kép banner

Pedagógus-továbbképzések a képzők szemszögéből

következő oldal »

A TÁMOP-3.1.5/12 „Pedagógusképzés támogatása” című kiemelt uniós projekt egyik alapvető célja a pedagógus-továbbképzési rendszer nemzeti köznevelési rendszerre épülő megújítása a jelenlegi rendszer felülvizsgálatával, tartalmi, szerkezeti megújításával, az életpályamodellhez kapcsolódó továbbképzési programok fejlesztésével. Már előző hírleveleinkben is visszatekintettünk az elmúlt évek kutatásaira, tanulmányaira, melyek a tartalmi, formai módszertani megújulás szükségességét támasztották alá. A TÁMOP-3.1.1 „21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció” című projekt első, már lezárult szakaszában született a „Pedagógus-továbbképzések a képzők szemszögéből” című esettanulmány, melynek az alábbiakban olvashatják a rövidített változatát. A kutatás során igazolt hipotézisek legnagyobb része napjainkban is aktuális, így a jelenleg zajló átalakítási folyamat előzményeit gyűjti csokorba.

Bevezető

A pedagógus-továbbképzéseknek igen fontos – ha nem is direkt – szerepük van abban, hogy az oktatáspolitikai törekvéseket a tanárok megfelelő módon ültessék át a pedagógiai gyakorlatba. A pedagógusok számára ezek a képzések jelenthetik a szakmai fogódzót, a megerősítést. Ezeken a képzéseken tanulhatják meg szakmai munkájuk javára fordítani a makroszintű törekvések által kínált szemléleteket, vagy – sok esetben – egyáltalán megérteni azokat. A képzések akkor látják el tehát megfelelően a mediátori szerepet e két szint (oktatáspolitikai és gyakorlati) között, ha hiteles szakmai válaszokat kínálnak a megváltozott elvárások és kihívások közepette. A pedagógus-továbbképzéseknek ugyanakkor egyre inkább az aktuális problémákra kell fókuszálniuk (Mihály 2005). Ezekre a problémákra – szemben az intézményi sajátosságok miatt lassabban reagáló és változó alapképzéssel – a továbbképzések jelentik a leggyorsabban bevethető, legrugalmasabb és leginkább naprakész megoldást (Nagy 2004).

Az, hogy egy-egy térség pedagógus-továbbképzésben illetékes szereplői milyen szakmai együttműködés keretében milyen kínálatot nyújtanak, nagy hatással van az iskolák életére. Ha ez a kínálat igazodik az iskolák fent említett problémáihoz, és azok céljai eljutnak a pedagógusokhoz, akkor proaktív módon éleszthet a pedagógusokban igényt saját önfejlesztésükre.

A képzések hasznosulása jelentősen függ attól, hogy a pedagógusok milyen előzetes elvárásokkal vannak iránta, vagy, hogy általában milyen szerepet tulajdonítanak a továbbképzéseknek szakmai fejlődésükben (Nagy 2004). A pedagógusok hozzáállása pedig a képzőkön is múlik: azon, hogy hogyan kapcsolják össze képzéseiket a pedagógusokat érintő mindennapi problémákkal, milyen színvonalú képzéseket tartanak, valamint, hogy a képzés utáni hasznosulást mennyire követik nyomon (Bordás 2011; Liskó 2008; Cseh 2007; Little 1992).

Módszerek

17 képző intézményben összesen 21 vezető vagy adminisztrátor beosztású személlyel készítettünk félig strukturált interjúkat. A kutatás feltáró jellegű volt. A pedagógus-továbbképzésekben érintett szereplőket kívántuk megszólítani, bemutatni helyzetüket, felhívni a figyelmet legsürgetőbb problémáikra, tolmácsolni javaslataikat a többi szereplőnek. Azt kívántuk kideríteni, hogy kik ők, milyen szerepet töltenek be a társadalmi változások által életre hívott pedagógus-továbbképzések mára kialakult intézményrendszerében és az abban kialakult erőviszonyokban, mi jellemzi a kurrens képzéseket tartalmi és formai szempontból, hogyan ítélik meg a képzők a képzéseiken elsajátított ismeretek gyakorlatba történő átültetését stb.

