Doktori iskola létesítésének nyilvántartásba vétele

Az alábbiakban összegyűjtöttük a doktori iskola létesítésével kapcsolatos tudnivalókat, a vonatkozó jogszabályokat, röviden összefoglaljuk az eljárás menetét, emellett megtalálják az ügyintézők elérhetőségeit is, valamint letölthetik a szükséges adatlapokat.

A feladat (ügytípus) megnevezése

A doktori iskola létesítésének nyilvántartásba vétele céljából indított eljárás hatósági eljárás, amely az ügyfél felsőoktatási intézmény kérelmére indul, s arra az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

A feladatot ellátó szerv, szervezeti egység, ügyintézők

Szerv: Oktatási Hivatal
Szervezeti egység neve és címe: Felsőoktatási Nyilvántartási Főosztály Felsőoktatási Engedélyezési és Nyilvántartási Osztály, 1122 Budapest, Maros utca 19-21. IV. emelet, tel.: (06-1) 477-3234, (06-1) 477-3207
Szervezeti egység vezetője: dr. Fekete Zsolt főosztályvezető-helyettes
Ügyintézők: az egyes felsőoktatási intézmények ügyintézők közötti megosztását az alábbi táblázat tartalmazza.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ügyintézők kizárólag felsőoktatási engedélyezési és nyilvántartási ügyekben illetékesek!

Egyéb ügyekben az alábbi elérhetőségek állnak rendelkezésre:

  • Felsőoktatási felvételi ügyek: 06-1-477-3131-es telefonszám
  • Magyar állami ösztöndíjjal kapcsolatos ügyek: 06-1-477-3131-es telefonszám és hsz@oh.gov.hu e-mail cím

Az ügyfélfogadás rendje

Az ügyfeleket előzetes időpont-egyeztetés után tudják fogadni az ügyintézők az Oktatási Hivatalban.

Útmutató

Az eljárást meghatározó jogszabályok

  • az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.)
  • a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) 16. §, 67. §, 78. §, 108. § 37., 38., 45., 46. pont, 3. melléklet II/A. rész a) pont ad) alpont
  • a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 87/2015. (IV. 9.) Korm. rendelet (Vhr.) 4. § (4) bekezdés, 18-20. §, 6. melléklet 2.1.3. pont, 2.5. pont 2.5.1-4. alpontjai
  • a doktori iskolákról, a doktori eljárások rendjéről és a habilitációról szóló 387/2012. (XII. 19.) Korm. rendelet 6-8. §
  • az Oktatási Hivatalról szóló 121/2013. (IV. 26.) Korm. rendelet 16. § (1) bekezdés
  • a felsőoktatási, valamint az államilag elismert nyelvvizsgarendszer működésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjáról, azok mértékéről szóló 12/2013. (II. 12.) EMMI rendelet

A kérelem

Az eljárás megkezdéséhez a kérelmet az erre rendszeresített adatlapokon a hozzá tartozó mellékletekkel együtt kell benyújtani.

Adatlapok:

Mellékletek:

  • a doktori iskolának a felsőoktatási intézmény külföldi székhelyen kívüli képzési helyen történő létesítése esetén az oktatásért felelős miniszter előzetes egyetértése
  • a doktori iskola létesítéséről szóló szenátusi döntés kivonata
  • amennyiben a felsőoktatási intézmény akkreditációs szakvélemény tekintetében a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság helyett az általa javasolt, az Európai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Szövetség (European Association for Quality Assurance in Higher Education) teljes jogú tagjaként működő szervezet (ENQA akkreditációs szervezet) felkérését javasolja, az erre vonatkozó nyilatkozat
  • a doktori iskola létesítésének dokumentációja, figyelemmel a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (ENQA akkreditációs szervezet) vonatkozó útmutatójára is
  • ha az egybefüggő szakmai gyakorlatot megállapodás alapján jogi személy vagy gazdálkodó szervezet biztosítja, azon szakmai gyakorlóhelyek szándéknyilatkozata, amelyekkel a felsőoktatási intézmény a képzés indításakor együttműködési megállapodást köt
  • a doktori tanács véleménye
  • a felsőoktatási intézmény doktori iskola létesítésében érintett kutatási területének fejlesztési koncepciója
  • a felsőoktatási intézmény doktori szabályzata
  • arra vonatkozó nyilatkozat, hogy a doktori iskola honlapján a doktori képzésről évente rendszeres és nyilvános tájékoztatást ad, a felvételi követelményeket évente a honlapon és a felsőoktatási intézményben szokásos módon is közzéteszi
  • arra vonatkozó nyilatkozat, hogy a doktori iskola adatait folyamatosan frissíti, hogy azok a doktori iskola állapotát naprakészen tükrözzék

