A középfokú felvételi eljárásban 2021. március 22. és 25. között lesz lehetőség a módosított jelentkezések elektronikus megküldésére a KIFIR rendszerben

A középfokú felvételi eljárásban 2021. március 22. és 25. között lesz lehetőség a módosított jelentkezések elektronikus megküldésére a KIFIR rendszerben.

Az emberi erőforrások minisztere 17/2021. (III.05.) EMMI határozata a köznevelési intézmények működését érintő egyes veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló szabályozás figyelembe vételével a tanulók és szüleik, valamint az általános iskolák munkatársai közötti személyes érintkezés minimalizálása érdekében a középfokú felvételi eljárás során a módosító tanulói adatlapok előállításának elrjárásrendjét az Oktatási Hivatal az alábbiak szerint változtatja meg.

A középfokú felvételi eljárás során a felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak egy alkalommal lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk módosítására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell előállítaniuk.
A módosítás során a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje megváltoztatható (de tanulmányi terület nem törölhető). Emellett új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, ám csak olyan középfokú iskolában, amely a tanulói adatlapon már korábban is szerepelt, és csak az érintett középfokú iskola erre kijelölt képviselőjével történt előzetes egyeztetés alapján. Az egyeztetés tényét a középfokú iskolának az eredetileg benyújtott jelentkezési lapon fel kell tüntetnie. Új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet a módosító tanulói adatlapon megjelölni. Nem lehetséges továbbá a tanulói adatlapon szerepelő tanulmányi terület törlése sem.
A módosító tanulói adatlap elektronikus formában történő beküldésével a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.

A módosító tanulói adatlapok benyújtásával kapcsolatban gyakran ismételt kérdések

A módosító tanulói adatlapok előállítása március 22-étől megkezdhető. A tanulmányi területek módosítására és a programban történő elektronikus megküldésére 2021. március 25-én éjfélig lesz lehetőség a KIFIR rendszerben.

A módosító tanulói adatlapokat minden esetben az eredeti felvételi lapokkal megegyezően kell előállítani. Az alábbiakban leírjuk az adatlapok előállításával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A módosító tanulói adatlapok előállítása általános iskolák 8. évfolyamos tanulói esetén:

Az általános iskolák 8. évfolyamos tanulói esetén a módosító tanulói adatlapok előállítását is az általános iskola szervezi meg. Az általános iskoláknak a módosító tanulói adatlapokat a KIFIR rendszerben kell előállítaniuk, a következő módon:

  1. Az általános iskola az általa meghatározott, lehetőleg elektronikus úton, a lehető legrövidebb időn belül egyeztet a tanulók módosítási igényeiről az érintett diákokkal és szüleikkel.
  2. Az egyeztetés tényét az iskola dokumentálja.
  3. A módosítási igények egyeztetése után az általános iskola belép a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program általános iskolai felületére, és ott az egyeztetett módosítási igényeket – a felhasználói útmutatóban leírtak szerint – adminisztrálja. A programban a módosításokat március 22-étől március 25-éig lehet majd adminisztrálni.
  4. Az adminisztrációt követően a módosító tanulói adatlapokat az iskola tanulónként a programban, elektronikus úton továbbítja.
  5. A módosító tanulói adatlap elektronikus továbbításával a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.
  6. A módosító tanulói adatlapokat ki kell nyomtatni és meg kell őrizni. A kinyomtatott módosító tanulói adatlapok postázása – a rendkívüli helyzetre való tekintettel – nem szükséges.

A módosító tanulói adatlapok előállítása egyéni jelentkezők esetén:

Az egyéni jelentkezők a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára készített felületén állították elő a tanulói adatlapot, a módosító tanulói adatlapot is ezen a felületen kell előállítani, a következő módon:

  1. A programban a módosításokat március 22-étől március 25-éig lehet majd adminisztrálni. Be kell lépni a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára készített felületére.
  2. A programfelületen a módosítási igényeket a felhasználói útmutatóban leírtak szerint adminisztrálni kell, majd elektronikusan továbbítani kell a módosító tanulói adatlapot.
  3. A módosító tanulói adatlap elektronikus továbbításával a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.
  4. A módosító tanulói adatlapot ki kell nyomtatni és meg kell őrizni. A kinyomtatott módosító tanulói adatlap postázása – a rendkívüli helyzetre való tekintettel – nem szükséges.

Kérjük, hogy a felvételi eljárással kapcsolatban tanulmányozzák át az Oktatási Hivatal honlapján A középfokú felvételi eljárás információi linkgyűjteményből letölthető Felvételi a középfokú iskolákban a 2020/2021. tanévben tájékoztató kiadványunkat. A kiadvány részletes áttekintést nyújt a felvételi eljárás menetéről és az eljáráshoz kapcsolódó határidőkről.

A középfokú felvételi eljárás feladatainak időrendi áttekintése A középfokú felvételi eljárás információi linkgyűjteményben a Jogszabályok, közlemények cím alatt érhető el A középfokú beiskolázással kapcsolatos feladatok, határidők a 2020/2021. tanévben linkre kattintva.

Nyomtatás