A nevelési-oktatási intézmények, pedagógiai szakszolgálati intézmények és fenntartóik, valamint a pedagógusok munkáját, továbbá a tanulói érdekvédelemmel összefüggő tevékenységet pedagógiai-szakmai szolgáltatások segítik.
Pedagógiai-szakmai szolgáltatás
Magyarországon az állami-köznevelés feladatellátás keretében a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 19.§ (3) bekezdésében foglalt felhatalmazással, az Oktatási Hivatal biztosítja.
A pedagógiai-szakmai szolgáltatások leghatékonyabb ellátása érdekében, a területi elvet és intézményszámot figyelembe véve 15 Pedagógiai Oktatási Központ (POK) jött létre, ezáltal megteremtve az ország teljes területén az egységes feladatellátás lehetőségét.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Miskolci Pedagógia Oktatási Központ feladatkörébe tartozik a megyében működő köznevelési intézmények részéről jelentkező pedagógiai szakmai szolgáltatási igények kielégítése, a szakemberek és az intézmények közötti – a feladatellátáshoz szükséges – koordináció.
Munkánk során arra törekszünk, hogy a 48/2012 (XII. 12.) EMMI rendeletben a pedagógiai –szakmai szolgáltatások részére megfogalmazott feladatokat maradéktalanul ellássuk, ezáltal segítsük az intézményekben folyó nevelő-oktató munkát, valamint tevékenységünk által minél több hasznos és új ismeretet nyújtsunk át a megyei köznevelési rendszer sikeres és hatékony működtetése érdekében aktívan tevő személyek és intézmények részére.
Ehhez a munkához kínáljuk partnerségünket, s kérjük együttműködésüket.
Ragályiné Hajdú Zsuzsanna
főosztályvezető
Tisztelt Díjazott Pedagógusok!
Ismét elérkezett június első vasárnapja, amikor köszöntjük a pedagógusokat, akik talán az egyik legszebb hivatást gyakorolják, akiknek gyermekeink a tudást, az általános műveltséget, az emberséget köszönhetik, akik példamutatásukkal jellemeket formálnak és elindítják a fiatalokat az élet nehézségekkel és örömökkel teli útján.
A Pedagógusnap alkalmából tisztelettel és szeretettel köszöntjük azokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nevelő-oktató munkát végző pedagógusokat, akiket az idei tanévben az Emberi Erőforrások Minisztere Pedagógusnap alkalmából, kimagasló színvonalon végzett nevelő-oktató munkájuk elismeréseként kitüntetést adományozott.
A Pedagógusnap alkalmat biztosít számunkra, hogy elismerjük azt a felelősségteljes, kihívásokkal teli munkát, amelyet a tanárok a mindennapokban végeznek, ezért az Oktatási Hivatal Miskolci Pedagógiai Oktatási Központjának valamennyi munkatársa nevében köszönetemet fejezem ki a fáradhatatlan nevelő-oktató munkáért, a kitartásért, a példamutatásért.
Az elismeréshez szívből gratulálunk és kívánunk valamennyi kitüntetett pedagógusnak jó egészséget, kitartást, türelmet.
Megyénk kitüntetett pedagógusai:
Név | Titulus | Intézmény | Elismerés |
Turóczi Istvánné | gyógypedagógus | Tiszalúci Arany János Általános Iskola | Apáczai csere János- díj |
Pálkövi Zoltánné | matematika-kémia szakos tanár, tagintézmény vezető | Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola Dózsa György Tagint. | Németh László-díj |
Szilváné Kalocsai Edit | matematika-fizika szakos tanár | Borsodi Általános Iskola | Németh László-díj |
Dr. Menyhártné Veres Tünde | óvodapedagógus, gyógytestnevelő, mesterpedagógus | Miskolci Integrált Óvodai Intézmény Nyitnikék Tagóvoda | Brunszvik Teréz-díj |
Petercsákné Fonó Andrea | óvodapedagógus, gyógypedagógus, intézményvezető | Sajókazai Gézengúz Napköziotthonos Óvoda | Brunszvik Teréz-díj |
Völcsek Mária | intézményvezető helyettes, óvodapedagógus | Ózdi Városi Óvodák Tétényi Úti Tagóvoda | Brunszvik Teréz-díj |
A rendezvény célja, hogy a résztvevők megismerhessék az Oktatási Hivatal által fejlesztett pályaorientációt támogató online eszközöket, azok működését és használatát. A nyolcadik évfolyamos tanulók számára kötelező, a pályaválasztást megalapozó kompetenciák vizsgálatára fejlesztett digitális eszközt, valamint a pályaorientációt támogató komplex online mérőeszközt, a POM-ot.
