Mit kínál a pedagógusoknak a Tanárakadémia?

Az OECD nemzetközi tanítási-tanulási felmérése alapján megállapították, hogy a pedagógusok nehezen jutnak releváns, nemzetközi gyakorlatban is elismert kurzusokhoz, képzési lehetőségeik munkabeosztásukkal is sokszor ütköznek, és az is előfordul, hogy egyes kurzusok ára szinte megfizethetetlenül magas. Az oktatási-nevelési munkát végzőknek ugyanakkor mindennapi iskolai munkájuk során egyre növekvő számú kihívással kell szembenézniük, és gyakran rendkívül nehezen találnak olyan megfelelő támogatást vagy képzéseket, amelyek segíthetnének ezeknek a kihívásoknak a leküzdésében.

Az Európai Bizottság az iskolai oktatási közösség számára hozta létre a School Education Gateway projektet, melynek „Teacher Academy" (Tanárakadémia) elnevezésű szolgáltatása egy kifejezetten erre a célra létrehozott keresővel támogatást nyújt a pedagógusoknak ahhoz, hogy hozzáférhessenek a számukra releváns képzési lehetőségekhez.

A Teacher Academy egyik fő eszköze egy központi kurzuskatalógus, amely az óvodai nevelési, valamint az általános- és középiskolai oktatási szinten dolgozó pedagógusok, tanítók, tanárok, tanárképzők, továbbá az iskolai oktatásban érintett egyéb, nem oktatói munkát végző személyek számára megrendezett, személyes részvételt igénylő, illetve online felületeken lebonyolított szakmai képzésekkel és továbbképzésekkel kapcsolatos információkat tartalmaz.

A tanárakadémia a szakmai fejlődésre az alábbi három képzési szolgáltatástípust kínálja:

Az érdeklődő pedagógusok részt vehetnek az elérhető online kurzusokon vagy az Európa-szerte megrendezett, személyes részvételt igénylő képzéseken, és így személyesen is kiértékelhetik azokat. A 2016-ban meghirdetett 5 online kurzus részét képezik óratervek, animációk, interjúk tanárokkal, diákokkal és szakértőkkel, továbbá tantermi videókat is bemutatnak, valamint webináriumokba is be lehet kapcsolódni. A kollégákkal folytatott megbeszélésekbe szintén betekintést lehet nyerni, és kvízekbe is be lehet kapcsolódni.
Az Európa-szerte megrendezésre kerülő közel 5000 személyes részvételt igénylő kurzus független kurzusszolgáltatók ajánlata.
A több nyelven elérhető tanítási segédanyagok az európai tanárok közötti határokat átívelő együttműködést támogatják.

A Tanárakadémiáról itt talál bővebb információt.

Nyomtatás