Gyakran ismételt kérdések az érettségi vizsgával kapcsolatban

Jelentkezés érettségi vizsgára

1. Ki jelentkezhet érettségi vizsgára?

Egyszerűen:

Érettségi vizsgára elsődlegesen az jelentkezhet, aki befejezte középiskolai tanulmányait.

Az is jelentkezhet érettségi vizsgára, aki jelenleg még középiskolai tanulmányokat folytat. A jelentkezéssel kapcsolatban ezen tanulóknak saját középiskolájuk tud részletes és pontos információt adni.

Részletesen:

Különböző tájékoztatók készültek azon jelentkezőknek, akik jelenleg középiskolai tanulmányokat folytatnak, és azoknak, akik már befejezték tanulmányaikat, Külön tájékoztató érhető el azoknak, akik már megkezdték az érettségi vizsgát, de a bizonyítványukat nem szerezték meg, és külön tájékoztató van azoknak, akik már rendelkeznek érettségi bizonyítvánnyal.

Az érettségi jelentkezés benyújtására vonatkozóan ezek a részletes, mindenre kiterjedő tájékoztatók a Jelentkezés érettségi vizsgára linkre kattintva érhetők el.

2. Mikor lehet / kell jelentkezni az érettségi vizsgára?

Egyszerűen:

A jelentkezési határidő minden évben február 15. illetve szeptember 5.

Részletesen:

A május-júniusi vizsgaidőszakban február 15., az október-novemberi vizsgaidőszakban szeptember 5. a jelentkezési határidő.

A május-júniusi vizsgaidőszakban január második felétől, az október-novemberi vizsgaidőszakban augusztus második felében kezdhető meg a jelentkezés benyújtása, melynek részletei a Jelentkezés érettségi vizsgára linkre kattintva érhetők el.

Fontos a jelentkezési határidők betartása, a határidőn túl benyújtott vizsgajelentkezéseket nem lehet elfogadni.

A benyújtott és elfogadott érettségi jelentkezést a jelentkezési határidőt követően visszavonni, megváltoztatni nem lehet.

3. Hol, hogyan lehet / kell benyújtani a jelentkezést az érettségi vizsgára?

Egyszerűen:

A jelentkezési időszakban

  • középiskolában (az őszi vizsgaidőszakban kijelölt középiskolában) személyesen
  • kormányhivatalban
    • ügyfélkapus azonosítást követően az Érettségi Elektronikus Jelentkezési Lap (E-jel) programmal.
    • a letölthető jelentkezési lappal postai úton tértivevényes küldeményben, vagy e-papír szolgáltatással
    • személyesen.

Részletesen:

A jelentkezés benyújtásának módjáról részletes, az adott vizsgaidőszakra vonatkozó tájékoztató az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés \ Érettségi \  Jelentkezés érettségi vizsgára menüpontban vagy a Jelentkezés érettségi vizsgára linkre kattintva érhetők el.

4. Kell-e vizsgadíjat fizetni az érettségi vizsgáért?

Egyszerűen:

Nem kell vizsgadíjat fizetni az alábbi esetekben:

  • tanulói jogviszonyban az érettségi bizonyítvány megszerzéséig,
  • adott vizsgatárgyból az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti, tanulói jogviszonyban tett sikertelen érettségi vizsga első javító- és a pótló vizsgájáért,
  • egy szakmai érettségi vizsgatárgyból és annak első alkalommal tett javító- és pótlóvizsgájáért abban az esetben, ha a vizsgázó már megszerezte az érettségi bizonyítványt, de a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény szerinti szakgimnáziumi oktatásban tanulói jogviszonya van.

Minden más esetben a vizsgáért vizsgadíjat kell fizetni.

Részletesen:

Az érettségi vizsga - az intézmény fenntartójától függetlenül - térítésmentes a tanulói jogviszony (szakképzésben tanulói és felnőttképzési jogviszony) ideje alatt az érettségi bizonyítvány megszerzéséig. Térítésmentes továbbá az adott vizsgatárgyból az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti, tanulói jogviszonyban (szakképzésben tanulói és felnőttképzési jogviszonyban) tett sikertelen érettségi vizsga első javító- és a pótló vizsgája. Térítésmentes továbbá az érettségi végzettséggel rendelkező, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény szerinti szakgimnáziumi oktatásban megkezdett tanulói jogviszonnyal rendelkező tanuló részére egy szakmai érettségi vizsgatárgyból tett érettségi vizsga és első alkalommal a javító- és pótlóvizsga.

Minden más esetben a vizsgáért vizsgadíjat kell fizetni.

A vizsgadíj fizetésre vonatkozó tájékoztató az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés \ Érettségi \  Általános tájékoztatás \ Érettségi vizsgadíj fizetésre vonatkozó információk menüpontban vagy az Érettségi vizsgadíj fizetésére vonatkozó információk linkre kattintva érhetők el.

5. Meg lehet változtatni / vissza lehet vonni az érettségi vizsgára való jelentkezést? Visszaigényelhető a befizetett vizsgadíj?

Egyszerűen:

Csak a jelentkezési határidő lejárta előtt lehet megváltoztatni vagy visszavonni az érettségi vizsgára való jelentkezést.

A jelentkezési határidő – a május-júniusi vizsgaidőszakban február 15., az október-novemberi vizsgaidőszakban szeptember 5. – lejárta után a már elfogadott jelentkezést sem visszavonni, sem megváltoztatni nem lehet, és a vizsgadíj visszaigénylésére sincs mód.

Részletesen:

Az jelentkezést fogadó intézmény igazgatója által elfogadott érettségi jelentkezést a jelentkezési határidő lejárta után visszavonni, illetve megváltoztatni nem lehet, ezért a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján nincs mód az érettségi vizsgára befizetett vizsgadíj visszatérítésére.

Abban az esetben, ha a vizsgázó a vizsgajelentkezését a jelentkezési határidő lejárta előtt írásban visszavonja a jelentkezését fogadó intézményben, úgy az Oktatási Hivatal számlaszámára befizetett vizsgadíjat visszaigényelheti.

6. Mikor van az írásbeli / szóbeli érettségi vizsga?

Egyszerűen:

Az érettségi vizsgák időpontját a tanév rendje miniszeri rendelet határozza meg. A 2023. évi október-novemberi vizsgák időpontjait a 2023/2024. tanév rendjéről szóló 30/2023. (VIII. 22.) BM rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza, mely IDE kattintva letölthető.

Részletesen:

  • Az írásbeli érettségi vizsgák pontos időpontját a tanév rendje miniszteri rendelet határozza meg.

Olyan vizsgatárgyakból, amelyeknek ugyanazon a vizsganapon, ugyanazon időpontban kezdődik az írásbeli vizsgája, ugyanazon vizsgaidőszakban nem lehet vizsgát tenni.

  • A szóbeli vizsgák időszakát a tanév rendje miniszteri rendelt határozza meg.
    • Az emelt szintű szóbeli vizsgákat a területileg illetékes kormányhivatal szervezi. A vizsga pontos időpontját és helyszínét a vizsgabehívó tartalmazza.
    • A középszintű szóbeli vizsgákat az az intézmény szervezi, ahol a vizsgázó a jelentkezését benyújtotta (Ez lehet kormányhivatal vagy középiskola is.) A vizsgaidőpontokról a jelentkezést fogadó intézmény tájékoztatja a vizsgázókat.

A 2023. évi október-novemberi vizsgák időpontjait a 2023/2024. tanév rendjéről szóló 30/2023. (VIII. 22.) BM rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza, mely IDE kattintva letölthető.

7. A saját vizsgámmal kapcsolatban hol kaphatok segítséget a jelentkezés benyújtása után?

Egyszerűen:

A jelentkezés benyújtását követően a vizsgákkal kapcsolatos összes kérdésre a jelentkezést fogadó intézmény tud válaszolni. A jelentkezést fogadó intézmény elérhetősége a visszaigazolás fejlécében található.

Részletesen:

Az érettségi jelentkezés benyújtását követően a vizsgázót érintő összes kérdésre a vizsgázó jelentkezését fogadó intézmény (középiskola vagy kormányhivatal) tud válaszolni.

Az érettségi jelentkezés beérkezésével, elfogadásával, hiánypótlásával, visszaigazolásával, vizsgabeosztásával, a megtekintés részleteivel, vizsgaeredménnyel, a bizonyítvány/tanúsítvány/törzslapkivonat átvételével kapcsolatban az adott érettségi jelentkezést fogadó intézményhez (középiskola vagy kormányhivatal) kell fordulni. A jelentkezést fogadó intézmény elérhetősége a visszaigazolás, illetve a vizsgabehívó fejlécében található. A jelentkezésüket az Érettségi Elektronikus Jelentkezési Lap (E-jel) programon keresztül Ügyfélkapuval benyújtó vizsgázók belépés után a program felhasználói útmutatójában leírtak szerint letölthetik a visszaigazolást, illetve a vizsgabehívót.

Az Oktatási Hivatal nem fogad érettségi jelentkezéseket, nem szervez érettségi vizsgákat, így nem tud segítséget nyújtani egy adott vizsgázót érintő kérdésben. Az Oktatási Hivatal csak általános tájékoztatást tud nyújtani, egyedi kérdésekkel a jelentkezést fogadó intézményhez (középiskola vagy kormányhivatal) kell fordulni.

8. Milyen tantárgyakból kell / milyen tantárgyakból lehet érettségi vizsgát tenni?

Az érettségi bizonyítvány kiállításához fő szabály szerint az alábbi 5 vizsgatárgyakból kell vizsgázni:

  1. magyar nyelv és irodalom,
  2. történelem,
  3. matematika,
  4. idegen nyelv – a nemzetiségi nevelés-oktatásban részt vevők számára anyanyelv és irodalom,
  5. kötelezően választandó vizsgatárgy, szakgimnáziumban a szakgimnázium ágazatának megfelelő szakmai vizsgatárgy. Szakgimnáziumban a kötelezően választandó vizsgatárgy képesítő vizsgával kiváltható. Technikumban az érettségi vizsga kötelezően választandó vizsgatárgya helyett szakmai vizsgát kell tenni.

A kötelező és a kötelezően választandó mellett további vizsgatárgyakból is tehető érettségi vizsga.

A kivételekről, mentességekről tanulói jogviszonyban a tanuló „saját” középiskolájában kaphat személyre szabott tájékoztatást.

Érettségi bizonyítvánnyal már rendelkező jelentkező Magyarországon bármelyik olyan vizsgatárgyból tehet érettségi vizsgát, amelyből adott vizsgaidőszakban érettségi vizsga tehető függetlenül attól, hogy a középiskolában tanulta-e az adott vizsgatárgyat.

Az érettségi vizsgák száma nincs korlátozva, életkorhoz sincs kötve, és a vizsgázó egy adott vizsgatárgyból annyiszor tehet érettségi vizsgát, ahányszor azt szeretné. Egy vizsgaidőszakban egy vagy akár több vizsgatárgyból is lehet érettségi vizsgát tenni.

9. Milyen szinten lehet érettségi vizsgát tenni?

Egyszerűen:

Érettségi vizsgát középszinten vagy emelt szinten lehet tenni.

Részletesen:

Egyes vizsgatárgyakból - a szintemelő vizsga kivételével - középszinten vagy emelt szinten lehet érettségi vizsgát tenni. Szintemelő vizsga csak emelt szinten tehető.

10. Melyek az érettségi vizsga fajtái?

Egyszerűen:

Az érettségi vizsga lehet: rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, pótló, javító, ismétlő érettségi vizsga

Részletesen:

Az érettségi vizsga fajtái az alábbiak:

Rendes érettségi vizsga a középiskolai tanulmányok követelményeinek teljesítése után, a tanulói jogviszony fennállása alatt vagy megszűnését követően első alkalommal tett érettségi vizsga.