A tájékoztató rendezvényeken részt vett azon pedagógusoknak, akik áttekintik a POM kézikönyvét, majd ezt követően kitöltenek egy online reflexiós kérdőívet a POM implementálásával kapcsolatban, 5 óra időtartamról szóló továbbképzési igazolást állítunk ki, amely a 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet 5. § (3) d) pontja szerint a 120 órás kötelező továbbképzésbe beszámítható. Az igazolást elektronikusan – letölthető (PDF) formátumban – saját e-mail címén keresztül kapja kézhez a résztvevő.
Jelentkezni internetes felületen keresztül lehet. A felületen tudja megadni a regisztrációhoz szükséges személyes adatait és itt tudja kiválasztani az Önnek megfelelő időpontot. Kérjük, a felületen olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót is. Ön az alábbi linken keresztül tud regisztrálni:
https://www.oktatas.hu/konfreg/!KonfReg/index.php/konfreg/index/tajekoztato_rendezveny_okt_12_19
tájékoztató időpontja | jelentkezési határidő |
2021.10.12. 14.00 – 16.00 | 2021.10.10. |
2021.10.19. 14.00 – 16.00 | 2021.10.15. |
Érdeklődés és további információk a képzési lehetőségekről: kepzes.efop3213@oh.gov.hu
A rendezvény célja, hogy a résztvevők megismerhessék az Oktatási Hivatal által fejlesztett pályaorientációt támogató online eszközöket, azok működését és használatát. A nyolcadik évfolyamos tanulók számára kötelező, a pályaválasztást megalapozó kompetenciák vizsgálatára fejlesztett digitális eszközt, valamint a pályaorientációt támogató komplex online mérőeszközt, a POM-ot.
A tájékoztató rendezvényeken részt vett azon pedagógusoknak, akik áttekintik a POM kézikönyvét, majd ezt követően kitöltenek egy online reflexiós kérdőívet a POM implementálásával kapcsolatban, 5 óra időtartamról szóló továbbképzési igazolást állítunk ki, amely a 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet 5. § (3) d) pontja szerint a 120 órás kötelező továbbképzésbe beszámítható. Az igazolást elektronikusan – letölthető (PDF) formátumban – saját e-mail címén keresztül kapja kézhez a résztvevő.
Jelentkezni internetes felületen keresztül lehet. A felületen tudja megadni a regisztrációhoz szükséges személyes adatait és itt tudja kiválasztani az Önnek megfelelő időpontot. Kérjük, a felületen olvassa el az adatvédelmi tájékoztatót is. Ön az alábbi linken keresztül tud regisztrálni:
https://www.oktatas.hu/konfreg/!KonfReg/index.php/konfreg/index/tajekoztato_rendezveny_okt
tájékoztató időpontja | jelentkezési határidő |
2021.10.04. 14.00 – 16.00 | 2021.09.29. |
2021.10.05. 14.00 – 16.00 | 2021.09.30. |
2021.10.06. 14.00 – 16.00 | 2021.10.01. |
2021.10.07. 14.00 – 16.00 | 2021.10.02. |
Érdeklődés és további információk a képzési lehetőségekről: kepzes.efop3213@oh.gov.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szakmai Tanévnyitó Konferencia
Az Oktatási Hivatal tanévnyitó rendezvénye, amelyen az oktatásirányítás és háttérintézményeinek képviselői ismertetik a 2021/2022-es tanév változásait és fejlesztéseit.
