« előző oldal
következő oldal »
kep
Átadták a 2013. évi Pro Progressio díjakat
2013. október 10.

A természettudományi, a műszaki és az informatikai oktatás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazta a BME Pro Progressio Alapítvány 2013. október 9-én a Műegyetemen.

kep
Innováció több mint 2000 európai tanteremben
2013. október 8.

Európa-szerte immár több mint 2000 tanteremben futnak a pilot projektek az Európai Bizottság által támogatott iTEC, négyéves kiemelt projekt keretében, megkétszerezve ezzel a kezdeményezés eredeti célját.

kep
A VII. Nemzetközi Médiakonferencia előadásai
2013. október 8.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. szeptember 25-27. között közösen rendezte meg a háromnapos VII. Nemzetközi Médiakonferenciát.
kep
TIOP-1.1.1. projekt hírlevél
2013. október 4.

Letölthető az Educatio szeptemberi hírlevele, mely szakmai és technológiai információkról tájékoztatja a projektben résztvevőket.

kep
Novemberre készülhet el a gyermekeket káros médiatartalmaktól védő törvényjavaslat
2013. október 3.
Várhatóan novemberben kerül az Országgyűlés elé az a törvényjavaslat, amelyet a kiskorúak káros médiatartalmaktól való védelme érdekében készít az igazságügyi tárca a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács.
kep
Változó a fiatalok digitális jártassága
2013. október 2.

Szeptember 25. és 27. között rendezték meg a VII. Nemzetközi Médiakonferenciát Balatonalmádiban, ahol szakemberek vitatták meg, hogyan befolyásolják a gyermekek és a fiatalok fejlődését az elektronikus és a nyomtatott médiumok.

kep
Médiakonferencia – Karas Monika: "Tudatos médiahasználatra kell tanítani a fiatalokat"
2013. szeptember 30.
A fiatalokat meg kell tanítani a tudatos médiahasználatra, hogy a jövő tudatos felnőttjeivé váljanak, és védve legyenek a káros tartalmaktól – mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke Balatonalmádiban.
kep
Bűvösvölgy interaktív oktatóműhely
2013. szeptember 30.

A rádiózás, a tévézés és a hírkészítés, a nyomtatott sajtó, a reklámok, valamint az internet és a mobilkommunikáció világát is megismerhetik azok a fiatalok, akik ellátogatnak a hamarosan nyíló H95 Bűvösvölgy nevű médiaértés központba.

kep
„Megnyíló oktatás” az innováció és a digitális készségek terjesztéséért
2013. szeptember 26.
Az Európai Bizottság bemutatta a „Megnyíló oktatás” elnevezésű cselekvési tervét, amelynek célja, hogy pótolja a digitális eszközök terén meglévő hiányosságokat.
kep
Együttműködési megállapodás a Klebelsberg és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság között
2013. szeptember 23.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ együttműködési megállapodást írt alá a Neumann János Számítógép-tudományi Társasággal a fenntartása alá tartozó közoktatási intézmények ECDL vizsgaközpontjainak üzemeltetéséről.
kep
Tűzze ki céljait az újabb izgalmas eTwinning tanévre!
2013. szeptember 12.
Kezdődhet újra a munka! Kezdjen hozzá új projektje megtervezéséhez, és vegyen részt az eTwinning Hetek kampányban!
« előző oldal
következő oldal »