Előrehozott érettségi vizsga* a tanulói jogviszony fennállása alatt, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt egyes érettségi vizsgatárgyból első alkalommal letett érettségi vizsga.

Szintemelő érettségi vizsga* egyes vizsgatárgyból a középszinten sikeresen befejezett érettségi vizsgának az emelt szintű érettségi vizsgán első alkalommal történő megismétlése.

Pótló érettségi vizsga a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, ismétlő, javító érettségi vizsga folytatása. A pótló érettségi vizsgán a korábban már sikeresen teljesített vizsgarészeket – amíg az adott tárgy vizsgakövetelményei nem változnak – nem kell újból teljesíteni.
Arról, hogy kéri-e a már teljesített vizsgarész beszámítását, a jelentkezéskor a vizsgázó írásban nyilatkozik.

Javító érettségi vizsga a vizsgázónak felróható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett, illetve a megkezdett, de tanulmányi követelmények nem teljesítése miatt sikertelen rendes, előrehozott, pótló és az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő érettségi vizsga megismétlése. Javító érettségi vizsga estében függetlenül a korábbi vizsgán elért esetleges részeredményektől, valamennyi vizsgarészt meg kell ismételni.

Ismétlő érettségi vizsga az érettségi bizonyítvány kiadása után egyes vizsgatárgyból a korábban sikeresen letett érettségi vizsga azonos szinten, illetve az emelt szintű vizsga középszinten történő megismétlése.

Pótló érettségi vizsga a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, ismétlő, javító érettségi vizsga folytatása. A pótló érettségi vizsgán a korábban már sikeresen teljesített vizsgarészeket – amíg az adott tárgy vizsgakövetelményei nem változnak – nem kell újból teljesíteni. Arról, hogy kéri-e a már teljesített vizsgarész beszámítását, a jelentkezéskor a vizsgázó írásban nyilatkozik.

Kiegészítő érettségi vizsga a sikeresen befejezett érettségi vizsga után az érettségi bizonyítványban nem szereplő egyes vizsgatárgyból tett vizsga.

*A sikertelen előrehozott érettségi vizsga vagy a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőzően tett szintemelő érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító vizsgára legkorábban csak a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában, pótló vizsgára bármelyik további vizsgaidőszakban lehet jelentkezni.

11. Miből, hol, hogyan tudok felkészülni, ha már nincs tanulói jogviszonyom?

Középiskolával tanulói jogviszonyban nem lévő vizsgázónak a felkészülést alapvetően saját magának kell megoldania. Az Oktatási Hivatal arra vonatkozóan nem rendelkezik információval, hogy mely intézmény vállal érettségi felkészítést, vagy hol és milyen vizsgatárgyakból indítanak felkészítő tanfolyamokat.

Segítségül az alábbiak áttekintését javasoljuk:

a) A vizsgakövetelmények és a vizsgaleírások:
https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/erettsegi_vizsgatargyak
A vizsgakövetelmények tartalmazzák a teljes közép- és emelt szintű követelményrendszert. A vizsgaleírások az egyes vizsgarészek tartalmi szerkezetét, a feladatsorok, a tételek jellemzőit, a szóbeli vizsgára nyilvánosságra hozható információkat és az értékeléssel kapcsolatos tudnivalókat ismertetik mindkét szinten.

b) Korábbi vizsgaidőszakok írásbeli feladatai és javítókulcsai (http://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/feladatsorok)

c) Valamennyi, a középiskolákban jelenleg használatos, a hivatalos tankönyvjegyzékben szereplő tankönyv, illetve egyéb könyv alkalmas lehet a vizsgára való felkészülésre: https://www.oktatas.hu/kozneveles/tankonyv/jegyzek_es_rendeles/kir_tkv_jegyzek

d) A szakmai vizsgatárgyak vizsgaanyagairól és segédanyagairól – az Előadóművészet ágazathoz tartozó ágazaton belüli specializáció szakmai vizsgatárgyak kivételével – a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal honlapján (www.nive.hu) található információ.

Információk a közösségi szolgálatról

1. Kinek, mikor, mennyi közösségi szolgálatot kell teljesítenie?

Egyszerűen:

A középiskolai tanulóknak az utolsó középiskolai évfolyam végéig 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteniük az érettségi vizsga megkezdetéhez.

Részletesen:

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 6. § (4) bekezdés szerint a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása.

2. A közösségi szolgálatot az előrehozott érettségi vizsga megkezdéséig teljesíteni kell?

Egyszerűen:

Nem, az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének nem feltétele a közösségi szolgálat teljesítése.

Részletesen:

A köznevelésben tanulók a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 6. § (4) bekezdés szerint a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének. Azok a tanulók, akik előrehozott érettségi vizsgát tesznek, a középiskolai tanulmányaikat még nem fejezik be, így esetükben nem ez a vizsgaidőszak a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszak.

A technikumi képzésben tanulók előrehozott érettségi vizsgáját a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet 258. § szabályozza, melynek (2) bekezdés szerint (2) Az előrehozott érettségi vizsga a közösségi szolgálat teljesítésére tekintet nélkül megkezdhető.

3. Kinek nem kell közösségi szolgálatot teljesítenie?

Egyszerűen:

Nem kell közösségi szolgálatot teljesítenie:

  • az előrehozott érettségire jelentkező tanulóknak
  • a felnőttoktatásban részt vevő tanulóknak
  • azon sajátos nevelési igényű tanulóknak, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesített
  • érettségi bizonyítvánnyal már rendelkező vizsgázóknak

Részletesen:

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 6. § (4) bekezdése szerint: a középiskola elvégzését közvetlenül követő érettségi vizsgaidőszakban az érettségi vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása, kivéve a felnőttoktatásban részt vevő tanulókat és azon sajátos nevelési igényű tanulókat, akiket a szakértői bizottság javaslata alapján a közösségi szolgálat alól az igazgató határozatban mentesített.

Az előrehozott érettségi vizsga megkezdésének sem a köznevelésben, sem a szakképzésben nem feltétele a közösségi szolgálat teljesítése. Az utolsó évfolyamos, rendes érettségi vizsgára jelentkezett tanuló, aki a tanítási év végén valamely tárgyból elégtelen osztályzatot kap, nem végezte el a középiskolát, így csak előrehozott érettségi vizsgát tehet.

Érettségi vendégtanulói jogviszonyban

1. Középiskolás tanuló jelentkezhet-e olyan tantárgyból érettségi vizsgára, amit nem tanul jelenlegi iskolájában?

Egyszerűen:

Az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt az érettségi vizsga megkezdésének feltétele, hogy a jelentkező az adott vizsgatárgyból teljesítse a középiskolai követelményeket, középiskolai bizonyítványában legyen osztályzata az adott vizsgatárgyból. Ha a tanuló jelenlegi középiskolája nem oktatja az adott vizsgatárgyat, a tanulónak jogában áll másik középiskolában, vendégtanulói jogviszonyban teljesíteni a középiskolai követelményeket. Azt a középiskolát, ahol az adott vizsgatárgyat oktatják, a tanulónak kell megkeresnie.

Részletesen:

Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: vizsgaszabályzat) 12. § (1) bekezdése értelmében érettségi vizsga a tanulói jogviszony keretében, az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt abból a vizsgatárgyból tehető, amelynek a helyi tantervben/oktatási programban a jelentkező számára az adott tantárgyra vonatkozóan meghatározott követelményeit az érettségi vizsgára jelentkező teljesítette, tudását osztályzattal értékelték, és ezt bizonyítvánnyal igazolni tudja.

Ha a tanuló középiskolájának a helyi tantervében nem szerepel az érintett vizsgatárgy oktatása és követelményrendszere, de a vizsgázó ebből a vizsgatárgyból szeretne érettségi vizsgát tenni, vendégtanulói jogviszonyt kell létesítenie egy olyan középiskolával, ahol ezt a tantárgyat tanítják.

A köznevelési intézményekben létesíthető vendégtanulói jogviszonyról, és a vendégtanulói jogviszonyban letenni kívánt érettségi vizsgákról részletes tájékoztató az alábbi linkre kattintva tölthető le:
Tájékoztató a köznevelési intézményekben létesíthető vendégtanulói jogviszonyról, és a vendégtanulói jogviszonyban letenni kívánt érettségi vizsgákról

A szakképzési intézmények tanulóinak vendégtanulói jogviszony létesítésével kapcsolatos kérdéseivel, illetve a szakképzési intézményben létesíthető vendégtanulói jogviszonnyal kapcsolatban a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivataltól kérhető tájékoztatás.

2. Érettségi bizonyítvánnyal rendelkező vizsgázó jelentkezhet-e olyan tantárgyból érettségi vizsgára, amit nem tanult középiskolában?

Egyszerűen:

Igen.

Részletesen:

Érettségi bizonyítvánnyal már rendelkező jelentkező Magyarországon bármelyik olyan vizsgatárgyból tehet érettségi vizsgát, amelyből adott vizsgaidőszakban érettségi vizsga tehető függetlenül attól, hogy a középiskolában tanulta-e az adott vizsgatárgyat.

 

Az érettségi vizsga eredményei

1. Milyen dokumentumot kapok az érettségi vizsga után?

Egyszerűen:

Az érettségi vizsgáról minden vizsgázó kap valamilyen dokumentumot: bizonyítványt, tanúsítványt, vagy törzslapkivonatot.

Részletesen:

Bizonyítvány: Érettségi bizonyítványt kell kiállítani annak, aki teljesítette az érettségi vizsga követelményeit. A vizsgázónak az érettségi bizonyítvány megszerzéséhez a kötelező vizsgatárgyakból és még legalább egy választott vizsgatárgyból legalább elégséges osztályzatot kell elérnie. A szakgimnáziumban, szakképző iskolában és a technikumban az érettségi vizsgára felkészítő két évfolyamos képzésekben tanulói jogviszonyban tett, valamint a középiskola elvégzése után, tanulói jogviszonyon kívül befejezett érettségi vizsgák esetében az érettségi bizonyítvány kiállítható akkor is, ha a vizsgázó sikeresen teljesítette a kötelező vizsgatárgyak érettségi vizsgáit, és az iskolai rendszerű nevelésben-oktatásban szerzett, államilag elismert szakképesítéssel vagy szakmával rendelkezik. Szakgimnáziumban tanulói jogviszonyban az érettségi bizonyítvány kiállítható akkor is, ha a vizsgázó sikeresen teljesítette a kötelező vizsgatárgyak érettségi vizsgáit, és emellett a szakgimnázium pedagógiai programjában számára előírt képesítő vizsgát sikeresen letette. Technikumban a tanulói jogviszonyban az érettségi bizonyítvány akkor állítható ki, ha a vizsgázó sikeresen teljesítette a kötelező vizsgatárgyak érettségi vizsgáit, és emellett a technikum szakmai programjában számára előírt szakmai vizsgát sikeresen letette.

Tanúsítvány: Az érettségi bizonyítványban nem szereplő vizsgaeredményekről, továbbá az érettségi bizonyítvány megszerzése után letett kiegészítő, szintemelő és ismétlő vizsgákról a vizsgabizottság tanúsítványt állít ki. Tanúsítványt kell kiállítani azon sikeres előrehozott érettségi vizsgáról is, amelyet külföldi vagy külföldi rendszerű középiskola utolsó évfolyamán tanulmányokat folytató vizsgázó tett.

Törzslapkivonat: Azok részére, akik vendégtanulóként tettek érettségi vizsgát, illetve akik pótló vizsgát tehetnek, vagy akiknek javítóvizsgát kell tenniük, valamint akik előrehozott vizsgát, vagy az érettségi bizonyítvány megszerzése előtt szintemelő vizsgát tettek, az érettségi vizsga eredményének kihirdetésekor a vizsgabizottság elnöke törzslapkivonatot ad át.