Helyszín: Avasi Gimnázium (Színházterem) 3524 Miskolc, Klapka György utca 2.
Időpont: 2021. augusztus 26. csütörtök, 10.00 óra
A tanévnyitó konferencián kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek vehetnek részt!
Ismét indul a „Felkészítés a pályaorientációt támogató mérőeszköz /POM/ használatára és a köznevelésben történő alkalmazására” elnevezésű pedagógus-továbbképzés online kontakt formában.
A képzés célja, hogy a résztvevők megismerhessék az EFOP-3.2.13 projekt keretében fejlesztett pályaorientációs mérő- és támogatóeszköz, azaz a POM használatát, valamint bővítsék és rendszerezzék pályaorientációs módszertani ismeretüket és gyakorlatukat.
2021. február és április között lehetőség nyílik 30 órás, akkreditált pedagógus-továbbképzésen való részvételre. A továbbképzés folyamatba ágyazott; a hagyományos továbbképzési napok és közbeiktatott gyakorlat kombinációja, elvégzéséről tanúsítványt állítunk ki.
A képzést ajánljuk minden általános iskolában és gimnáziumban tanító pedagógusnak, kiemelten a pályaválasztásért felelős pedagógusoknak és osztályfőnököknek, valamint a pedagógiai szakszolgálat továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadást végző munkatársainak.
A járványügyi helyzet kockázati tényezőit figyelembe véve, az Emberi Erőforrások Minisztériuma 1/2020. (IX.08) utasításával összhangban a továbbképzést személyes részvétel helyett online kontakt formában szervezzük, amelyre a továbbképzés akkreditációja is lehetőséget biztosít. Ennek értelmében az Oktatási Hivatal által információbiztonsági szempontból is támogatott digitális felületen, a Microsoft TEAMS-en keresztül bonyolítjuk le a továbbképzést. Az online képzés esetén a tréner az interneten keresztül, személyesen tartja a kapcsolatot a résztvevőkkel.
Figyelem! A projekt által szervezett korábbi, „A pályaorientációs tevékenység szerepe, feladatai – érzékenyítő, szemléletformáló” című akkreditált, pedagógus-továbbképzésen részt vett kollegák jelentkezését nem tudjuk fogadni, mivel az újabb akkreditált képzésen történő részvételüket nem tudjuk elszámolni a projektben. Számukra e-learning formában van lehetőség a képzés elvégzésére 10 vagy 5 képzési órában, ennek elvégzéséről igazolást állítunk ki, amely szintén beszámítható a kötelező pedagógus továbbképzésbe.
Érdeklődés és további információk a képzési lehetőségekről: kepzes.efop3213@oh.gov.hu
ssz. | első nap | második nap | helyszín |
1. | 2021.02.22. |
2021.03.08. | Békéscsaba |
2. | 2021.02.23. | 2021.03.09. | Debrecen |
3. | 2021.02.23. | 2021.03.09. | Pécs |
4. | 2021.02.24. | 2021.03.10. | Kaposvár |
5. | 2021.02.25. | 2021.03.11. | Salgótarján |
6. | 2021.02.26. | 2021.03.12. | Szeged |
7. | 2021.03.02. | 2021.03.16. | Nyíregyháza |
8. | 2021.03.02. | 2021.03.16. | Miskolc |
9. | 2021.03.16. | 2021.03.30. | Győr |
10. | 2021.03.16. | 2021.03.30. | Eger |
11. | 2021.03.17. | 2021.03.31. | Budapest |
12. | 2021.03.24. | 2021.04.07. | Székesfehérvár |
13. | 2021.04.07. | 2021.04.21. | Zalaegerszeg |
14. | 2021.04.07. | 2021.04.21. | Szolnok |
Pályázat vezető szaktanácsadói feladatok ellátására.
Az Oktatási Hivatal ebben az évben is létrehozta az on-line igényfelmérő felületet. A kitöltési határidő módosításra került, erről a mai napon a KIR-en keresztül értesítettük a köznevelési intézmények vezetőit. Tisztelettel kérjük, hogy a https://www.oktatas.hu/igenyfelmero oldalon található igényfelmérő űrlapot szíveskedjen 2021. január 15-ig kitölteni.
