírás

Jelentkezés 2019. január 10-ig a verseny honlapján:
http://www.leoweypecs.hu/
mikola/default.html

 

2019. március 19. (kedd) 14:00-17:00 óra, Pécsi Leőwey Klára Gimnázium, 7621 Pécs,
Szent István tér 8-10.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Négy megye
Fejér Lipót regionális matematikaversenye
11-12. évf.

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

Nincs iskolai forduló 2018. november 8.
14:00-17:00 óra
Pécsi Janus Pannonius Gimnázium
7621 Pécs,
Mária u. 2-4.
és
PSZC Pollack Mihály Szakgimnáziuma,
Szakközépisk. és Koll.
7622 Pécs,
Batthyány utca 1-3.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Országos angol nyelvi verseny általános iskolásoknak (7-8. évf.)

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2018. november 6-án lezárult.

2019. február 27. (szerda) 14:00-15:30 óra Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma 7621 Pécs, Széchenyi tér 11.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Hozzájáruló nyilatkozat

Adatkezelési tájékoztató

Országos Német Nyelvi verseny 7-8. osztályosoknak Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2018. december 1-jén lezárult.

2019. március 7. (csüt.) 14:00-16:00 óra Ciszterc Rend Nagy Lajos Gimnáziuma7621 Pécs, Széchenyi tér 11. Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Országos történelem tanulmányi verseny
7-8. évfolyamos tanulók részére

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2018. november 10-én lezárult.
2019. február 7. (csüt) 14:00-15:30 óra Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Ránki György regionális történelemverseny – Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye középiskolás
(9-12. évfolyamos) diákjainak részvételével

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2018. december 18-án lezárult.

 

2019. február 13. (szerda) 14:00-16:00 óra
PTE Gyakorló Ált. Isk., Gimn. és Óvoda - 7633 Pécs, Dr. Veress Endre utca 15.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Regionális matematikaverseny - Baranya, Somogy, Tolna és Zala megye (5-6., 7-8. évfolyamos) diákjainak részvételével Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2018. november 19-én lezárult.

2019. január 24. (csüt.)
14:00-16:00 óra
PTE GYÁIGSZG
Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája
7624 Pécs, Őz utca 2.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Savaria országos történelem verseny
9-10. évf.

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2018. november 10-én lezárult.

2019. február 7. (csüt) 14:00-16:00 óra Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma 7621 Pécs, Széchenyi tér 11.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny
5-8. évf.

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2018. november 6-án lezárult.

2019. március 30. (szombat) 10:00 óra Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola 7632 Pécs, Anikó u. 1. Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny általános iskolai tanulók részére 7-8. évf.

Versenykiírás

Megyei versenykiírás

A jelentkezés 2019. február 12-én lezárult.

 

2019. április 6. (szombat) 10:00-12:00 óra, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, 7621 Pécs,
Széchenyi tér 11.

Nevezési lap
megyei fordulóra

Adatkezelési tájékoztató

 

A versenyszervező referens elérhetőségei:

Név

E-mail

Telefonszám

Szelesteiné Czopf Krisztina – referens

versenyek.pokpecs@oh.gov.hu

+36-1/477-3170

Csiszár Éva – referens versenyek.pokpecs@oh.gov.hu +36-96/613-439
vissza az előző menü szintre
ugrás a lap elejére
ugrás a főoldalra
vissza a normál változatra