2. Hol és hogyan kapom meg az érettségi vizsga eredményére vonatkozó hivatalos dokumentumokat?

Egyszerűen:

A bizonyítványt, a tanúsítványt, a törzslapkivonatot az eredményhirdető értekezleten adják át, melynek időpontját és helyszínét a vizsgabehívó tartalmazza.

Részletesen:

Az érettségi vizsga eredményéről kiállított dokumentumokat az eredményhirdető értekezleten adják át a vizsgázóknak vagy az általa (írásban) meghatalmazott személynek. Az eredményhirdető értekezlet időpontját és helyszínét, melyet a vizsgabehívó tartalmaz, az érettségi jelentkezést fogadó intézmény határozza meg.

3. Hol és hogyan kapom meg az érettségi vizsga eredményére vonatkozó hivatalos dokumentumokat, ha nem tudok elmenni az eredményhirdetésre?

Egyszerűen:

Ha a vizsgázó nem tud elmenni az eredményhirdető értekezletre, és meghatalmazást sem ad senkinek a dokumentumok átvételére vonatkozóan, úgy az érettségi dokumentum átvételéről az érettségi jelentkezését fogadó intézménnyel kell egyeztetnie.

Részletesen:

Az érettségi jelentkezés benyújtását követően a vizsgázót érintő összes kérdésre a vizsgázó jelentkezését fogadó intézmény (középiskola vagy kormányhivatal) tud válaszolni.

Az érettségi jelentkezés beérkezésével, elfogadásával, hiánypótlásával, visszaigazolásával, vizsgabeosztásával, a megtekintés részleteivel, vizsgaeredménnyel, a bizonyítvány/tanúsítvány/törzslapkivonat átvételével kapcsolatban az adott érettségi jelentkezést fogadó intézményhez (középiskola vagy kormányhivatal) kell fordulni. A jelentkezést fogadó intézmény elérhetősége a visszaigazolás, illetve a vizsgabehívó fejlécében található. A jelentkezésüket az Érettségi Elektronikus Jelentkezési Lap (E-jel) programon keresztül Ügyfélkapuval benyújtó vizsgázók belépés után a program felhasználói útmutatójában leírtak szerint letölthetik a visszaigazolást, illetve a vizsgabehívót.

Az Oktatási Hivatal nem fogad érettségi jelentkezéseket, nem szervez érettségi vizsgákat, így nem tud segítséget nyújtani egy adott vizsgázót érintő kérdésben. Az Oktatási Hivatal csak általános tájékoztatást tud nyújtani, egyedi kérdésekkel a jelentkezést fogadó intézményhez (középiskola vagy kormányhivatal) kell fordulni.

4. Milyen esetben lesz a középszintű vizsga eredményes?

Egyszerűen:

Az elégséges eredményhez vizsgarészenként legalább 12%-ot, az összes vizsgarészen együttesen pedig a 25%-ot kell elérni.

Részletesen:

A vizsgázó teljesítményét a pontszámok százalékban és osztályzatban történő kifejezésével minősíteni kell. A teljesítmény százalékban történő kifejezésekor a számítást csak az egész szám megállapításáig lehet elvégezni, tizedesjegy nem állapítható meg. Ha egy vizsgatárgy vizsgája több vizsgarészből áll, a vizsgázónak minden vizsgarészből legalább tizenkettő (12) százalékot kell teljesítenie ahhoz, hogy a vizsgatárgyból a teljesített százalékérték alapján legalább elégséges osztályzatot kaphasson. Ha a vizsgázó valamelyik vizsgarészből nem éri el a 12 százalékot, a többi vizsgarész eredményétől függetlenül az érettségi vizsgájára elégtelen eredményt kap.

Az érettségi vizsga során a vizsgázók az írásbeli és a szóbeli vizsgarész során nyújtott teljesítményükre pontszámokat kapnak, ezeket összeadják, és így határozzák meg a teljes vizsga százalékos eredményét.
Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 41. § (3) bekezdése alapján középszintű érettségi vizsga esetén az elérhető pontszámok százalékos teljesítésének osztályzatban történő kifejezése a következő:

  • a) 80-100% elérése esetén jeles (5),
  • b) 60-79% elérése esetén jó (4),
  • c) 40-59% elérése esetén közepes (3),
  • d) 25-39% elérése esetén elégséges (2),
  • e) 0-24% elérése esetén elégtelen (1).

Ha egy vizsgarész során nem éri el a vizsgázó a 12 százalékot, függetlenül a többi vizsgarész eredményétől, elégtelen osztályzatot kap az érettségi vizsgán nyújtott teljesítményére.
Az elégséges eredményhez az összes vizsgarészen együttesen kell elérni a 25%-ot.

5. Milyen esetben lesz az emelt szintű vizsga eredményes?

Egyszerűen:

Az elégséges eredményhez vizsgarészenként legalább 12%-ot, az összes vizsgarészen együttesen pedig a 25%-ot kell elérni.

Részletesen:

A vizsgázó teljesítményét a pontszámok százalékban és osztályzatban történő kifejezésével minősíteni kell. A teljesítmény százalékban történő kifejezésekor a számítást csak az egész szám megállapításáig lehet elvégezni, tizedesjegy nem állapítható meg. Ha a vizsgatárgy vizsgája több vizsgarészből áll, a vizsgázónak minden vizsgarészből legalább 12 százalékot kell teljesítenie ahhoz, hogy a vizsgatárgyból a teljesített százalékérték alapján az alábbiak szerint legalább elégséges osztályzatot kaphasson.

Emelt szintű érettségi vizsga esetén az elérhető pontszámok százalékos teljesítésének osztályzatban történő kifejezése a következő:

  • a) 60-100% elérése esetén jeles (5),
  • b) 47-59% elérése esetén jó (4),
  • c) 33-46% elérése esetén közepes (3),
  • d) 25-32% elérése esetén elégséges (2),
  • e) 0-24% elérése esetén elégtelen (1).

Ha egy vizsgarész során nem éri el a vizsgázó a 12 százalékot, függetlenül a többi vizsgarész eredményétől, elégtelen osztályzatot kap az érettségi vizsgán nyújtott teljesítményére.
Az elégséges eredményhez az összes vizsgarészen együttesen kell elérni a 25%-ot.

6. Milyen esetben lesz az emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga eredményes?

Egyszerűen:

Az elégséges eredményhez vizsgarészenként legalább 12%-ot, az összes vizsgarészen együttesen pedig a 25%-ot kell elérni.

Részletesen:

A vizsgázó teljesítményét a pontszámok százalékban és osztályzatban történő kifejezésével minősíteni kell. A teljesítmény százalékban történő kifejezésekor a számítást csak az egész szám megállapításáig lehet elvégezni, tizedesjegy nem állapítható meg. Ha a vizsgatárgy vizsgája több vizsgarészből áll, a vizsgázónak minden vizsgarészből legalább 12 százalékot kell teljesítenie ahhoz, hogy a vizsgatárgyból a teljesített százalékérték alapján az alábbiak szerint legalább elégséges osztályzatot kaphasson. Az emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsga öt vizsgarészből áll (olvasott szöveg értése, nyelvhelyesség, hallott szöveg értése, íráskészség, beszédkészség), és mind az öt vizsgarészből külön-külön el kell érni a 12 százalékot ahhoz, hogy legalább elégséges osztályzatot kaphasson.

Emelt szintű érettségi vizsga esetén az elérhető pontszámok százalékos teljesítésének osztályzatban történő kifejezése a következő:

  • a) 60-100% elérése esetén jeles (5),
  • b) 47-59% elérése esetén jó (4),
  • c) 33-46% elérése esetén közepes (3),
  • d) 25-32% elérése esetén elégséges (2),
  • e) 0-24% elérése esetén elégtelen (1).

Ha egy vizsgarész során nem éri el a vizsgázó a 12 százalékot, függetlenül a többi vizsgarész eredményétől, elégtelen osztályzatot kap az érettségi vizsgán nyújtott teljesítményére.

Az elégséges eredményhez az összes vizsgarészen együttesen kell elérni a 25%-ot.

Az emelt szintű idegen nyelv érettségi vizsga meghatározott eredménnyel történő teljesítése alapján a vizsgázó érettségi bizonyítványa/érettségi tanúsítványa nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű dokumentum lehet.

Érettségi vizsga és a nyelvvizsga kapcsolata

1. Milyen eredményt kell elérni az érettségi vizsgán ahhoz, hogy az érettségi bizonyítvány/tanúsítvány nyelvvizsga-bizonyítvánnyal legyen egyenértékű?

Egyszerűen:

Ha az idegen nyelvből tett emelt szintű érettségi vizsga eléri a 60%-ot középfokú (B2) komplex nyelvvizsgával, ha eléri a 40%-ot alapfokú (B1) komplex nyelvvizsgával egyenértékű.

Középszintű idegen nyelvi érettségi vizsga esetében semmilyen eredménnyel nem lehet nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni.

Részletesen:

Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: vizsgaszabályzat) 45. § (4) bekezdése alapján a vizsgázó érettségi bizonyítványa, tanúsítványa, ha idegen nyelvből, illetve a nyelvoktató kisebbségi oktatásban nemzetiségi nyelvből emelt szintű érettségi vizsgát tett, és sikeresen teljesítette az érettségi vizsga írásbeli és szóbeli vizsgáit, azoknak minden vizsgarészét

  • a) ha legalább 60%-ot ért el, középfokú (B2) komplex típusú,
  • b) 40-59% elérése esetén alapfokú (B1) komplex típusú,

államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül.

Az érettségi bizonyítvány/érettségi tanúsítvány záradékában szerepel az, hogy a vizsgázó érettségi bizonyítványa/érettségi tanúsítványa nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okirat. A megfelelően záradékolt érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány egyenértékű a bármelyik, Magyarországon engedéllyel rendelkező nyelvvizsgaközpont által kiállított úgynevezett kemény fedeles nyelvvizsga-bizonyítvánnyal.

A vizsgaszabályzat 45. § (5) bekezdése értelmében, ha a vizsgázó az idegen nyelvből az emelt szintű érettségi vizsgát a 6. § (7) bekezdésében megfogalmazott jogával élve tette le (ez a mentességre utal), és megfelel a (4) bekezdés a), b) pontjában foglalt további feltételeknek (ez a százalékos eredményekre utal)

  • a) ha teljesítette a szóbeli vizsga részeit, valamint élő idegen nyelvből a hallott szöveg értése vizsgarészt, érettségi bizonyítványa, tanúsítványa a megfelelő fokozatú szóbeli típusú, államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül,
  • b) ha teljesítette élő idegen nyelvből az olvasott szöveg értése, az íráskészség és a nyelvhelyesség vizsgarészeket, illetve latin nyelvből az írásbeli vizsgarészt, érettségi bizonyítványa, tanúsítványa a megfelelő fokozatú írásbeli típusú, államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül.

Ha a vizsgázó az érettségi bizonyítványának megszerzése után az adott idegen nyelvből emelt szintű érettségi vizsgát tesz, és eléri minimum a 60 százalékos eredményt, ezzel az eredménnyel középfokú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű érettségi tanúsítványt szerezhet.

Középszintű idegen nyelvi érettségi vizsga esetében semmilyen eredménnyel nem lehet (és korábban sem lehetett) nyelvvizsga-bizonyítványt szerezni. Az idegen nyelvi érettségi vizsgát nyelvvizsga-bizonyítvánnyal nem lehet "kiváltani".

