Tájékoztató a középfokú beiskolázás egységes írásbeli felvételi vizsgáinak - magyar nyelvi és matematika - feladatlapjairól

Általános információk a feladatlapokról

A felvételi vizsgán részt vevő diákoknak mind a magyar nyelvi, mind a matematika írásbeli vizsgákon 45 perc alatt tíz feladatból álló feladatsort kell megoldaniuk, ezzel tárgyanként 50-50 pontot szerezhetnek.

A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tintával kell elkészíteni.

A feladatlapokat készítő – gyakorló pedagógusokból álló – bizottságok a Nemzeti alaptanterv alapján állítják össze a feladatsorokat. Munkájukban alapelv, hogy nem részesítik előnyben egyik jelenleg forgalomban lévő tankönyvcsalád anyagát sem. Azzal is számolnak, hogy az egyes iskolákban a tananyag feldolgozása nem egyforma ütemű, ezért a feladatlapok elsősorban az adott évfolyamot megelőző évfolyamok tematikus anyagára építenek. Az új kerettantervek 2020. szeptember 1-jén felmenő rendszerben kerültek bevezetésre az 1., az 5. és a 9. évfolyamokon. A nyolcosztályos gimnáziumba jelentkező negyedikes diákok a 2020-as Nat-hoz kiadott kerettantervek szerint tanulnak. A hatosztályos gimnáziumokba készülő hatodikos tanulókra az 1-4. évfolyamban a 2012-es Nat-hoz kiadott kerettantervek vonatkoznak, az 5-6. évfolyamokban pedig már a 2020-as Nat-hoz kiadott kerettantervek szerint tanulnak. A 9. évfolyamra felvételiző nyolcadikos diákokra az 1-4. évfolyamban a 2012-es Nat-hoz kiadott kerettantervek vonatkoznak, az 5-8. évfolyamokban pedig már a 2020-as Nat-hoz kiadott kerettantervek szerint tanulnak.

A tanulók felkészülésének segítése érdekében a felvételizők számára a feladatlap-készítő bizottságok az adott évfolyamra vonatkozó kerettanterv alapján összeállították azon témakörök listáját, amelyekkel a központi írásbeli felvételi feladatokban találkozhatnak majd. Fontos, hogy a korábbi feladatsorok ez esetben is alkalmasak a vizsgára való eredményes felkészülésre.

Az írásbeli felvételi vizsga elsődleges célja az eredményes középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségek és képességek, kompetenciák felmérése, ezért egyik feladatlap sem hagyományos tantárgyi teszt. A konkrét ismeretek, a tanulási folyamatban megismert, begyakorolt eljárások alkalmazása mellett egyes feladatok újszerű összefüggésekben, szokatlan módon is teret nyitnak a tanultak mozgósításának, az ötletes alkalmazás képességének, a kreativitásnak.

A feladatlapok összeállításának szempontjai, a feladattípusok belső arányai a korábbi évekhez képest alapvetően nem változnak, így az OH honlapján megtalálható korábbi feladatsorok továbbra is segítik a felkészülést.

A magyar nyelvi feladatlapokról

A tízből kilenc feladat egy-egy részkérdéshez, részképességhez kapcsolódik. Megoldásukhoz a tanulóknak a korábbi években elsajátított nyelvi, kommunikációs és helyesírási ismeretekkel kell rendelkezniük, valamint bizonyságot kell tenniük az életkoruknak megfelelő szövegértési, szövegalkotási, gondolkodási képességekről és íráskészségről. A feladatok tehát a korábbi évfolyamokon tanultak alkalmazását kívánják meg, s elsősorban nem a nyelvtani ismeretanyag reprodukálását mérik, hanem az anyanyelvi készségek működésének színvonalát és az alapvető gondolkodási műveletekben való biztonság fokát (pl. felismerés, rendezés, tömörítés, következtetés, véleményalkotás). A feladatok szépirodalmi, ismeretterjesztő és köznapi szövegekhez egyaránt kapcsolódhatnak. Az összetettebb tízedik feladat önálló szövegalkotást kíván a tanulóktól: adott témáról, adott műfajban kerek, egész, lezárt szöveget kell fogalmazniuk. A fogalmazásnak a téma megtartása és a terjedelmi kívánalom mellett (ez évfolyamonként eltérő) az alapvető nyelvhelyességi, szerkesztési, helyesírási és stílusbeli követelményeknek is meg kell felelnie.

A magyar nyelvi feladatlapok megoldásához segédeszköz nem használható.

Témakörök a magyar nyelvi feladatlaphoz

A matematika feladatlapokról

A matematika feladatlapok nem kizárólag a tantárgyban tanultakat mérik, hanem ehhez kapcsolódóan a tanulók gondolkodásának jellemzőit is. Az ismeretek alapeszközként szolgálnak a feladatok megértéséhez, a problémák megoldásához. Bizonyos feladatok megoldásának folyamatában a vizsgázónak többféle kompetenciát is mozgósítania kell. A feladatmegoldás sikerességében a tantárgyi ismeretek mellett fontos szerepet kaphat a feladatmegoldó készség, a problémaérzékenység, a kreativitás, a logikai biztonság, a szabálykövetés, a koncentráló képesség, vagyis a figyelem összpontosítása és tartóssága. Fontos kompetencia az életkori sajátosságoknak megfelelő szintű írásbeli kommunikáció is. Ebből következően elvárás a megoldások rendezett, olvasható, követhető írásos rögzítése.

A matematika feladatlapok kitöltéséhez használható segédeszközök: vonalzó, körző, szögmérő. Egyéb segédeszköz nem használható.

Témakörök a matematika feladatlaphoz

A középfokú írásbeli felvételi feladatlapok mérésmetodikai elemzése 2009-2024

Nyomtatás