További mellékletek közös képzés vagy együttműködés keretében történő indítás esetén:

  • magyar felsőoktatási intézmény által másik magyar felsőoktatási intézménnyel együttműködésben történő, de a közös képzés (és közös oklevél) szintjét el nem érő képzésfolytatás (oktatási részvételi megállapodás – pl. egyes tantárgyaknak a másik felsőoktatási intézményben történő hallgatására vonatkozóan megkötött együttműködés) esetén: FRKP-9001 sz. adatlap és melléklete(i)
  • magyar felsőoktatási intézmény által másik magyar felsőoktatási intézménnyel közösen történő – közös oklevélhez vezető – képzésfolytatás esetén: FRKP-9001 sz. adatlap és melléklete(i)
  • magyar felsőoktatási intézmény által külföldi felsőoktatási intézménnyel együttműködésben történő, de a közös képzés szintjét el nem érő képzésfolytatás (pl. kettős oklevelet adó képzés, dual/double degree) esetén: FRKP-9001 sz. adatlap és melléklete(i)
  • magyar felsőoktatási intézmény által külföldi felsőoktatási intézménnyel közösen történő – akár többes, akár közös oklevélhez vezető – képzésfolytatás (joint degree) esetén:
    • FRKP-9001 sz. adatlap és melléklete(i)
    • annak igazolása, hogy az érintett felsőoktatási intézmények abban az államban, amelyben a székhelyük van, államilag elismert felsőoktatási intézménynek minősülnek
    • annak igazolása, hogy a kiállított oklevél az érintett országok belső joga szerint felsőoktatásban kiállított oklevélnek minősül
    • annak igazolása, hogy a hallgató legalább harminc kreditet a szakindítási engedéllyel rendelkező magyar felsőoktatási intézményben teljesít
  • magyar felsőoktatási intézmény számára képzési hely biztosítása esetén másik magyar felsőoktatási intézmény székhelyén vagy telephelyén, avagy közösségi felsőoktatási képzési központban: FRKP-9002 sz. adatlap és melléklete(i)
  • A megállapodások egy eredeti vagy hitelesített a felsőoktatási intézmény vezetője által hitelesített példányát minden esetben mellékelni szükséges (magyar nyelven). Az együttműködésben, illetve közös képzés keretében indítandó képzések esetében a megkötendő megállapodás tartalmára a Vhr. 19. §-ában (magyar-magyar) és 20. §-ában (magyar-külföldi) előírtak irányadóak.

A felsorolt mellékleteken kívül az Oktatási Hivatal kérheti a regisztrálandó adatok hitelt érdemlő igazolását.

A kérelem benyújtásának helye, módja

A kérelmet papír alapon

  • amennyiben a felsőoktatási intézménynek már van az Oktatási Hivatal által engedélyezett és nyilvántartásba vett doktori iskolája, 1 példányban
  • amennyiben a felsőoktatási intézménynek még nincsen az Oktatási Hivatal által engedélyezett és nyilvántartásba vett doktori iskolája, 3 példányban

kell benyújtani az alábbi helyek valamelyikén:

  • postai úton: 1363 Budapest, Pf.19.
  • személyesen: Oktatási Hivatal Központi Postázó (1055 Budapest, Szalay u. 10-14., földszint F53 szoba)

Emellett a kérelmet elektronikus úton is kérjük megküldeni a fentiek szerint illetékes ügyintéző e-mail címére.