2. A nemzetiségi nyelvű-nevelés oktatásban milyen eredménnyel szerezhető nyelvvizsga egyenértékű érettségi bizonyítvány?

Egyszerűen:

A nemzetiségi nyelvű-nevelés oktatásban 2 feltétel együttes teljesülése esetén szerezhető nyelvvizsga egyenértékű érettségi bizonyítvány az alábbiak szerint:

1) nemzetiségi nyelven kell érettségi vizsgát tenni két vizsgatárgyból (mindegy, milyen szinten) és
2) nemzetiségi nyelv és irodalomból kell érettségi vizsgát tenni, melynek eredménye

    • a) ha emelt szinten eléri a 60%-ot felsőfokú (C1) komplex
    • b) ha emelt szinten eléri a 25%-ot középfokú (B2) komplex
    • c) ha középszinten eléri a 80%-ot középfokú (B2) komplex
    • d) ha középszinten eléri a 60%-ot alapfokú (B1) komplex

nyelvvizsgával egyenértékű lesz az érettségi bizonyítvány.

Részletesen:

A vizsgaszabályzat 54. § (1) bekezdése értelmében a vizsgázó érettségi bizonyítványa,

  • a) ha a vizsgázó nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgatárgyból emelt szinten legalább 60%-ot ért el, és sikeresen teljesítette az érettségi vizsga írásbeli és szóbeli vizsgáit, azoknak minden vizsgarészét, továbbá
  • b) nemzetiségi nyelven legalább még két vizsgatárgyból sikeres, legalább középszintű vizsgát tett, felsőfokú (C1) komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül.

A vizsgaszabályzat 54. § (2) bekezdése értelmében a vizsgázó érettségi bizonyítványa,

  • a) ha a vizsgázó nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgatárgyból emelt szinten 25-59%-ot vagy középszinten legalább 80%-ot ért el, és sikeresen teljesítette az érettségi vizsga írásbeli és szóbeli vizsgáit, azoknak minden vizsgarészét, továbbá
  • b) nemzetiségi nyelven legalább még két vizsgatárgyból sikeres, legalább középszintű vizsgát tett, középfokú (B2) komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül.

A vizsgaszabályzat 54. § (3) bekezdése értelmében a vizsgázó érettségi bizonyítványa,

  • a) ha a vizsgázó nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten legalább 60%-ot ért el, és sikeresen teljesítette az érettségi vizsga írásbeli és szóbeli vizsgáit, azoknak minden vizsgarészét, továbbá
  • b) nemzetiségi nyelven legalább még két vizsgatárgyból sikeres, legalább középszintű vizsgát tett alapfokú (B1) komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül.

A vizsgaszabályzat 54. § (6) bekezdése értelmében, ha a vizsgázó nem az (1)-(5) bekezdésben meghatározottak szerint tesz érettségi vizsgát, a 45. § (4) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. A vizsgaszabályzat 53. § (2) bekezdés a) és b) pontja alapján a vizsgázóknak – amennyiben a nemzetiségi oktatásban jutottak el az érettségi vizsgáig és az oktatás két nyelven vagy kizárólag a nemzetiségi nyelven folyt - mindenképpen a nemzetiségi nyelvű vizsgarend szerint kell vizsgázniuk. Tehát kötelező az anyanyelv (nemzetiségi nyelv) és irodalom mellett, a nemzetiség nyelvén tanult tantárgyak közül legalább kettőből az érettségi vizsgát a nemzetiségi nyelvén teljesíteni. (Vagyis a tanulók nem választhatják azt, hogy "lemondanak" a nemzetiségi nyelvű érettségi vizsgáról, számukra kötelező a nemzetiségi nyelvű vizsgarend szerint vizsgázni.) A vizsgázó saját maga választhatja meg a nemzetiségi nyelven letenni kívánt vizsga szintjét, valamint, hogy a nemzetiségi nyelven tanult tantárgyak közül melyikből tesz nemzetiségi nyelven érettségi vizsgát.

A vizsgaszabályzat 54. §-a egyértelműen meghatározza, hogy csak a vizsgázó érettségi bizonyítványa minősülhet felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak. A vizsgaszabályzat 9. § (9) bekezdése alapján az érettségi bizonyítvány kiadása után egyes vizsgatárgyakból letett kiegészítő, szintemelő, ismétlő érettségi vizsga eredménye alapján a kiállított érettségi bizonyítvány nem változtatható meg, tehát a vizsgaszabályzat nem teszi lehetővé, hogy bármelyik – a nyelvvizsga egyenértékűséghez szükséges –, a nemzetiségi nyelvű bizonyítványból hiányzó feltételt később, további vizsgákkal pótoljanak. Éppen ezért a vizsgázó az érettségi bizonyítvány megszerzése után hiába tesz nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgatárgyból emelt szintű érettségi vizsgát, és hiába ér el itt legalább 60 százalékos eredményt, felsőfokú nyelvvizsgát már az érettségi vizsga során nem szerezhet, ugyanis az érettségi bizonyítványban szereplő eredményeket és az esetleges új eredményeket összevonni nem lehet.

3. A két tanítási nyelvű nevelés-oktatásban milyen eredménnyel szerezhető nyelvvizsga egyenértékű érettségi bizonyítvány?

Egyszerűen:

A két tanítási nyelvű nevelés-oktatásban 2 feltétel együttes teljesülése esetén szerezhető nyelvvizsga egyenértékű érettségi bizonyítvány az alábbiak szerint:

1) célnyelven kell érettségi vizsgát tenni két vizsgatárgyból (mindegy, milyen szinten) és

2) célnyelvből emelt szinten legalább 60%-ot kell elérni

  • a) ha minden vizsgarészt teljesített a vizsgázó, felsőfokú (C1) komplex típusú
  • b) ha a szóbeli és a hallott szöveg értése vizsgarészeket teljesítette a vizsgázó felsőfokú (C1) szóbeli típusú
  • c) ha az olvasott szöveg értése, az íráskészség és a nyelvhelyesség vizsgarészeket teljesítette a vizsgázó felsőfokú (C1) írásbeli típusú

nyelvvizsgával egyenértékű lesz az érettségi bizonyítvány.

Részletesen:

A vizsgaszabályzat 54. § (4) bekezdése értelmében a vizsgázó érettségi bizonyítványa, ha a vizsgázó célnyelvből sikeresen teljesítette emelt szinten az érettségi vizsga írásbeli és szóbeli vizsgáit, azoknak minden vizsgarészét, továbbá

  • a) legalább 60%-ot ért el, és
  • b) a másik két vizsgatárgyból célnyelven, sikeres, legalább középszintű, vizsgát tett,
  • felsőfokú (C1) komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül.

A vizsgaszabályzat 54. § (5) bekezdése értelmében amennyiben a vizsgázó célnyelvből az emelt szintű vizsgát a 6. § (7) bekezdésében megfogalmazott jogával élve tette le (ez a mentességre utal), és megfelel a (4) bekezdésben foglalt feltételeknek, és,

  • a) teljesítette a szóbeli és a hallott szöveg értése vizsgarészeket, érettségi bizonyítványa felsőfokú (C1) szóbeli típusú államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül,
  • b) teljesítette az olvasott szöveg értése, az íráskészség és a nyelvhelyesség vizsgarészeket,

érettségi bizonyítványa felsőfokú (C1) írásbeli típusú államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak minősül.

A vizsgaszabályzat 54. § (6) bekezdése értelmében, ha a vizsgázó nem az (1)-(5) bekezdésben meghatározottak szerint tesz érettségi vizsgát, a 45. § (4) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. Tehát a vizsgaszabályzat értelmében a két tanítási nyelvű középiskolák tanulói az érettségi vizsga során célnyelvből felsőfokú vagy alapfokú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű érettségi bizonyítványt szerezhetnek, középfokút nem. A vizsgaszabályzat 53. § (4) bekezdés a) és b) pontja alapján a vizsgázóknak - amennyiben a két tanítási nyelvű oktatásban jutottak el az érettségi vizsgáig - mindenképpen a két tanítási nyelvű vizsgarend szerint kell vizsgázniuk. Tehát kötelező idegen nyelv a célnyelv, továbbá a célnyelven tanult tantárgyak közül legalább kettőből - annak valamennyi tételéből - célnyelven kell vizsgázniuk. (Vagyis a tanulók nem választhatják azt, hogy "lemondanak" a két tanítási nyelvű érettségi vizsgáról, számukra kötelező a két tanítási nyelvű vizsgarend szerint vizsgázni.) A vizsgázó saját maga választhatja meg a célnyelvi vizsga szintjét, valamint, hogy a célnyelven tanult tantárgyak közül melyikből tesz célnyelven érettségi vizsgát.

A vizsgaszabályzat 54. §-a egyértelműen meghatározza, hogy csak a vizsgázó érettségi bizonyítványa minősülhet felsőfokú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű okiratnak. A vizsgaszabályzat 9. § (9) bekezdése alapján az érettségi bizonyítvány kiadása után egyes vizsgatárgyakból letett kiegészítő, szintemelő, ismétlő érettségi vizsga eredménye alapján a kiállított érettségi bizonyítvány nem változtatható meg, tehát a vizsgaszabályzat nem teszi lehetővé, hogy bármelyik – a nyelvvizsga egyenértékűséghez szükséges –, a két tanítási nyelvű bizonyítványból hiányzó feltételt később, további vizsgákkal pótoljanak. Éppen ezért a vizsgázó az érettségi bizonyítvány megszerzése után hiába tesz az adott idegen nyelvből emelt szintű érettségi vizsgát, és hiába ér el itt legalább 60 százalékos eredményt, felsőfokú nyelvvizsgát már az érettségi vizsga során nem szerezhet, ugyanis az érettségi bizonyítványban szereplő eredményeket és az esetleges új eredményeket összevonni nem lehet. Ha a vizsgázó az érettségi bizonyítványának megszerzése után az adott idegen nyelvből emelt szintű érettségi vizsgát tesz, és eléri minimum a 60 százalékos eredményt, ezzel az eredménnyel középfokú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal egyenértékű érettségi tanúsítványt szerezhet.

 

Információk az írásbeli érettségi vizsgáról

1. Mikor van az írásbeli vizsga?

Egyszerűen:

Az írásbeli érettségi vizsgák pontos időpontját a tanév rendje miniszteri rendelet határozza meg. A 2023. évi október-novemberi vizsgák időpontjait a 2023/2024. tanév rendjéről szóló 30/2023. (VIII. 22.) BM rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza, mely IDE kattintva letölthető.

2. Mennyi ideig tart az írásbeli vizsga? Hány feladatlapból áll az írásbeli vizsga? Milyen segédeszköz használható az írásbeli vizsgán?

Egyszerűen:

A vizsgaleírások tartalmazzák a vizsga részeit, sz egyes vizsgarészek tartalmi szerkezetét, a megoldásra fordítható időtartamot, az elérhető maximális pontszámokat, a vizsgán használható segédeszközöket (ha van ilyen), a nyilvánosságra hozandó anyagokat (ha van), valamint a vizsga általános szabályait, a feladatlap(ok) tartalmi és formai jellemzőit mind közép, mind emelt szinten. A vizsgakövetelmények és a vizsgaleírások az alábbi linken érhetők el: https://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/erettsegi_vizsgatargyak

Ezen kívül a korábbi vizsgaidőszakok írásbeli feladatlapjai, azok bevezetőjében található „Fontos tudnivalók” című tájékoztató tartalmaz információkat az írásbeli vizsga részleteiről. Korábbi vizsgaidőszakok írásbeli feladatai és javítókulcsai az alábbi linken érhetők el: http://www.oktatas.hu/kozneveles/erettsegi/feladatsorok

3. Hol lesz az írásbeli vizsgám?

Egyszerűen:

Az írásbeli vizsga pontos helyszínét a vizsgabehívó tartalmazza. Amennyiben a vizsgabehívó nem áll a jelentkező rendelkezésre, úgy az írásbeli vizsga pontos helyszínéről az érettségi jelentkezését fogadó intézménnyel kell egyeztetnie.

