Felsőoktatási intézmény alapító okiratában szereplő és ahhoz kapcsolódó adatok nyilvántartásba vétele

Az alábbiakban összegyűjtöttük az alapító okiratban szereplő és ahhoz kapcsolódó adatok bejelentésével kapcsolatos tudnivalókat, a vonatkozó jogszabályokat, röviden összefoglaljuk az eljárás menetét, emellett megtalálják az ügyintézők elérhetőségeit is, valamint letölthetik az ehhez szükséges adatlapokat.

A feladat (ügytípus) megnevezése

A felsőoktatási intézmény alapító okiratában szereplő és ahhoz kapcsolódó adatok nyilvántartásba vétele céljából indított eljárás hatósági eljárás, amely az ügyfél felsőoktatási intézmény kérelmére indul, s arra az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

A feladatot ellátó szerv, szervezeti egység, ügyintézők

Szerv: Oktatási Hivatal (1055 Budapest, Szalay u. 10-14.)
Szervezeti egység neve és címe: Felsőoktatási Nyilvántartási Főosztály Felsőoktatási Engedélyezési és Nyilvántartási Osztály, 1122 Budapest, Maros utca 19-21. IV. emelet, tel.: (06-1) 477-3234, (06-1) 477-3207
Szervezeti egység vezetője: dr. Fekete Zsolt főosztályvezető-helyettes
Ügyintézők: az egyes felsőoktatási intézmények ügyintézők közötti megosztását az alábbi táblázat tartalmazza.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ügyintézők kizárólag felsőoktatási engedélyezési és nyilvántartási ügyekben illetékesek!

Egyéb ügyekben az alábbi elérhetőségek állnak rendelkezésre:

  • Felsőoktatási felvételi ügyek: 06-1-477-3131-es telefonszám
  • Magyar állami ösztöndíjjal kapcsolatos ügyek: 06-1-477-3131-es telefonszám és hsz@oh.gov.hu e-mail cím

Az ügyfélfogadás rendje

Az ügyfeleket előzetes időpont-egyeztetés után tudják fogadni az ügyintézők az Oktatási Hivatalban.

Útmutató

Az eljárást meghatározó jogszabályok

Szakmai jogszabályok

A kérelem

Az eljárás megkezdéséhez a kérelmet az erre rendszeresített adatlapokon a hozzá tartozó mellékletekkel együtt kell benyújtani.

Adatlap:

  • alapadatok bejelentése, változása, törlése esetén: FRKP-2000 sz. adatlap
  • fenntartói adatok bejelentése, változása, törlése esetén: FRKP-2001 sz. adatlap
  • székhelyadatok (cím, képzési területek, tudományterületek, kutatási tevékenység) bejelentése, adatváltozása, törlése esetén: FRKP-2002 sz. adatlap
  • telephelyadatok (cím, képzési területek, tudományterületek, kutatási tevékenység) bejelentése, adatváltozása, törlése esetén: FRKP-2003 sz. adatlap
  • székhelyen kívüli képzési helyi adatok (cím, képzési területek, tudományterületek, kutatási tevékenység) bejelentése, adatváltozása, törlése esetén: FRKP-2004 sz. adatlap
  • alap- és/vagy kiegészítő és/vagy vállalkozási tevékenység bejelentése, törlése esetén: FRKP-2005 sz. adatlap
  • ingatlanok bejelentése, törlése esetén: FRKP-2006 sz. adatlap
  • új kar (felvételi eljárásban képzést meghirdetni jogosult szervezeti egység) bejelentése esetén: FRKP-2007 sz. adatlap
  • korábbi kar (felvételi eljárásban képzést meghirdetni jogosult szervezeti egység) adatainak változása, törlése esetén: FRKP-2008 sz. adatlap

Mellékletek:

  • a felsőoktatási intézmény módosított alapító okirata
  • a fenntartó nevének és/vagy székhelycímének és/vagy típusának változása esetén a fenntartó létesítő okirata és a nyilvántartást vezető szerv bejegyző döntése
  • fenntartó képviselőjének adatváltozása esetén: a fenntartó képviselőjének aláírási címpéldánya és a képviseleti jog igazolása
  • ingatlanok bejelentése esetén: bérelt ingatlan esetében a bérleti szerződés, vagyonkezelt állami tulajdon esetében az állam képviselőjének nyilatkozata a rendelkezésre bocsátásról, fenntartói tulajdon esetében a tulajdonjog igazolása
  • kar bejelentése, adatváltozása, törlése esetén a felsőoktatási intézmény szenátusának a karral (szervezeti egységgel) kapcsolatos döntése vagy szervezeti és működési szabályzatának a karral (szervezeti egységgel) kapcsolatos része

A mellékleteken felül az Oktatási Hivatal kérheti a regisztrálandó adatok hitelt érdemlő igazolását.

A kérelem benyújtásának helye, módja

A kérelmet papír alapon 1 eredeti példányban kell benyújtani:

  • postai úton: 1363 Budapest, Pf.19.
  • személyesen: Oktatási Hivatal Központi Postázó (1055 Budapest, Szalay u. 10-14., földszint F53 szoba)

Emellett a kérelmet elektronikus úton is kérjük megküldeni a fentiek szerint illetékes ügyintéző e-mail címére.

A kérelem benyújtásának ideje

A kérelem bármikor benyújtható.

A felsőoktatási intézmény

  • hivatalos nevének módosítása
  • rövidített nevének módosítása,
  • új karának vagy nyilvántartandó egyéb szervezeti egységének létrehozása,
  • meglévő karának vagy nyilvántartandó egyéb szervezeti egységének adatmódosítása, törlése

csakis az eljárás lezárását követő február 1-jével vagy augusztus 1-jével hatályosulhat. Felsőoktatási intézmény nevének változása továbbá azon február 1-jével vagy augusztus 1-jével kezdődően hatályosulhat, amikortól kezdődően a módosított nevet az Nftv. is tartalmazza. Ilyen esetben az Oktatási Hivatal az adatváltozást a felsőoktatási intézmény alapító okiratának módosítása alapján, az eljárás lezárását követően kezdeményezett Nftv-módosítás szerinti február 1-jével vagy augusztus 1-jével kezdődően tudja bejegyezni a nyilvántartásba, addig a felsőoktatási intézmény korábbi elnevezése marad hatályban.

Az eljárás időtartama

Az Oktatási Hivatalnak az ügyintézésre az Ákr. szerinti szabályokat kell alkalmazni. Az ügyintézési határidő sommás eljárásban 8 nap, teljes eljárásban 60 nap.

    Az igazgatási szolgáltatási díj mértéke

A felsőoktatási intézmény alapító okiratában szereplő és ahhoz kapcsolódó adatok nyilvántartásba vételi eljárásának igazgatási szolgáltatási díja 15.000 Ft.

Az igazgatási szolgáltatási díjat a kérelem benyújtását követően kiállított, az Oktatási Hivatal által küldött fizetési végzés alapján, átutalással kell megfizetni.

Díjszámítási táblázat

Az eljárás menete

Az eljárás megindítása

A kérelmet az előírt adatlapok kitöltésével és a szükséges mellékletekkel együtt kell benyújtani az Oktatási Hivatalhoz. Az eljárást a felsőoktatási intézmény rektora kérelmezi az adatlapok aláírásával.

Intézkedések a kérelem benyújtását követően

A beérkezett kérelmet az Oktatási Hivatal ügyintézője formai szempontból ellenőrzi. A hiányos és/vagy formailag nem megfelelő kérelem esetén az Oktatási Hivatal hiánypótlásra hívja fel a benyújtót. A hiánypótlás teljesítésére a végzésben megjelölt idő áll a kérelmező rendelkezésére.

Szükség esetén az Oktatási Hivatal szakértőt vesz igénybe, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges.

A kérelmek elbírálása

Az Oktatási Hivatal az alapító okirat adatait akkor veszi nyilvántartásba, ha a nyilvántartásba vétel jogszabályi feltételei fennállnak, és valamennyi a regisztrációhoz szükséges adatot megadtak.

A döntés

A döntésről az Oktatási Hivatal érdemi döntés esetén határozatot, nem érdemi döntés esetén végzést hoz.

Nyomtatás