Az igények témakörén belül a képzők megosztották velünk tapasztalataikat arról, hogy milyen igények hívják leginkább életre célcsoportjuk körében a pedagógus-továbbképzéseket. A képzési kínálat, valamint az azt alakító tényezők is külön szerepet kaptak a beszélgetésben. Súlyponti kérdés volt továbbá a képzések finanszírozása és az egyes képzőknél kialakított képzési stratégia a folyton változó igények kielégítésére. Betekintést nyerhettünk abba is, hogy a képzők milyen információval rendelkeznek a képzéseken elsajátított ismeretek gyakorlatban történő alkalmazásáról. Végül pedig az oktatásirányítás számára megfogalmazott javaslataikat vettük számba.

Ezeket az információkat összegyűjtve és rendszerezve mutatjuk be, hogy a képzők miként látják – miként láttatják –, s miként alakítják a pedagógus-továbbképzés mai rendszerét.

A képző szervezetek típusai

A „piac” jelenlegi „felosztása” az interjúkban elhangzottak alapján a következőképpen foglalható össze:

A hagyományos pedagógiai intézetek igyekeznek az olcsóbb, gyorsabban indítható, alacsonyabb (10-15) óraszámú képzéseket kínálni az iskoláknak – beleértve a nem pályázó iskolákat is. Mivel folyamatos kapcsolatban vannak az iskolákkal, a napi igényekre reagálva azonnali praktikus tanácsokkal, módszerekkel látják el a pedagógusokat. Emellett az is gyakori, hogy ők maguk is „kiszolgálói” a pályázatok által támogatott képzéseknek, amely képzéseket a csökkenő finanszírozás miatt ugyanolyan áron kénytelenek adni, mint profitorientált társaik.

A gazdasági társaságok fő profilját főleg a 30-60-120 órás, témájában és finanszírozásában pályázatfüggő képzések határozzák meg, szinte mindenre kiterjedő kínálattal. Rendkívül rugalmasak a helyszínekben és az időpontokban. Interjúalanyaink őket jellemezték a leginkább úgy, hogy a „pályázatok kiszolgálói”. Legtöbbjüknek gyenge kapcsolata van a kevésbé pályázó iskolákkal. Néhányan törekednek a szorosabb kapcsolatok kialakítására, leginkább azok, akik régebben vannak jelen, így mélyebb helyi beágyazottsággal rendelkeznek. A pedagógusok egy része rendre össze is keveri a hagyományos és a piacorientált pedagógiai intézet vagy pedagógiai szolgáltató szervezeteket.

A felsőoktatás kizárólagos jogosítvánnyal rendelkezik bizonyos oklevelek kiállítására, képzések tartására. Néhány piacorientált szereplő úgy véli, hogy ez sérti az érdekeit, de a többség elfogadja, tiszteletben tartja ezt. Az egyetemek-főiskolák főleg a mélyebb elméleti tartalommal bíró, kevésbé a „módszerek körül balettozó”, több félévig tartó (szakvizsgás és szakirányú) továbbképzéseknek az egyeduralkodói. Ezek szellemisége és tartalma lassabban változik, mint más képzők képzéseinél. A képzések tartalmát az egyetemeken, főiskolákon felhalmozódott tudás határozza meg, így a képzések az egyes diszciplínák tanár szakján elsajátított neveléselméleti és szakmódszertani tudás frissítését, kiegészítését, valamint az adott tudományterületen újonnan megszületett tudományos eredmények megismerését szolgálják. A TALIS eredményeivel és Gönczöl Enikő Trendek és fordulópontok a magyarországi pedagógusok továbbképzési rendszerének működésében című tanulmányában olvasható elemzésének megállapításaival összhangban az általunk megkérdezettek is arról számoltak be, hogy csökkent a szaktárgyi és szakirányú képzések népszerűsége, így a felsőoktatási intézmények veszítettek továbbképzési volumenükből (TALIS 2009).