Részletesen:

Az érettségi jelentkezés benyújtását követően a vizsgázót érintő összes kérdésre a vizsgázó jelentkezését fogadó intézmény (középiskola vagy kormányhivatal) tud válaszolni.

Az érettségi jelentkezés beérkezésével, elfogadásával, hiánypótlásával, visszaigazolásával, vizsgabeosztásával, a megtekintés részleteivel, vizsgaeredménnyel, a bizonyítvány/tanúsítvány/törzslapkivonat átvételével kapcsolatban az adott érettségi jelentkezést fogadó intézményhez (középiskola vagy kormányhivatal) kell fordulni. A jelentkezést fogadó intézmény elérhetősége a visszaigazolás, illetve a vizsgabehívó fejlécében található. A jelentkezésüket az Érettségi Elektronikus Jelentkezési Lap (E-jel) programon keresztül Ügyfélkapuval benyújtó vizsgázók belépés után a program felhasználói útmutatójában leírtak szerint letölthetik a visszaigazolást, illetve a vizsgabehívót.

Az Oktatási Hivatal nem fogad érettségi jelentkezéseket, nem szervez érettségi vizsgákat, így nem tud segítséget nyújtani egy adott vizsgázót érintő kérdésben. Az Oktatási Hivatal csak általános tájékoztatást tud nyújtani, egyedi kérdésekkel a jelentkezést fogadó intézményhez (középiskola vagy kormányhivatal) kell fordulni.

4. Mely intézmények jogosultak megszervezni az emelt szintű vizsgákat?

Egyszerűen:

Az emelt szintű érettségi vizsgákat a területileg illetékes kormányhivatal szervezi.

Részletesen:

Az emelt szintű érettségi vizsgákat a területileg illetékes kormányhivatal szervezi, így a kormányhivatal jelöli ki az írásbeli és a szóbeli vizsgák helyszínét, a kormányhivatal kéri fel a felügyelő tanárokat, az írásbeli dolgozatokat javító pedagógust és a szóbeli vizsgára a kérdező tanárokat. A vizsgahelyszínek többnyire természetesen középiskolák, de a középiskolák csak a helyszínt biztosítják a vizsgákhoz, ezen kívül semmilyen jogi szerepet nem játszanak a vizsgázó érettségi vizsgájában. Az érettségi vizsga helyszínéről és pontos időpontjáról is a kormányhivatal értesíti a vizsgázókat.

5. Mi a teendő abban az esetben, ha elveszett az emelt szintű érettségi vizsga vizsgabehívója?

Egyszerűen:

Az emelt szintű érettségi vizsgákat a területileg illetékes vármegyei/fővárosi kormányhivatal szervezi, az emelt szintű vizsgák vizsgabeosztásra vonatkozó vizsgabehívókat az illetékes kormányhivatal juttatja el a vizsgázóhoz. A vizsgabehívó pótlásával kapcsolatban a vizsgázó jelentkezését fogadó intézményhez (középiskola vagy kormányhivatal) kell fordulni.

Részletesen:

Az érettségi jelentkezés benyújtását követően a vizsgázót érintő összes kérdésre a vizsgázó jelentkezését fogadó intézmény (középiskola vagy kormányhivatal) tud válaszolni.

Az érettségi jelentkezés beérkezésével, elfogadásával, hiánypótlásával, visszaigazolásával, vizsgabeosztásával, a megtekintés részleteivel, vizsgaeredménnyel, a bizonyítvány/tanúsítvány/törzslapkivonat átvételével kapcsolatban az adott érettségi jelentkezést fogadó intézményhez (középiskola vagy kormányhivatal) kell fordulni. A jelentkezést fogadó intézmény elérhetősége a visszaigazolás, illetve a vizsgabehívó fejlécében található. A jelentkezésüket az Érettségi Elektronikus Jelentkezési Lap (E-jel) programon keresztül Ügyfélkapuval benyújtó vizsgázók belépés után a program felhasználói útmutatójában leírtak szerint letölthetik a visszaigazolást, illetve a vizsgabehívót.

Az Oktatási Hivatal nem fogad érettségi jelentkezéseket, nem szervez érettségi vizsgákat, így nem tud segítséget nyújtani egy adott vizsgázót érintő kérdésben. Az Oktatási Hivatal csak általános tájékoztatást tud nyújtani, egyedi kérdésekkel a jelentkezést fogadó intézményhez (középiskola vagy kormányhivatal) kell fordulni.

6. Mi történik abban az esetben, ha a vizsgázó nem jelent meg az írásbeli vizsgán?

Egyszerűen:

Ha a vizsgázó neki fel nem róható okból (azaz igazoltan) nem jelenik meg az írásbeli vizsgán, pótló vizsgát tehet. Az igazolást a jelentkezését fogadó intézmény (középiskola vagy kormányhivatal) vezetőjéhez kell benyújtani, aki dönt annak elfogadásáról vagy elutasításáról. A pótló vizsga részleteit szintén a jelentkezést fogadó intézménnyel kell egyeztetni.

Ha a vizsgázó neki felróható okból (azaz igazolatlanul) nem jelenik meg az írásbeli vizsgán, javító vizsgát tehet.

Részletesen:

Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: vizsgaszabályzat) 24. §-a szerint:

„24. § (1) Ha a vizsgázó az írásbeli vizsgáról fel nem róható okból elkésik, távol marad, a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik mielőtt a válaszadást befejezné, az adott vizsgatárgyból pótló vizsgát tehet.
(2) Ha a vizsgázó az írásbeli vizsgáról felróható okból elkésik, távol marad, vagy a vizsgáról engedély nélkül eltávozik, az adott vizsgatárgyból javítóvizsgát tehet.
(3) E § alkalmazásában a vizsgázónak fel nem róható ok, minden olyan a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos vagy gondatlan magatartására.
(4) Az első bekezdésben meghatározott esetben
a) az igazgató - ha ehhez a feltételek megteremthetőek - hozzájárulhat ahhoz, hogy az adott vizsganapon, vizsgaidőszakban a vizsgázó pótló vizsgát tegyen,
b) az engedélyben meg kell jelölni a hiányzó vizsgarész pótlásának formáját. Ha nincs lehetőség az adott vizsgaidőszakban írásbeli vizsga letételére, engedélyezhető az írásbeli vizsgarész szóbeli vizsgarésszel történő pótlása. Ebben az esetben a vizsgát a 37. § (3) bekezdése szerint kell megszervezni és minősíteni,
c) a vizsgázó kérésére a vizsga megszakításáig az írásbeli vizsgakérdésekre adott válaszokat értékelni kell,
d) ha az adott vizsgatárgyban nincs szóbeli vizsgarész, az igazgató a Hivatal, valamint a kormányhivatal egyidejű és azonnali értesítése mellett engedélyezheti, hogy a vizsgázó az adott vizsgatárgy helyett másik vizsgatárgyat válasszon. Amennyiben a vizsgázó új vizsgatárgyat választ, ám annak írásbeli vizsgája már lezajlott, az írásbeli vizsgát szóbeli vizsgával pótolhatja.”

Amennyiben tehát a vizsgázó nem jelent meg az írásbeli vizsgán, úgy a vizsgára vonatkozó kérelmével az érettségi jelentkezését fogadó intézmény vezetőjéhez kell fordulnia, a benyújtott igazolások alapján az intézmény vezetője dönt.

Ha a vizsgát szervező intézmény igazgatója engedélyezi a vizsgázó számára a pótló vizsga letételét, az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: vizsgaszabályzat) 24. § (4) bekezdés a) és b) pontja alapján hozzájárulhat ahhoz, hogy a vizsgázó még az adott vizsgaidőszakban tehessen pótló vizsgát. Az engedélyben meg kell jelölni a hiányzó vizsgarész pótlásának formáját. Írásbeli pótnap egyik vizsgatárgy esetében sincs, így lehetőség sincs ilyen esetben az írásbeli vizsga letételére, ezért engedélyezhető az írásbeli vizsgarész szóbelivel történő kiváltása, ez azt jelenti, hogy az adott vizsgatárgyból – középszintű matematika érettségi vizsga kivételével - a vizsgázó két szóbeli vizsgát tesz. (Középszintű matematika érettségi vizsga esetében a vizsgázónak egy szóbeli vizsgát kell tennie.) Ebben az esetben a vizsgázó még az adott vizsgaidőszakban megszerezheti az adott vizsgatárgyból az érettségi eredményt.

Az írásbeli vizsga szóbeli vizsgával történő pótlását a vizsgaszabályzat 2016. január 1-jével életbe lépő változása szerint már nem kell záradékolni.

Bármilyen mentességet is kap az érettségi vizsgáján a vizsgázó az érettségi bizonyítványa a felsőoktatási felvételi eljárás során általában ugyanolyan értékű, mint a mentesség nélkül vizsgázóké. Ez alól a gyakorlati vizsgák jelentenek kivételt, mert a 423/2012. Korm. rendelet 17. § (9) bekezdés szerint "Nem számítható érettségi pont az érettségi vizsgatárgy százalékos eredményéből, amennyiben a vizsgázó a gyakorlati vizsgarészt szóbeli vizsgarésszel pótolta, és az érettségi bizonyítványt, illetve a tanúsítványt az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 37. § (3) bekezdése alapján ennek megfelelően záradékkal látták el.

A vizsgaszabályzat 11. § (3) bekezdése szerint pótló vizsgát, ha a vizsgaszervezés megoldható, a folyamatban lévő érettségi vizsga vizsgaidőszakában, vagy ha a vizsgaszabályzat másként nem rendelkezik, az azt követő másik vizsgaidőszakban, javítóvizsgát csak a folyamatban lévő érettségi vizsgát követő másik vizsgaidőszakban, a vizsgaszabályzat rendelkezései szerint lehet tenni. A jelentkező a vizsga szintjét a pótló- és javítóvizsgára történő jelentkezéskor megváltoztathatja.

7. Mi történik abban az esetben, ha a vizsgázó nem jelent meg az írásbeli jellegű gyakorlati vizsgán?

Egyszerűen:

Az írásbeli jellegű gyakorlati vizsgán az írásbeli vizsgára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, amennyiben a vizsgafeladat megoldását valamilyen rögzített módon, s a vizsga befejezését követően, a szaktanár által javítható formában kell elkészíteni (pl. rajz, kottázás, műszaki rajz, festmény, számítástechnikai program). Ilyen típusú vizsga például az informatika vagy a digitális kultúra vizsgatárgy gyakorlati vizsgarésze.

Ha a vizsgázó neki fel nem róható okból (azaz igazoltan) nem jelenik meg az írásbeli vizsgán, pótló vizsgát tehet. Az igazolást a jelentkezését fogadó intézmény (középiskola vagy kormányhivatal) vezetőjéhez kell benyújtani, aki dönt annak elfogadásáról vagy elutasításáról. A pótló vizsga részleteit szintén a jelentkezést fogadó intézménnyel kell egyeztetni.

Ha a vizsgázó neki felróható okból (azaz igazolatlanul) nem jelenik meg az írásbeli vizsgán, javító vizsgát tehet.