Az igényfelmérőről további tájékoztatás kérhető a szszo.pszkf@oh.gov.hu e-mail címen.
2020. október 5-étől 9-éig tartott az 5. fenntarthatósági témahét, amely hathetes programsorozattal folytatódik. Idén először a Kárpát-medence összes magyar iskoláját meghívták a szervezők. Az 1804 iskolai regisztrációból 121 a határon túlról érkezett.
A fenntarthatósági témahét online nyitórendezvényét idén már 4561 regisztrált látogató követte a meghirdetett időpontban, és 24 ezer osztályból összesen 396 ezer diák vett részt a programokon, versenyeken, és tanult végig legalább egy tanórát a témakörönként és korosztályonként elérhető tananyagokból.
Az Oktatási Hivatal (OH) Pedagógiai Oktatási Központjai évek óta a pedagógus-továbbképzések szervezési feladatainak ellátásával támogatják a program sikerét, idén pedig az online tanórák óraterveit is az OH Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztályának munkatársai lektorálták. Az elmúlt évek témahetein nyújtott támogató munkájának elismeréséül az Oktatási Hivatalt idén „a Fenntarthatósági Témahét legaktívabb szakmai partnereként" Zöld Tündér díjjal tüntették ki.
Az idei és a korábbi évek témaheteinek anyagai itt érhetők el.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal tudományos vetélkedőt hirdet a Magyarországon és a szomszédos országokban élő 11–12. évfolyamos középiskolásoknak.
A vetélkedő célja, hogy a kiemelkedően tehetséges tanulók bemutathassák a történelem, a biológia és a kémia tudományterületeken való jártasságukat, kiemelkedő tudásukat; továbbá hogy példát mutasson a Kárpát-medence államaiban élő középiskolásoknak és a társadalom szélesebb csoportjainak a magas szintű tudásról és a széles körű műveltségről.
Az „Ifjú tudósok” vetélkedőn egyénileg lehet nevezni. A vetélkedő háromfordulós lesz. Az elődöntő mindhárom tudományterületen esetében egy-egy online feladatsor megoldásából áll. A középdöntő már személyes jelenlétet igényel, és három helyszínen: tervezetten Budapesten, Székesfehérváron és Szolnokon rendezik meg. A döntő rövidebb televíziós fordulókból áll majd: az idáig jutó versenyzők Budapesten stúdiókörülmények között mérhetik össze tudásukat.
A tanulók részvételének, nevezésének és szakmai felkészülésének támogatását az érintett középiskola vezetője biztosítja. (A tanulók ugyan egyénileg versenyeznek, de az adott köznevelési intézményen keresztül jelentkeznek, és az Oktatási Hivatal a köznevelési intézménnyel van kapcsolatban.) Egy iskolából többen is jelentkezhetnek. A jelentkezés és a részvétel ingyenes.
További részletek a versenykiírásban olvashatók.
Indul a „Felkészítés a pályaorientációt támogató mérőeszköz /POM/ használatára és a köznevelésben történő alkalmazására” elnevezésű pedagógus-továbbképzés online kontakt formában.
A képzés célja, hogy a résztvevők megismerhessék az EFOP-3.2.13 projekt keretében fejlesztett pályaorientációs mérő- és támogatóeszköz, azaz a POM használatát, valamint bővítsék és rendszerezzék pályaorientációs módszertani ismeretüket és gyakorlatukat.
2020. október és december között lehetőség nyílik 30 órás, akkreditált pedagógus-továbbképzésen való részvételre. A továbbképzés folyamatba ágyazott; a hagyományos továbbképzési napok és közbeiktatott gyakorlat kombinációja, elvégzéséről tanúsítványt állítunk ki.
A képzést ajánljuk minden általános iskolában és gimnáziumban tanító pedagógusnak, kiemelten a pályaválasztásért felelős pedagógusoknak és osztályfőnököknek, valamint a pedagógiai szakszolgálat továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadást végző munkatársainak.
