„FIR fejlesztési tevékenységek” címmel konferenciát tartott az Oktatási Hivatal

2018. július 30-án rendezte meg az Oktatási Hivatal (OH) a „FIR fejlesztési tevékenységek" című konferenciát a budapesti Benczúr Hotelben. A „Rendszerszintű fejlesztések és hozzáférés bővítését szolgáló ágazati programok a felsőoktatásban" (EFOP-3.4.5--VEKOP-17-2017-00001) uniós projekt támogatásával megvalósult rendezvény célja a Felsőoktatási Információs Rendszer (FIR) fejlesztésével kapcsolatos legújabb információk megosztása volt a felsőoktatási intézmények tanulmányi adminisztrációs feladatait végző kollégákkal.

A konferencián dr. Gloviczki Zoltán, az OH elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Stéger Csilla, az OH felsőoktatási elnökhelyettese ismertette a FIR fenti projektben megvalósuló jogutódlás-fejlesztésének ütemtervét, a FIR-be történő adatszolgáltatás átalakulását, valamint a változások hatását a FIR adataira építő felsőoktatási nyilvántartásokra. Ezt követően Jakabné dr. Szalai Krisztina, az Emberi Erőforrások Minisztériumának főosztályvezetője tartott előadást, amelyben beszámolt az egységes oktatási nyilvántartás tervezett jogi szabályozásáról.

A rendezvény további előadásai a fenti fejlesztés részleteit, valamint az ebből adódó felsőoktatási intézményi nyilvántartási feladatokat mutatták be. Dr. Vanó Renáta, az OH Felsőoktatási Nyilvántartási Főosztályának főosztályvezetője Grünstein István IT-folyamatmenedzserrel közösen ismertette az Oktatási Személyi Nyilvántartás kialakításának hátterét, majd fölvázolták a jövőbeni fejlesztési irányokat. Dr. Stéger Csilla, dr. Vanó Renáta, Sütöri Gyöngyi osztályvezető (Oktatási Igazolványok Osztálya, OH) és Pató Imre IT-folyamatmenedzser tájékoztattak a FIR-hez kapcsolódó folyamatokban és a tanulmányi adminisztrációban várható változásokról. Szó volt többek között a felsőoktatási intézménybe történő beiratkozásról, a diákigazolványokról, valamint a megújuló, gyorsabb és egyszerűbb felvételi eljárásról is átfogó képet alkothattak a résztvevők. A plenáris előadások után rövid szakmai fórum keretében kaphattak kérdéseikre válaszokat az érdeklődők.

A konferencia kiváló alkalmat teremtett arra, hogy az előadások és a fórum segítségével a résztvevők megismerhessék a FIR legújabb fejlesztéseit és erre alapozva tervezhessék a felsőoktatási intézményi feladataikat is.

Nyomtatás

CÍMKÉK

efop345