Részletesen:

Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: vizsgaszabályzat) 24. §-a szerint:
„24. § (1) Ha a vizsgázó az írásbeli vizsgáról fel nem róható okból elkésik, távol marad, a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik mielőtt a válaszadást befejezné, az adott vizsgatárgyból pótló vizsgát tehet.
(2) Ha a vizsgázó az írásbeli vizsgáról felróható okból elkésik, távol marad, vagy a vizsgáról engedély nélkül eltávozik, az adott vizsgatárgyból javítóvizsgát tehet.
(3) E § alkalmazásában a vizsgázónak fel nem róható ok, minden olyan a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos vagy gondatlan magatartására.
(4) Az első bekezdésben meghatározott esetben
a) az igazgató - ha ehhez a feltételek megteremthetőek - hozzájárulhat ahhoz, hogy az adott vizsganapon, vizsgaidőszakban a vizsgázó pótló vizsgát tegyen,
b) az engedélyben meg kell jelölni a hiányzó vizsgarész pótlásának formáját. Ha nincs lehetőség az adott vizsgaidőszakban írásbeli vizsga letételére, engedélyezhető az írásbeli vizsgarész szóbeli vizsgarésszel történő pótlása. Ebben az esetben a vizsgát a 37. § (3) bekezdése szerint kell megszervezni és minősíteni,
c) a vizsgázó kérésére a vizsga megszakításáig az írásbeli vizsgakérdésekre adott válaszokat értékelni kell,
d) ha az adott vizsgatárgyban nincs szóbeli vizsgarész, az igazgató a Hivatal, valamint a kormányhivatal egyidejű és azonnali értesítése mellett engedélyezheti, hogy a vizsgázó az adott vizsgatárgy helyett másik vizsgatárgyat válasszon. Amennyiben a vizsgázó új vizsgatárgyat választ, ám annak írásbeli vizsgája már lezajlott, az írásbeli vizsgát szóbeli vizsgával pótolhatja."

Amennyiben tehát a vizsgázó nem jelent meg az írásbeli jellegű gyakorlati vizsgán, úgy a vizsgára vonatkozó kérelmével az érettségi jelentkezését fogadó intézmény vezetőjéhez kell fordulnia, a benyújtott igazolások alapján az intézmény vezetője dönt.

Ha a vizsgát szervező intézmény igazgatója engedélyezi a vizsgázó számára a pótló vizsga letételét, az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: vizsgaszabályzat) 24. § (4) bekezdés a) és b) pontja alapján hozzájárulhat ahhoz, hogy a vizsgázó még az adott vizsgaidőszakban tehessen pótló vizsgát. Az engedélyben meg kell jelölni a hiányzó vizsgarész pótlásának formáját. Írásbeli jellegű gyakorlati pótnap egyik vizsgatárgy esetében sincs, így lehetőség sincs ilyen esetben az írásbeli jellegű gyakorlati vizsga letételére, ezért engedélyezhető az írásbeli jellegű gyakorlati vizsgarész szóbelivel történő kiváltása, ez azt jelenti, hogy az adott vizsgatárgyból a vizsgázó két szóbeli vizsgát tesz. (Ebben az esetben a vizsgázó még az adott vizsgaidőszakban megszerezheti az adott vizsgatárgyból az érettségi eredményt.

Írásbeli jellegű gyakorlati érettségi vizsga esetén a vizsgaszabályzat 31. § (5) bekezdését is figyelembe kell venni.

„Ha a vizsgázó egy vizsgatárgy gyakorlati vizsgarészének teljesítésére - neki fel nem róható okból - képtelenné válik, az igazgató engedélyével, a Hivatal, valamint a kormányhivatal egyidejű és azonnali értesítése mellett az adott vizsgatárgy helyett másik vizsgatárgyat választhat, vagy a gyakorlati vizsgarészt szóbeli vizsgarésszel pótolhatja. Amennyiben a vizsgázó új vizsgatárgyat választ, ám annak írásbeli vizsgája már lezajlott, az írásbeli vizsgát szóbeli vizsgával pótolhatja."

Ha a vizsgázó az írásbeli jellegű gyakorlati vizsga helyett szóbeli vizsgát tesz (ilyen vizsga pl. az informatika vagy a digitális kultúra vizsgatárgy írásbeli jellegű gyakorlati vizsgája), úgy - a 423/2012. Korm. rendelet 17. § (9) bekezdése alapján - nem számítható érettségi pont az érettségi vizsgatárgy százalékos eredményéből a felsőoktatási felvételi eljárás során. Azt a tényt, hogy az adott vizsgatárgy esetében a vizsgázó a gyakorlati vizsgarészt szóbeli vizsgarésszel pótolta, az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 37. § (3) bekezdése alapján záradék alkalmazásával kell rögzíteni a vizsgaeredményeket tartalmazó érettségi dokumentumon.

 

Fellebbezés, észrevétel, jogorvoslat

1. Mikor milyen jogorvoslati lehetőségekkel élhet a jelentkező az érettségi vizsgák során?

Egyszerűen:

  1. Ha a vizsgaszervező elutasítja a jelentkezést.
  2. Ha az emelt szintű írásbeli vizsgán technikai probléma fordul elő
  3. Ha nem a javítási-értékelési útmutatónak megfelelően történik az írásbeli vizsgadolgozat javítása.
  4. Ha az érettségi vizsgán jogsértés történt, a vizsgabizottság döntése ellen

2. Mit tehet a jelentkező, ha a vizsgaszervező elutasítja a jelentkezést?

Egyszerűen:

3. Mit tehet a vizsgázó, ha az emelt szintű írásbeli vizsgán a vizsgaszervező megszegi a technikai előírásokat?

Egyszerűen:

Az emelt szintű írásbeli vizsga helyszínén, a vizsga lezárását követő 2 órán belül, írásban kell jelezni a vizsga helyszínén a kormányhivatal megbízottjának a technikai előírások megszegését. A határidő jogvesztő.

Részletesen:

Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 30. § (5) bekezdése szerint:

„Amennyiben az írásbeli vizsga lebonyolítása során a vizsgázó szerint az e rendeletben és az adott vizsgatárgy központi vizsgakövetelményeiben foglalt vizsgaszervezési technikai jellegű előírásokat megszegték, az írásbeli vizsga lezárását követő két órán belül az írásbeli vizsga helyszínén, a kormányhivatal megbízottjánál a kormányhivatalnak címzett írásbeli észrevételt tehet. A határidő jogvesztő, igazolásnak helye nincs. A kormányhivatal megbízottja a vizsgázónak az írásbeli vizsga lebonyolításával kapcsolatban benyújtott észrevételt továbbítja a kormányhivatalnak. A kormányhivatal az észrevételt öt munkanapon belül kivizsgálja, és a vizsgálati eredményt, valamint a vizsga további menetével kapcsolatban a szükséges intézkedésekre vonatkozó javaslatait megküldi a vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatójának, aki – szükség esetén – megteszi a vizsga további menetével kapcsolatos intézkedéseket. A vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatója a kormányhivatal vizsgálatának eredményéről, és a további intézkedés szükségességéről írásban értesíti a vizsgabizottságot.”

4. Milyen szabályok vonatkoznak az írásbeli vizsgadolgozatok megtekintésére?

Egyszerűen:

A vizsgázókat az írásbeli vizsga megkezdése előtt tájékoztatni kell arról, hogy hol és mikor tekinthetik meg az általuk elkészített és kijavított vizsgadolgozatokat. A megtekintésre egy munkanapot - nyolc órát - kell biztosítani.

Részletesen:

Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: vizsgaszabályzat) 26. § (2) bekezdése szerint az írásbeli vizsgakérdések megoldására adott szaktanári értékelést a szóbeli vizsga előtt nyilvánosságra kell hozni.

A vizsgadolgozatot és az útmutatót a vizsgázó, a vizsgabizottság elnökéhez történő megküldés előtt, az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott helyen és időben megtekintheti, azokról kézzel vagy elektronikus úton másolatot készíthet, és az értékelésre észrevételt tehet.

Ha vizsgázó egy középiskolában nyújtotta be az érettségi jelentkezését, a dolgozatot (közép- és emelt szinten egyaránt) a középiskolában tekintheti meg. Amennyiben a jelentkező egy kormányhivatalban nyújtotta be az érettségi jelentkezését, a dolgozatot (közép- és emelt szinten egyaránt) a vizsgaszervező kormányhivatal által megjelölt helyen tekintheti meg.

A vizsgázókat az írásbeli vizsga megkezdése előtt tájékoztatni kell arról, hogy hol és mikor tekinthetik meg az általuk elkészített vizsgadolgozatokat, és tehetnek észrevételt a szaktanár értékelésére.

Ha az iskolában a feltételek rendelkezésre állnak, a vizsgázó kérésére a saját vizsgadolgozatáról másolatot kell készíteni. A másolat elkészítésével kapcsolatos költségeket - az igazgató rendelkezése szerint - meg kell téríteni.

A megtekintésre, a másolat készítésére egy munkanapot - nyolc órát - kell biztosítani.

5. Mit tehet a vizsgázó, ha nem tud megjelenni a kijavított dolgozat megtekintésén, és honnan fogja megtudni az eredményt?

Egyszerűen:

Ha a vizsgázó nem tud megjelenni a megtekintésen, egy szabályos meghatalmazással rokona vagy ismerőse is megtekintheti a kijavított dolgozatot. Természetesen a meghatalmazott másolatot is készíthet a dolgozatról. Ha senki nem nézi meg a dolgozatát, a vizsgázót az írásbeli vizsga eredményéről az érettségi vizsgabizottság tájékoztató értekezletén fogják tájékoztatni.

6. Milyen esetben, mikor, hol és hogyan tehető észrevétel?

Egyszerűen:

  • Milyen esetben: Észrevétel kizárólag a javítási, értékelési útmutatóban foglaltaktól eltérő javítás vagy az értékelés számszaki hibája esetén tehető.
  • Mikor: a megtekintést követő első munkanap végéig – tizenhat óráig.
  • Hol, kinek a részére: Ha a vizsgázó egy középiskolában jelentkezett az érettségi vizsgára, úgy a vizsgadolgozat megtekintése után az észrevételét az iskola igazgatójához kell benyújtani. Amennyiben a vizsgázó egy kormányhivatalban nyújtotta be a jelentkezési lapját, az észrevételét a kormányhivatal által meghatározottak szerint nyújthatja be.
  • Hogyan: A benyújtott észrevételeknek nincs formai követelménye.

Részletesen:

A vizsgaszabályzat 26. § (2) bekezdése alapján a kijavított írásbeli vizsgadolgozatokkal kapcsolatos észrevételeket a vizsgázó a megtekintést követő első munkanap végéig – tizenhat óráig – adhatja le. A benyújtott észrevételeknek nincs formai követelménye.

Észrevétel kizárólag a javítási, értékelési útmutatóban foglaltaktól eltérő javítás vagy az értékelés számszaki hibája esetén tehető.

Az észrevétel benyújtására nyitva álló határidő elmulasztása esetén egy napon belül lehet igazolási kérelmet előterjeszteni. Az igazolási kérelem benyújtási határideje jogvesztő. Az igazolási kérelem elfogadásáról az igazgató dönt.

Ha a vizsgázó egy középiskolában jelentkezett az érettségi vizsgára, úgy a vizsgadolgozat megtekintése után az észrevételét az iskola igazgatójához tudja benyújtani.

Amennyiben a vizsgázó egy kormányhivatalban nyújtotta be a jelentkezési lapját, az észrevételét a kormányhivatal által meghatározottak szerint nyújthatja be.

6. Mi történik, ha a vizsgázó észrevételt tett? Veszíthet-e pontot?

Egyszerűen:

A kijavított dolgozatnak azt a részét vagy részeit, amelyek esetében a javításra a vizsgázó észrevételt tett a javítási, értékelési útmutató alapján felülvizsgálja egy másik szaktanár.

Az érintett feladat felüljavítása során az eredetileg megállapított pontszámtól pozitív és negatív irányba is el lehet térni.

Részletesen:

Ha a tanuló észrevételt tett írásbeli dolgozatának javítására, azt az igazgatónak egy másik szaktanárral a javítási, értékelési útmutató alapján felül kell vizsgáltatnia. Az igazgató gondoskodik arról, hogy az előzetes értekezleten helyettes szaktanár álljon rendelkezésre az észrevételben foglaltak elbírálására. Az észrevétel elbírálásában nem vehet részt a dolgozatot elsőként javító szaktanár. Az észrevétel kivizsgálásával kapcsolatosan részletes jegyzőkönyvet kell felvenni, és a döntést indokolással ellátott határozatba kell foglalni.