A járványügyi helyzet kockázati tényezőit figyelembe véve, az Emberi Erőforrások Minisztériuma 1/2020. (IX.08) utasításával összhangban a továbbképzést személyes részvétel helyett online kontakt formában szervezzük, amelyre a továbbképzés akkreditációja is lehetőséget biztosít.
Ennek értelmében az Oktatási Hivatal által információbiztonsági szempontból is támogatott digitális felületen, a Microsoft TEAMS-en keresztül bonyolítjuk le a továbbképzést. Az online képzés esetén a tréner az interneten keresztül, személyesen tartja a kapcsolatot a résztvevőkkel.
Figyelem! A projekt által szervezett korábbi, „A pályaorientációs tevékenység szerepe, feladatai – érzékenyítő, szemléletformáló” című akkreditált, pedagógus-továbbképzésen részt vett kollegák jelentkezését nem tudjuk fogadni, mivel az újabb akkreditált képzésen történő részvételüket nem tudjuk elszámolni a projektben. A későbbiekben számukra e-learning formában lesz lehetőség a képzés elvégzésére, melyről részletes tájékoztatót fogunk küldeni. Ugyanakkor lehetőséget biztosítunk a jelenlegi a továbbképzésre jelentkezők számára, hogy e-learning tananyagként az előző korábbi akkreditált képzésünk (érzékenyítő, szemléletformáló tréning) tananyagát e-learning képzés formájában 10 órában elvégezhessék.
Érdeklődés és további információk: kepzes.efop3213@oh.gov.hu
helyszínek | képzési időpontok | |
1. | Budapest | 2020.10.01., 2020.10.15. |
2. | Nyíregyháza | 2020.10.01., 2020.10.15. |
3. | Szolnok | 2020.10.01., 2020.10.15. |
4. | Győr | 2020.10.05., 2020.10.19. |
5. | Kaposvár | 2020.10.05., 2020.10.19. |
6. | Pécs | 2020.10.06., 2020.10.20. |
7. | Eger | 2020.10.07., 2020.10.21. |
8. | Siófok | 2020.10.08., 2020.10.22. |
9. | Zalaegerszeg | 2020.10.19., 2020.11.02. |
10. | Debrecen | 2020.10.20., 2020.11.03. |
11. | Békéscsaba | 2020.11.02., 2020.11.16. |
12. | Szeged | 2020.11.05., 2020.11.19. |
13. | Budapest | 2020.11.03., 2020.11.17. |
14. | Salgótarján | 2020.11.09., 2020.11.23. |
15. | Miskolc | 2020.11.12., 2020.11.26. |
16. | Kecskemét | 2020.11.16., 2020.11.30. |
17. | Debrecen | 2020.11.19., 2020.12.03. |
18. | Nyíregyháza | 2020.11.23., 2020.12.07. |
19. | Szolnok | 2020.11.26., 2020.12.10. |
20. | Dunaújváros | 2020.11.27., 2020.12.11. |
21. | Győr | 2020.11.30., 2020.12.14. |
22. | Pécs | 2020.11.30., 2020.12.14. |
23. | Szombathely | 2020.12.01., 2020.12.15. |
24. | Kaposvár | 2020.12.01., 2020.12.15. |
Indul a „Pályaorientációs módszertan – felkészítés a pályaorientációt támogató mérőeszköz használatára, a tanulói profil elemzésére" elnevezésű pedagógus-továbbképzés.
A képzés célja, hogy a résztvevők megismerhessék az EFOP-3.2.13 projekt keretében fejlesztett pályaorientációs mérő- és támogatóeszköz, azaz a POM használatát, valamint bővítsék és rendszerezzék pályaorientációs módszertani ismeretüket és gyakorlatukat.
2020. február és április között lehetőség nyílik 30 órás, akkreditált pedagógus-továbbképzésen való részvételre. A továbbképzés folyamatba ágyazott; a hagyományos továbbképzési napok és közbeiktatott gyakorlat kombinációja, mely elvégzéséről tanúsítványt állítunk ki.