A kérelem benyújtásának ideje, előfeltétele

Kérelem benyújtása olyan új doktori iskola létesítése esetén szükséges, amely doktori iskolában a felsőoktatási intézmény – az Oktatási Hivataltól kapott engedély és nyilvántartásba vétel hiányában – jelenleg nem folytathat doktori képzést (semelyik képzési helyen, nyelven és munkarendben).

A korábban már létesített, az Oktatási Hivatal által

  • engedélyezett és nyilvántartásba vett doktori iskola képzésének más tudományterületen és/vagy tudományágban és/vagy képzési helyen és/vagy nyelven és/vagy munkarendben történő indításának engedélyezését és nyilvántartásba vételét,
  • korábban nem közös képzésként engedélyezett és nyilvántartásba vett doktori képzés közös képzésként történő indításának nyilvántartásba vételét

a „Nyilvántartásba vett képzés adatainak módosítása, törlése" eljárás megindításával lehet kezdeményezni:

Nyilvántartásba vett képzés adatainak módosítása, törlése

Doktori iskola képzése a képzési helyek típusai – 1. székhely, 2. telephely, 3.a belföldi székhelyen kívüli képzési hely, 3.b külföldi székhelyen kívüli képzési hely, 4.a más felsőoktatási intézmény székhelye, 4.b más felsőoktatási intézmény telephelye, 5. közösségi felsőoktatási képzési központ – közül kizárólag az alábbiakon folyhat:

  • székhelyen
  • telephelyen
  • külföldi székhelyen kívüli képzési helyen
  • más felsőoktatási intézmény székhelyén
  • más felsőoktatási intézmény telephelyén
  • közösségi felsőoktatási képzési központban.

A kérelmező felsőoktatási intézmény alapító okiratában létesítendő doktori iskola képzési helyének, továbbá e képzési helyhez kapcsolódóan a létesítendő doktori iskola tudományterületének is szerepelnie kell.

A doktori iskolának a felsőoktatási intézmény külföldi székhelyen kívüli képzési helyen történő létesítése esetén a kérelem benyújtását megelőzően az oktatásért felelős miniszter előzetes egyetértésének beszerzése szükséges!

Közös képzésben történő képzésindítás esetén

  • magyar-magyar felsőoktatási intézmények által megvalósítandó közös képzés esetén a kérelmező és a képzésért felelős az Oktatási Hivatal és a Felsőoktatási Információs Rendszer felé csakis az a(z egyetlen) felsőoktatási intézmény lehet, amelyiket a felsőoktatási intézmények által kötött megállapodás erre kijelöl
  • magyar-külföldi felsőoktatási intézmények által megvalósítandó (nemzetközi) közös képzés esetén a kérelmező és a képzésért felelős az Oktatási Hivatal és a Felsőoktatási Információs Rendszer felé csakis a magyar felsőoktatási intézmény lehet.


Határidők a kérelem benyújtására:

  • A felsőoktatási felvételi tájékoztatóban meghirdetni kívánt doktori képzés nyilvántartásba vétele
    • a februárban induló képzések tekintetében legkésőbb a megelőző év augusztus 31-éig,
    • a szeptemberben induló képzések tekintetében legkésőbb a megelőző év szeptember 30-áig
      kezdeményezhető.
  • A felsőoktatási felvételi tájékoztatóban nem kötelezően meghirdetendő doktori képzés nyilvántartásba vétele
    • a februárban induló képzések tekintetében legkésőbb a megelőző év december 15-éig,
    • a szeptemberben induló képzések tekintetében legkésőbb a tárgyév július 15-éig
      kezdeményezhető.

A fenti határidőkön túl benyújtott kérelemben szereplő képzés a határidő elmulasztásával érintett felvételi tájékoztatóba nem kerülhet bele, illetve a képzés legkorábbi meghirdethetősége egy félévvel későbbre tolódik! Ebből következően, mivel az eljárás során a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (ENQA akkreditációs szervezet) véleményét is be kell szerezni, a fenti határidőknél jelentősen – legalább 6 hónappal – korábbi kérelembenyújtás javasolt!

Az eljárás időtartama

Az Oktatási Hivatalnak az ügyintézésre az Ákr. szerinti szabályokat kell alkalmazni. Az ügyintézési határidő 5 hónap (teljes eljárás).

