Ugrás a tartalomhoz

Elérhetők a keresztféléves ponthatárok

2015. január 23.

Kihirdették a 2015 februárjában induló (keresztféléves) felsőoktatási képzések felvételi ponthatárait, amelyek már elérhetők a Felvi.hu-n. A felvételizők az E-felvételi felületén, illetve - ha megadták mobiltelefonszámukat - SMS-ben is értesülhetnek eredményeikről.

A keresztféléves eljárásban kihirdetett ponthatárok immár megtekinthetők a Felvi.hu honlapon, a felvételizők pedig a szintén a Felviről elérhető E-felvételi felületén találják meg, hogy mely általuk megjelölt szakra kerültek be, valamint azok, akik a jelentkezéskor megadták mobilszámukat, az általuk megjelölt szakok ponthatárairól a hivatalos kihirdetést követően SMS-ben is kapnak értesítést.

Az Oktatási Hivatal a ponthatárok megállapítását követően minden jelentkező esetében besorolási döntést hoz, amelyből kiderül, hogy a felvételiző a jelentkezéskor megjelölt és rangsorolt képzései közül mely képzés esetében érte el a bejutáshoz szükséges ponthatárt. Függetlenül attól, hogy hány képzést jelölt meg, a jelentkező csak egy helyre nyerhet felvételt: arra a képzésre, ahol az általa felállított sorrend alapján először éri el a megállapított ponthatárt. A besorolási döntés tartalmazza a jogorvoslat lehetőségét és határidejét is.

A besorolási döntés a jelentkező megszemélyesített oldalán, az E-felvételi felületén lesz elérhető, amelyről legkésőbb 2015. január 25-ig elektronikus levélben értesítik a jelentkezőket.

Forrás: www.felvi.hu


ugrás a lap elejére
ugrás a főoldalra
vissza a normál változatra