A képzést ajánljuk minden általános- és gimnáziumban dolgozó pedagógusnak, kiemelten a pályaválasztásért felelős pedagógusoknak és osztályfőnököknek, valamint a pedagógiai szakszolgálat továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadást végző munkatársainak.
Figyelem! A projekt által szervezett korábbi, „A pályaorientációs tevékenység szerepe, feladatai – érzékenyítő, szemléletformáló" című akkreditált, pedagógus-továbbképzésen részt vett kollegák jelentkezését nem tudjuk fogadni, mivel az újabb akkreditált képzésen történő részvételüket a projektben nem tudjuk elszámolni. A későbbiekben számukra lesz lehetőség e-learning formában a képzés elvégzésére, melyről részletes tájékoztatót fogunk küldeni.
Érdeklődés és további információk: kepzes.efop3213@oh.gov.hu
helyszínek | képzési időpontok | |
1. |
Szeged |
2020. február 10., 2020. február 24. |
2. |
Békéscsaba |
2020. február 11., 2020. február 25. |
3. | Debrecen |
2020. február 13., 2020. február 27. |
4. | Salgótarján |
2020. február 13., 2020. február 27. |
5. | Eger |
2020. február 20., 2020. március 05. |
6. | Miskolc |
2020. február 20., 2020. március 05. |
7. | Veszprém |
2020. március 09., 2020. március 23. |
8. | Budapest |
2020. március 09., 2020. március 23. |
9. | Győr |
2020. március 10., 2020. március 24. |
10. | Eger |
2020. március 12., 2020. március 26. |
11. | Székesfehérvár |
2020. március 12., 2020. március 26. |
12. | Pécs |
2020. március 16., 2020. március 30. |
13. | Szombathely |
2020. március 16., 2020. március 30. |
14. | Szeged |
2020. március 19., 2020. április 02. |
15. | Debrecen |
2020. március 19., 2020. április 02. |
16. | Kaposvár |
2020. április 06., 2020. április 02. |
17. | Pécs |
2020. április 07., 2020. április 21. |
18. | Budapest |
2020. április 07., 2020. április 21. |
19. | Szolnok |
2020. április 16., 2020. április 30. |
20. | Nyíregyháza |
2020. április 16., 2020. április 30. |
A Magyar Diáksport Szövetség az EFOP 3.2.8. kódjelű, T.E.S.I. - 2.0-Beavatkozások a minőségi (inkluzív) testnevelés oktatás és képzés megvalósítása érdekében - című kiemelt projekt keretében, és az Oktatási Hivatallal együttműködésben, egész napos szakmai szemináriumokat fog szervezni az ország minden régiójában, régiónként 1 alkalommal.
A 2020 januárra tervezett programsorozat célja, hogy a testnevelés oktatásához kapcsolódóan, az abban közreműködő tantárgygondozó szaktanácsadó és a pedagógusok minősítő eljárásában közreműködő szakértő testnevelő tanárokat, tanítókat és kollégiumi nevelőket megszólítsa, és szakspecifikus képzési, együttgondolkodási lehetőséget biztosítson a T.E.S.I. 2020 Kormányzati Stratégiában foglalt, ide vonatkozó beavatkozásoknak megfelelően.
Az MDSZ az elmúlt közel 8 évben rendkívül elhivatottan igyekezett az iskolai testnevelésben és diáksportban dolgozó pedagógusokat megszólítani, számos szakmai programmal, ingyenes akkreditált továbbképzéssel és módszertani kiadvánnyal támogatni munkájukat. Ennek mentén fontosnak tartjuk, hogy támogassuk és megszólítsuk a szakértőként és szaktanácsadóként dolgozó, legmagasabban képzett kollégákat is.
A rendezvények meghívóját és programját ezen a linken tekintheti meg.
A programra történő regisztrációt későbbi időpontban tesszük lehetővé az érintett szaktanácsadó és szakértő kollégák számára.
Magyarországon az állami-köznevelés feladatellátás keretében a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat 2015. április elsejétől a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 19.§ (5), valamint a 99/C§ (1) bekezdéseiben foglalt felhatalmazással, az Oktatási Hivatal biztosítja.