A vizsgálat a dolgozatnak csak arra a részletére terjedhet ki, amelynek javítására a vizsgázó észrevételt tett. Az érintett feladat felüljavítása során az eredetileg megállapított pontszámtól pozitív és negatív irányba is el lehet térni.

7. Ki bírálja el az emelt szintű írásbeli vizsgadolgozattal kapcsolatban benyújtott észrevételt?

Egyszerűen:

Emelt szintű írásbeli vizsgadolgozat javítására benyújtott észrevétel esetén a kivizsgálás a kormányhivatal feladata.

Részletesen:

Emelt szintű vizsga esetén a vizsgázónak a kijavított vizsgadolgozatra benyújtott észrevételét a vizsgadolgozattal együtt az igazgató a lehető legrövidebb időn belül megküldi a kormányhivatalnak.

Emelt szintű írásbeli vizsgadolgozat javítására benyújtott észrevétel esetén a kivizsgálás a kormányhivatal feladata. A kormányhivatal az észrevétellel érintett feladatot a javítási, értékelési útmutató alapján újraértékelteti egy olyan szaktanárral, aki a dolgozat értékelésében eddig nem vett részt.

A szaktanár megállapítja az általa javasolt pontszámot, amely a korábbiakban megállapított pontszámtól pozitív és negatív irányban is eltérhet. Ezt követően a szaktanár értékelésének eredményét a kormányhivatal megküldi a vizsgabizottságot működtető intézmény igazgatójának, aki továbbítja azt a vizsgabizottság elnökének.

A vizsgabizottság az előzetes értekezleten tudomásul veszi a kormányhivatal által megküldött szaktanári értékelést, és azt rávezeti az osztályozó ívre. A tájékoztató értekezleten a vizsgázókat tájékoztatni kell a szaktanári értékelésről.

8. Fellebbezhet-e a vizsgázó a vizsgabizottság döntése ellen?

Egyszerűen:

Fellebbezést csak jogszabálysértésre hivatkozva lehet benyújtani.

A vizsgázó az érettségi vizsga eredményének kihirdetését követő öt napon belül jogszabálysértésre hivatkozva fellebbezést nyújthat be a vizsgabizottság döntése ellen.

Ha a szóbeli vizsgán nem történt jogszabálysértés, a szóbeli vizsga eredményét felülvizsgálni nem lehet. A szóbeli vizsgán a tantárgyi bizottság, vagy a vizsgabizottság által megállapított pontszámot a vizsgázónak el kell fogadnia.

Részletesen:

Érettségi vizsgabizottság döntése elleni fellebbezés

 

Információk a szóbeli vizsgáról

Hamarosan

Érettségi bizonyítvány, tanúsítvány, törzslapkivonat pótlása vagy javítása

1. Elveszetettem az érettségi bizonyítványomat, tanúsítványomat, törzslapkivonatomat. Hogyan lehet pótolni?

Ahhoz az intézményhez vagy jogutódjához kell fordulni, amely intézmény (iskola vagy kormányhivatal) az érettségi dokumentumot kiállította.

A másodlat illetéke 3000,-Ft, amelyet a kérelemmel kell benyújtani az intézmény vezetőjéhez. Az illetéket dokumentumonként kell leróni.

2. Honnan tudhatom meg ha elfelejtettem, hogy mi volt a neve az érettségi dokumentumomat kiállító intézménynek?

A 2005-től keletkezett érettségire vonatkozóan rendelkezésre álló adatokat (pl. kiállító intézmény neve) lehetőség van az Oktatási Mérföldkövek szolgáltatásban (https://merfoldkovek.oh.gov.hu) ügyfélkapus bejelentkezést követően megtekinteni.

A 2005 előtt kiállított bizonyítványok esetében az Oktatási Hivatal intézménykeresőjében (https://www.oktatas.hu/hivatali_ugyek/kir_intezmenykereso) vagy egy internetes keresőrendszerben (google, bing, yahoo! stb.) különböző adatok - pl. város, cím, névtöredék stb.- megadásával. történő keresgélést javasoljuk.

3. Létezik még az intézmény, ahol érettségiztem? Ha megszűnt, ki a jogutódja, kihez forduljak?

Az Oktatási Hivatal intézménykeresőjében (https://www.oktatas.hu/hivatali_ugyek/kir_intezmenykereso) vagy egy internetes keresőrendszerben (google, bing, yahoo! stb.) kikeresett intézményi adatokból látható, hogy aktív, megszűnt vagy szünetelő intézményről van-e szó.

Az érettségi iratok a jogutóddal megszűnő intézmény esetében a jogutód intézménynél találhatóak. Jogutód lehet pl. a kiállító intézmény címén található másik középiskola, vagy iskola összevonások után valamelyik tagintézmény, esetleg egy a kormányhivatal által meghatározott iskola.

A jogutód nélkül megszűnő intézmény esetén a fenntartónál, vagy az intézmény székhelye szerint illetékes köznevelési feladatokat ellátó hatóságnál (vármegyei, fővárosi kormányhivatal) helyezték el az iratokat.

4. Hogy néz ki egy másodlat? Milyen adatokat tartalmaz?

A bizonyítvány/tanúsítvány másodlat közokirat, de nem biztonsági okmány, ezért a másodlatok egyszerű A4-es lapra is elkészíthetők.

A törzslap alapján a másodlatban mindazokat az adatokat feltüntetik, amelyek az érettségi dokumentumban szerepeltek (intézményi adatok, vizsgázói adatok, vizsgatárgyak, érdemjegyek, százalékok, záradékok, vizsgabizottsági adatok, kiállítás dátuma… stb.). Valamint másodlati záradékként ráírják a másodlat kiadásának az okát, a kiállító szerv nevét, címét, a kiadás napját és ellátják a kiállító szerv vezetőjének vagy megbízottjának aláírásával és körbélyegzőjének lenyomatával.

Ha törzslap hiányában másodlat nem állítható ki, a középiskolai bizonyítványban szereplő záradék alapján az intézmény – kérelemre – igazolást állít ki arról, hogy az érettségi vizsgát sikeresen letették, és az érettségi bizonyítványt kiállították.

5. Az illetékbélyeg vásárlása

A posta hivatalos oldalán található tájékoztatás alapján:

Az illetékbélyegeket a meglévő készletek erejéig, illetve december 31-ig árusítja a Posta oly módon, hogy a készleteket a nagyobb forgalmú postahelyekre összpontosítja.

A kisebb postahelyeken – a készletek erejéig – csak a 10.000 forintos, valamint a 100-200 forintos illetékbélyegek lesznek elérhetőek. Utóbbiakat a nagyobb címletek helyettesítésére is ajánljuk.

Bármely postahelyen lehetőség van továbbá illetékbélyeg igényt leadni. A készletek rendelkezésre állása függvényében az igényelt illetékbélyegek 7 munkanapon belül átvehetők a postahelyen.

Az illetékbélyeggel történő fizetési mód 2024. januártól megszűnik.

6. Megváltozott a nevem, mi a teendőm?

Névváltozás esetén egy kérelemmel és a változást tartalmazó okirattal ahhoz az intézményhez vagy jogutódjához kell fordulni, amely intézmény (iskola vagy kormányhivatal) az érettségi dokumentumot kiállította.

Az engedélyező okirat alapján a megváltozott nevet a törzslapra bejegyzik, valamint egy másodlatot állítanak ki a megváltozott névvel és eredeti eredményekkel, záradékokkal. Az régi dokumentumot pedig vagy megsemmisítik, vagy - ha tulajdonosa kéri - az „ÉRVÉNYTELEN” felirattal vagy iratlyukasztóval történő kilyukasztással érvénytelenítik, és visszaadják a tulajdonosának.

7. Most vettem észre, hogy elírtak egy adatot az érettségi bizonyítványomon, tanúsítványomon, törzslapkivonatomon. Mit tegyek?

Rontott érettségi dokumentum esetében egy kérelemmel és a helyes adatot tartalmazó igazolvánnyal ahhoz az intézményhez vagy jogutódjához kell fordulni, amely intézmény (iskola vagy kormányhivatal) az érettségi dokumentumot kiállította.

Az elrontott érettségi bizonyítványban, tanúsítványban törölni, helyesbíteni vagy javítani nem lehet, így ennek a dokumentumnak minden oldalára ráírják tintával, nyomtatott nagy betűkkel az „ELRONTOTT” kifejezést, és vastagon áthúzzák tintával.

Az intézmény egy új érettségi bizonyítványt/tanúsítványt/törzslapkivonatot állít ki, amit ellátnak egy plusz záradékkal, az aktuális dátummal, az intézmény vezetőjének vagy megbízottjának aláírásával, és az intézmény körbélyegzőjének lenyomatával.

 

Érettségi vizsgakövetelmények változása

Kik vizsgázhatnak az új vizsgakövetelmények szerint?
A rendes, a szintemelő, az előrehozott, a kiegészítő, az ismétlő, a javító, a pótló érettségi vizsgákat a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakkal bezárólag, a korábban a 40/2002. (V. 24.) OM rendeletben szabályozott részletes vizsgakövetelmények szerint kell letennie minden vizsgázónak. Ez alól kivételt jelentenek azok, akik a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték meg tanulmányaikat, és 2024-ben vagy később tennék le a rendes érettségi vizsgákat, de előrehozott vizsgát, illetve azt követően szintemelő, vagy pótló vizsgát szeretnének tenni; ők ezt az új vizsgakövetelmények szerint tehetik meg 2022 tavaszán, 2022 őszén, 2023 tavaszán és 2023 őszén.
A 2024 tavaszi vizsgaidőszaktól mindenkire egységesen az új vizsgakövetelmények érvényesek.

A 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint tanulók tehetnek-e szintemelő, vagy pótló vizsgát azon vizsgatárgyakból, amelyekből a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint előrehozott vizsgát tettek?
Igen. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 60/I. § (1) bekezdése módosításra került, így a szintemelő és a pótló vizsga letétele a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerinti követelmények szerint vizsgázók számára is biztosított.

Az érettségi bizonyítvánnyal már rendelkező vizsgázók melyik vizsgakövetelmény szerint vizsgázhatnak?
Az érettségi vizsgákat 2023. október-novemberi vizsgaidőszakig a korábban a 40/2002. (V. 24.) OM rendeletben szabályozott részletes vizsgakövetelmények szerint kell letenni: Közismereti érettségi vizsgatárgyak 2023. október-novemberi vizsgaidőszakig érvényes vizsgakövetelményei
2024. január 1-je után már kizárólag az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 3. mellékleteként bevezetett új általános követelmények, és az ezekhez kapcsolódó, új részletes követelmények szerint lehet csak érettségi vizsgát tenni. (Ez utóbbi alól kivételt képez az ágazati, ágazaton belüli specializációs vizsgáknak egy szűk köre.)
Közismereti érettségi vizsgatárgyak 2024. május-júniusi vizsgaidőszaktól érvényes vizsgakövetelményei (2020-as Nat-ra épülő vizsgakövetelmények)

Meddig lehet informatikából érettségi vizsgát tenni?
Informatika vizsgatárgyból utoljára a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakban lehet érettségi vizsgát tenni, ezt követően a vizsgatárgy megszűnik, azaz javító vagy pótló vizsga letételére sem lesz lehetőség még abban az esetben sem, ha a vizsgázót a vizsgabizottság a vizsgatárgyból javító vagy pótló vizsgára utasította.

2024 előtt ki vizsgázhat digitális kultúra vizsgatárgyból?
A 2024 előtti vizsgaidőszakokban digitális kultúra vizsgatárgyból csak azok a tanulók vizsgázhatnak, akik a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték meg tanulmányaikat, és 2024-ben vagy később tennék le a rendes érettségi vizsgákat, de előrehozott, illetve azt követően szintemelő, vagy pótló vizsgát szeretnének tenni ebből a vizsgatárgyból.