Az eljárás költségei

  • Doktori iskola nyilvántartásba vételi eljárásának igazgatási szolgáltatási díja doktori iskolánként 20.000 Ft.
  • Amennyiben az Oktatási Hivatal köteles beszerezni a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szakvéleményét, az igazgatási szolgáltatási díjon felül további 464.650 Ft szakértői díj fizetendő (a MAB helyett kezdeményezett ENQA akkreditációs szervezetnek ettől eltérő összegű díja lehet). Újabb szakértői vélemény kérése esetén annak díja szintén a kérelmező felsőoktatási intézményt terheli.
  • Amennyiben van kapcsolódó együttműködési megállapodás, annak nyilvántartásba vételi eljárásának igazgatási szolgáltatási díja megállapodásonként 12.000 Ft.

Az igazgatási szolgáltatási díj nem foglalja magában az esetlegesen felmerülő egyéb eljárási költségeket.

Az igazgatási szolgáltatási díjat, valamint az esetlegesen előlegezendő egyéb költségeket a kérelem benyújtását követően kiállított, az Oktatási Hivatal által küldött fizetési végzés alapján, átutalással kell megfizetni.

Díjszámítási táblázat:

Doktori iskola létesítése

Együttműködési megállapodás nyilvántartásba vétele

Az eljárás menete

Az eljárás megindítása

A kérelmet az előírt adatlapok kitöltésével és a szükséges mellékletekkel együtt kell benyújtani az Oktatási Hivatalhoz. Az eljárást a felsőoktatási intézmény vezetője kérelmezi az adatlapok aláírásával.

Intézkedések a kérelem benyújtását követően

A beérkezett kérelmet az Oktatási Hivatal ügyintézője formai szempontból ellenőrzi. A hiányos és/vagy formailag nem megfelelő kérelem esetén az Oktatási Hivatal hiánypótlásra hívja fel a benyújtót. A hiánypótlás teljesítésére a végzésben megjelölt idő áll a kérelmező rendelkezésére.

Az Oktatási Hivatal köteles beszerezni a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (ENQA akkreditációs szervezet) szakértői véleményét az új doktori iskola létesítése tekintetében.

Szükség esetén az Oktatási Hivatal szakértőt vesz igénybe, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges.

A kérelmek elbírálása

Az Oktatási Hivatal a doktori iskolát akkor veszi nyilvántartásba, ha indításának feltételei fennállnak, és valamennyi - a regisztrációhoz szükséges - adatot megadtak, továbbá a kérelmező felsőoktatási intézmény az alapító okirata alapján jogosult a doktori képzés folytatására.

Amennyiben a doktori iskola létesítését a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (ENQA akkreditációs szervezet) szakértői véleményében nem támogatta, az Oktatási Hivatal a szakvéleményt megküldi észrevételezés céljából a kérelmezőnek. Azonban az Oktatási Hivatalnak nincs lehetősége megítélni akkreditációs szakmai kérdéseket, és nem bírálhatja felül a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (ENQA akkreditációs szervezet) akkreditációs bírálati szempontsorán alapuló szakmai döntést, indokolt esetben is legfeljebb csak a szakvélemény kiegészítését kérheti. Az Nftv. 67. § (4) bekezdése értelmében az Oktatási Hivatal doktori iskola létesítése esetén az akkreditációs szakértői véleményhez kötve van.

Ha a doktori iskola létesítését a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szakértői véleménye nem támogatta, a felsőoktatási intézmény erre irányuló kérése esetén az Oktatási Hivatal a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Felülvizsgálati Bizottságától újabb szakértői véleményt szerezhet be.

A doktori iskola nyilvántartásba vétele szükséges, de önmagában nem elégséges feltétel a doktori képzés tényleges indításához. Szükséges a képzést a felsőoktatási felvételi eljárási szabályoknak megfelelően meghirdetni, továbbá a működési engedélyben hallgatói létszámmal kell rendelkezni az adott képzési helyre, tudományterületre, nyelvre és munkarendre.

A döntés

A döntésről az Oktatási Hivatal érdemi döntés esetén határozatot, nem érdemi döntés esetén végzést hoz.

Nyomtatás