Célegyenesben a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért pályázatok leadása

2015. április 17. pénteken éjfélig érkezhetnek még az ajánlások az ország kiváló tehetséggondozó szakembereinek elismerésére alapított „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért" díj pályázati felhívására.

A díj forrását biztosító, 2028-ig tervezett Nemzeti Tehetség Program fő célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a hazai és határon túli magyar, vagy magyarországi nemzetiségi szakembereket, akik általános, közép- és szakiskolákban végzett munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében.

A Bonis Bona díjat négy kategóriában lehet elnyerni: „Kiváló versenyfelkészítő", „Kiváló tehetséggondozó", „Kiváló tehetségsegítő" és „Életműdíj".

Az elismerés elnyeréséhez az első három kategóriában ajánlás szükséges, amelyet 2015. április 17-ig lehet beküldeni az alábbi linken: http://tehetseg.ujnemzedek.hu/

A pályázati felhívás az Új Nemzedék Központ honlapján érhető el.

Az „Életműdíj" a sok éven át végzett, magas szintű, eredményes, elkötelezett tehetséggondozói tevékenységet ismeri el. A jelölteket ebben a kategóriában a felhívásban megnevezett szervezetek ajánlják.

Bonis Bona díjazottak pénzbeli támogatásban részesülnek, melynek forrását 2015-ben is a Nemzeti Tehetség Program biztosítja. A díjak átadása 2015. június 5-én a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság által támogatott Országos Tehetséggála alkalmával valósul meg.

A pályázattal kapcsolatos további információkat az alábbi e-mail címen kérhet: tehetseg@unp.hu.

Nyomtatás