Jelenleg középiskolában tanulmányokat folytató diákok közül ki és mikor (mely vizsgaidőszakban) vizsgázhat informatikából és digitális kultúra vizsgatárgyból?
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet) rendelkezései e tekintetben egyértelműek.
„7. § (1) Az iskola pedagógiai programja meghatározza

b) az iskola helyi tantervét, ennek keretén belül

bg) középiskola esetén azon választható érettségi vizsgatárgyak megnevezését, amelyekből a középiskola tanulóinak közép- vagy emelt szintű érettségi vizsgára való felkészítését az iskola kötelezően vállalja, továbbá annak meghatározását, hogy a tanulók milyen helyi tantervi követelmények teljesítése mellett melyik választható érettségi vizsgatárgyból tehetnek érettségi vizsgát,
....”
Ennek megfelelően – a vizsgaszabályzat rendelkezéseinek betartása mellett – az iskola helyi tantervében kell szabályozni azt, hogy tanulóik milyen követelmények teljesítése esetén mikor, milyen vizsgatárgyakból vizsgázhatnak.
Ha a helyi tanterv ezt lehetővé teszi, akkor a vizsgaszabályzat, és a helyi tanterv feltételeinek együttes teljesítése esetén:

  • A módosítás előtti Nat szerint tanulók informatikából utoljára a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakban tehetnek érettségi vizsgát.
  • A módosítás előtti Nat szerint tanulók digitális kultúra vizsgatárgyból legkorábban a 2024. május-júniusi vizsgaidőszakban vizsgázhatnak, de csak akkor, ha ezt az EMMI rendelet fent idézett rendelkezése szerint az iskola helyi tanterve számukra kifejezetten lehetővé teszi. Természetesen a vizsgára való felkészítés során figyelembe kell venni a digitális kultúra vizsgatárgy tartalmi követelményeit.
  • Akik a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték meg tanulmányaikat, és 2024-ben vagy később tennék le a rendes érettségi vizsgákat, a 2022. május-júniusi vizsgaidőszaktól a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakig – a vizsgaszabályzat és a helyi tanterv erre vonatkozó feltételeinek teljesítése után, előrehozott, illetve azt követően szintemelő, vagy pótló vizsga keretében – digitális kultúra vizsgatárgyból tehetnek érettségi vizsgát.
  • Akik a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték meg tanulmányaikat, és 2024-ben vagy később tennék le a rendes érettségi vizsgákat, – tekintettel arra, hogy ők informatika tantárgyat nem tanulnak, előrehozott vizsgaként a 2022. május-júniusi vizsgaidőszaktól a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakig – az informatika vizsgatárgyat csak abban az esetben választhatják, ha ezt számukra a helyi tanterv a digitális kultúra tantárgy megfelelő tantárgyi követelményei teljesítésének előírása mellett, kifejezetten lehetővé teszi.
  • A 2024. május-júniusi vizsgaidőszakban és ezt követően az informatika vizsgatárgyból nem lehet érettségi vizsgát tenni.

A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumba járó, a módosítás előtti Nat szerinti helyi tantervek alapján tanuló 10. évfolyamos tanulók tehetnek-e előrehozott érettségi vizsgát informatika vizsgatárgyból, vagy erre már csak digitális kultúra vizsgatárgyból van lehetőségük?
Digitális kultúra vizsgatárgyból – a 2022. május-júniusi vizsgaidőszaktól a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakig – csak azok a tanulók tehetnek előrehozott érettségi vizsgát, akik a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték meg tanulmányaikat, és 2024-ben vagy később tennék le a rendes érettségi vizsgákat.

A módosítás előtti Nat szerint tanulók digitális kultúra vizsgatárgyból legkorábban a 2024. május-júniusi vizsgaidőszakban vizsgázhatnak, de csak akkor, ha ezt az iskola helyi tanterve számukra kifejezetten lehetővé teszi. Természetesen a vizsgára való felkészítés során figyelembe kell venni a digitális kultúra vizsgatárgy tartalmi követelményeit.

A módosítás előtti Nat szerint tanulók tehát a 2022. május-júniusi vizsgaidőszaktól a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakig informatikából tehetnek előrehozott érettségi vizsgát, digitális kultúra vizsgatárgyból nem.

A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumba járó, a módosítás előtti Nat szerinti helyi tantervek alapján tanuló 10. évfolyamos tanulók 2024-ben tehetnek-e szintemelő vizsgát informatika vizsgatárgyból?
Az informatika vizsgatárgy a 2023. október-novemberi vizsgaidőszak után megszűnik, így ebből a vizsgatárgyból a 2024. május-júniusi vizsgaidőszaban már nem lehet érettségi vizsgát tenni.

A hat- és nyolc évfolyamos gimnáziumba járó, a módosítás előtti Nat szerinti helyi tantervek alapján tanuló 10. évfolyamos tanulók érettségi bizonyítványában szerepelhet-e egyszerre informatika és digitális kultúra vizsgatárgy eredménye is?
A módosítás előtti Nat szerinti helyi tantervek szerint tanuló 10. évfolyamos tanulók digitális kultúra vizsgatárgyból legkorábban a 2024. május-júniusi vizsgaidőszakban tehetnek érettségi vizsgát. Azaz csak akkor szerepelhet mindkét vizsgatárgy eredménye az érettségi bizonyítványukban, ha az érettségi bizonyítványukat 2024. májusi-júniusi vagy azt követő vizsgaidőszakban szerzik meg, és mindkét vizsgatárgyból érvényes vizsgaeredménnyel rendelkeznek.

A 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint tanulók tehetnek érettségi vizsgát informatikából?
Akik a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint kezdték meg tanulmányaikat, és 2024-ben vagy később tennék le a rendes érettségi vizsgákat, – tekintettel arra, hogy ők informatika tantárgyat nem tanulnak, előrehozott vizsgaként a 2022. május-júniusi vizsgaidőszaktól a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakig – az informatika vizsgatárgyat csak abban az esetben választhatják, ha ezt számukra a helyi tanterv a digitális kultúra tantárgy megfelelő tantárgyi követelményei teljesítésének előírása mellett, kifejezetten lehetővé teszi.

Az érettségi vizsgára felkészítő 2 évfolyamos képzésben részt vevők mely vizsgakövetelmények szerint vizsgázhatnak?
Az érettségi vizsgára felkészítő 2 évfolyamos képzésben tanulók közül azok, akik a rájuk vonatkozó pedagógiai/szakmai program szerint a 2023. május-júniusi érettségi vizsgaidőszakban tesznek rendes érettségi vizsgát, érettségi vizsgáikat a 2023. október-novemberi vizsgaidőszakig a 40/2002. (V. 24.) OM rendeletben szabályozott részletes vizsgakövetelmények (Közismereti érettségi vizsgatárgyak 2023. október-novemberi vizsgaidőszakig érvényes vizsgakövetelményei) szerint teszik le. Felkészítésük is ennek megfelelően történik.

Az érettségi vizsgára felkészítő 2 évfolyamos képzésben tanulók közül azok, akik a rájuk vonatkozó pedagógiai/szakmai program szerint a 2024. május-júniusi érettségi vizsgaidőszakban tesznek rendes érettségi vizsgát, érettségi vizsgáikat az új vizsgakövetelmények Közismereti érettségi vizsgatárgyak 2024. május-júniusi vizsgaidőszaktól érvényes vizsgakövetelményei (2020-as Nat-ra épülő vizsgakövetelmények) szerint teszik le. Érettségi felkészítésük is ennek megfelelően, azaz a 2020-ban bevezetett, módosított Nat szerint történik. Ebből következően az előrehozott, illetve az azt követő szintemelő, vagy pótló vizsgáikat is a 2020-as Nat-ra épülő vizsgakövetelmények szerint tehetik le.

A 2024 tavaszi vizsgaidőszaktól mindenkire egységesen az új vizsgakövetelmények érvényesek:
Közismereti érettségi vizsgatárgyak 2024. május-júniusi vizsgaidőszaktól érvényes vizsgakövetelményei (2020-as Nat-ra épülő vizsgakövetelmények)

Mikor szűnnek meg az ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai vizsgatárgyak?
Az ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai vizsgatárgyak a 2024. október-novemberi vizsgaidőszakot követően szűnnek meg, így ezekből a vizsgatárgyakból a 2025. május-júniusi vizsgaidőszaban már nem lehet érettségi vizsgát tenni, azaz javító vagy pótló vizsga letételére sem lesz lehetőség még abban az esetben sem, ha a vizsgázót a vizsgabizottság a vizsgatárgyból javító vagy pótló vizsgára utasította.

Tudnivalók a javító és a pótló érettségi vizsgákról

Mi a különbség a javító és a pótló érettségi vizsga között?
Javító érettségi vizsga a vizsgázónak felróható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett, illetve a megkezdett, de a vizsgakövetelmények nem teljesítése miatt sikertelen rendes, előrehozott, pótló és az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő érettségi vizsga megismétlése.
Javító érettségi vizsgát csak a folyamatban lévő érettségi vizsgát követő másik vizsgaidőszakban lehet tenni, és függetlenül a korábbi vizsgán elért esetleges részeredményektől, valamennyi vizsgarészt meg kell ismételni.

Pótló érettségi vizsga
a vizsgázónak fel nem róható okból meg sem kezdett, vagy megkezdett, de be nem fejezett rendes, előrehozott, kiegészítő, szintemelő, ismétlő, javító érettségi vizsga folytatása.
Az igazgató engedélyezheti, hogy a vizsgázó a neki fel nem róható okból megszakadt vizsgáját ugyanazon vizsgaidőszakban folytathassa, mint amikor az érettségi vizsgáját megkezdte. Ha az igazgató engedélye alapján a vizsgázó az írásbeli vagy a gyakorlati vizsgarész helyett szóbeli vizsgát tesz, azaz a szóbeli vizsgarészt kétszer teljesíti, ebben az esetben a vizsgát az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI.13.) Korm. rendelet (a továbbiakban: vizsgaszabályzat) 37. § (3) bekezdés szerint kell megszervezni és minősíteni.
Ha az adott vizsgatárgyban nincs szóbeli vizsgarész, az igazgató az Oktatási Hivatal, valamint a kormányhivatal egyidejű és azonnali értesítése mellett engedélyezheti, hogy a vizsgázó az adott vizsgatárgy helyett másik vizsgatárgyat válasszon. (Ez utóbbi szabály csak azon vizsgatárgyak esetében alkalmazható, amelyek vizsgaleírásában nem szerepel szóbeli vizsga, tehát pl. a matematika középszintű vizsga esetében nem alkalmazható.) Amennyiben a vizsgázó új vizsgatárgyat választ, ám annak írásbeli vizsgája már lezajlott, az írásbeli vizsgát szóbeli vizsgával pótolhatja.
A pótló érettségi vizsgán a korábban már sikeresen teljesített vizsgarészeket – amíg az adott tárgy vizsgakövetelményei nem változnak – nem kell újból teljesíteni.
Arról, hogy kéri-e a már teljesített vizsgarész beszámítását, a jelentkezéskor a vizsgázó írásban nyilatkozik. Fel nem róható oknak tekintendő minden olyan a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos vagy gondatlan magatartására.

Mikor tehető le az előrehozott és a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőzően tett szintemelő érettségi vizsga javító és pótló vizsgája?
A sikertelen előrehozott érettségi vizsga vagy a középiskolai tanulmányok teljes befejezését megelőzően tett szintemelő érettségi vizsga esetében az adott vizsgatárgyból javító vizsgára legkorábban csak a rendes érettségi vizsga vizsgaidőszakában, pótló vizsgára bármelyik további vizsgaidőszakban lehet jelentkezni.