Tanulmányi, sport- és tehetséggondozó versenyek szervezésével kapcsolatos feladatok ellátására kijelölt álláshely

ÁLLÁSPÁLYÁZAT

OKTATÁSI HIVATAL

Szegedi Pedagógiai Oktatási Központ

pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében

tanulmányi, sport- és tehetséggondozó versenyek szervezésével kapcsolatos feladatok ellátására kijelölt álláshely betöltésére.

 

Az Oktatási Hivatal egyszerre van jelen a köznevelési és a felsőoktatási intézmények életében, a diákok továbbtanulásánál, a hallgatók tanulmányaiban, illetve a nyelvvizsgázók vagy a pedagógiai továbbképzéseken részt vevő tanárok ügyeinek intézésénél – működésével a hazai képzés minden területét hatékonyan fogja össze.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):

  • a társfőosztályok koordinációs körébe tartozó, a köznevelésért felelős minisztérium által központilag szervezett (Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek, művészeti és sajátos nevelési igényű) tanulmányi versenyek, illetve egyéb országos és területi tanulmányi versenyek területi, vármegyei szintű előkészítése és koordinálása;
  • közreműködés a versenyek információs rendszerének működtetésében;
  • nyilvántartás vezetése a Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett, vármegyei és járási szintű versenyekről.

Betöltendő állás jogviszonya: Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:

Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő

Munkavégzés helye: Szeged

Álláshirdető szervezet bemutatása: A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései, valamint az Oktatási Hivatal Közszolgálati Szabályzata az irányadó. A jogviszony létesítéséhez 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány szükséges.

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés

feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet

honlap címe stb.): A kormánytisztviselői jogviszony tekintetében a munkáltató 6 hónap próbaidőt köt ki. A pályázat elbírálását követően a pályázók írásbeli értesítést kapnak. A határidőn túl beadott pályázatokat érvénytelennek minősítjük. A pályázat csak akkor érvényes, ha a pályázati felhívás valamennyi követelményének megfelel. A pályázat kiírója fenntartja a pályázat eredménytelenné nyilvánítási jogát. Az adatvédelmi tájékoztatónk:
https://www.oktatas.hu/hivatal/kozerdeku_adatok/adatvedelmi_tajekoztato

Feltételek, Előnyök

Pályázati feltételek

Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

  • büntetlen előélet;
  • cselekvőképesség;
  • magyar állampolgárság.

Elvárt végzettség/képesítés: Pedagógusképzés, bölcsészettudomány, társadalomtudomány, államtudomány vagy jogi képzési területen szerzett szakképzettség valamelyike. Felsőfokú mesterképzés

Egyéb pályázati feltétel meghatározása:

  • felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások) ismerete;
  • telekommunikációs eszközök készségszintű alkalmazása.

Járművezetői engedély kategória: B

A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:

  • kommunikációs készség (alap);
  • csapatmunka, együttműködés (ügyfélszolgálati);
  • irodai informatikai rendszerek, alkalmazások használata (ügyintézői);
  • szervezőkészség, koordináció (ügyintézői);
  • elvégzett feladatok ellenőrzése, korrigálása, felelősségvállalás az elvégzett munka minőségéért (egyéb).

A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:

  • végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata;
  • motivációs levél;
  • fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján;
  • adatkezelési nyilatkozat

A pályázat benyújtásának határideje: 2024.04.01.

A pályázat elbírálásának módja: Az első lépcső: kiválasztás a pályázati anyagok alapján. Második lépcső: a pályázati anyagok alapján kiválasztott jelentkezőkkel felvételi elbeszélgetés. Pályázati anyagában legyen szíves jelölni bruttó bérigényét.

A pályázat elbírálásának határideje: 2024.04.15.

Állás tervezett betöltésének időpontja: 2024.05.02.

A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton, a HP/232/2024 iktatószám megjelöléssel a Humánpolitikai Főosztály részére az allas@oh.gov.hu e-mail-címen keresztül.

 

Megpályázom a pozíciót

 

Nyomtatás

CÍMKÉK

állás