« előző oldal
A középfokú felvételi eljárásban 2017. március 16-án és 17-én van lehetőség a jelentkezések módosítására
2017. március 13.
A középfokú felvételi eljárás során a felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak egy alkalommal lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk módosítására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell kitölteniük.
Az Országos kompetenciamérés mutatóinak értelmezése
2017. február 28.
Az Országos kompetenciamérés (OKM) elsődleges célja, hogy minden iskola számára biztosítsa azokat az objektív mutatókat, amelyek segítik intézményük önértékelését, és lehetővé teszik, hogy az intézmény vezetői, a fenntartó és nem utolsósorban a szülők kellőképpen megalapozott képet kapjanak, amely alapján össze tudják hasonlítani az iskolák teljesítményét.
Az Oktatási Hivatal felel az eTwinning projekt hazai koordinációjáért
2017. február 14.
Az Európai Unió idén 30 éves Erasmus Programjának egyik alprogramjaként működő eTwinning célja, hogy a résztvevő országok köznevelési intézményei nemzetközi, interkulturális környezetben, IKT eszközök segítségével közösen valósítsanak meg projekteket szabadon választott témakörökben.
Nemzetközi és hazai tanulói teljesítménymérések eredményeit bemutató köznevelési konferencia
2016. december 6.
2016. december 6-án az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkársága és az Oktatási Hivatal országos sajtókonferencián ismertette a nemzetközi és a hazai pedagógiai mérési rendszereket, valamint azok mérési eredményeit.
EFOP-3.1.1 NYITÓ KONFERENCIA ÖSSZEFOGLALÓ
2016. október 20.
A Kormány és az Unió között megköttetett Partnerségi megállapodásban kitűzött céllal összhangban, az EFOP-3.1.1-14-2015-00001 számú, Kisgyermekkori nevelés támogatása elnevezésű kiemelt uniós projekt célja a magyarországi köznevelési rendszer esélyteremtő szerepének javítása.
2016. január 16-án kezdődnek a középfokú iskolák felvételi eljárásának központi írásbeli felvételi vizsgái
2016. január 13.
2016. január 16-án kezdődnek a középfokú iskolák felvételi eljárásának központi írásbeli felvételi vizsgái. A központi írásbeli vizsgákat a 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra jelentkezők számára 2016. január 16-án, 10 órától országosan egységesen szervezik.
« előző oldal