Civil szereplők. Az általunk megkérdezett három civil képző közül kettő alulról jövő szakmai kezdeményezésből nőtte ki magát képző intézménnyé: egy-egy apróbb speciális területet jól ismerő, főleg pedagógusokból álló szakembergárda próbálta/próbálja tudását továbbképzések formájában továbbadni. Hosszabb-rövidebb, jellemzően ciklikusan felépített, gyakorlatközeli képzések jellemzik őket, amelyekből évente csupán néhányat tartanak. Úgy tűnik, ez a szilárd szakmai alapokon nyugvó tevékenység a pályázatfüggő képzésdömping hatására hol háttérbe szorul, hol pedig – kis jogi ügyeskedések árán – integrálódni tud a fő csapásirányba. (Ez utóbbi szerencsés helyzethez azonban egy piacorientált „gazdaszervezet” volt szükséges, aki a saját TÁMOP-os képzései mellett életben tudta tartani a szakmai elismerés alapján felkarolt civilszervezet képzését is „TÁMOP-kompatibilis” képzések formájában.) A három civil között volt egy olyan szervezet is, amelyet egy nagyobb cégcsoportból kivált szakmai kör hozott létre, akik egy pályázat miatt választották az egyesületi formát.

E négy nagyobb szereplő mellett jelen vannak még a pedagógus-továbbképző szervezetek között a közoktatási intézmények is, főleg olyanok, amelyek komplex intézményként, a település vagy a térség valamilyen más szolgáltatásával integrálódva működnek. Az általunk megkeresett közoktatási intézmény szolgáltatásaiban leginkább a civilekhez hasonlít, mivel tevékenysége alulról szerveződik, és olyan témában tart továbbképzéseket, amelyekben tagjai gyakorló szakértők.

További szereplők lehetnek még a tankönyvkiadók, a számítástechnikai cégek (e két utóbbi egyébként gazdasági társaság formájában működik), a könyvtárak, a múzeumok, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet stb.

Az igény két formája: igény vagy kereslet?

Amikor az igényekről beszélgettünk a továbbképzőkkel, kiderült, hogy ki-ki mást ért igény alatt. Az egyik értelmezés szerint igény az, ami a napi munkában, problémáik megoldása közben fogalmazódik meg a pedagógusokban. Tehát egy belülről jövő kérdés, megoldatlan probléma serkenti a pedagógust arra, hogy megoldást találjon az adott pedagógiai kihívásra, és a megoldások egyik formája a spontán (belülről jövő) igény a továbbképzésre. A másik értelmezés ettől eltér: igény egyszerűen az, amire kereslet van, ezt azonban legtöbbször a kívülről irányított folyamatok indukálják.

A továbbképzők egy része beszél a spontán (belülről jövő) igényekről, egy másik része azonban elsiklik az ilyen igények felett, s főleg azokról a képzésekről beszélnek, amelyekre kereslet van. Ők az egyszerűen meglévő (legtöbbször kívülről indukált) igényeket regisztrálják és szolgálják ki. A belső és külső igények közötti különbséget nem minden képző látja. Bizonyos képzők igyekeznek a spontán igényeket megismerni, mások pedig kiszolgálják azokat, amelyek egyszerűen jelen vannak az iskolákban, tehát kínálatot biztosítanak a kereslet számára.

A belülről jövő igényekről beszélő képzők arról számolnak be, hogy azok mindig egy-egy speciális élethelyzetben születnek, egy adott mikrokörnyezetben. Ezek azonnali, célzott, s az adott mikrokörnyezetben leginkább elérhető, akár speciálisan egy konkrét tantestületre szabott megoldást igényelnek. Véleményük szerint a kívülről indukált igényeket a szélesebb körben jelenlévő, általánosabb problémák szülik, amelyek megoldásához szükségesek átfogó oktatáspolitikai koncepciók.
A vélemények közös tartalmát talán a következőképpen lehetne összefoglalni: kell az igények felkeltésére egy központi stratégia, de az legyen figyelemmel az alulról jövő, természetesen fogant kezdeményezésekre is, és adjon lehetőséget az eseti kezelésre. A stratégiának csupán irányadónak kell lennie, s hagynia kell mozgásteret a spontán felmerülő igények kielégítésére is.

Spontán (belső) igények

A spontán igények különbözőképpen jutnak el a képzőkhöz. Többségük napi kapcsolatban van az iskolákkal, és igyekszik mindent megtenni azért, hogy azok igényeit ki is elégítse. Sokan arra panaszkodnak, hogy az ilyen képzésekre nincs elegendő pénze az iskoláknak, mert ha pályázatokból nyernek is pénzt, az abból finanszírozható képzések körét nem a spontán, egyedi igények határozzák meg. Másik jellegzetes probléma, hogy az ilyen képzésekre nem mindig van kész, akkreditált képzés. Ezért választják azt az utat – jellemzően a hagyományos pedagógiai intézetek vagy a régebbi helyi beágyazottságú profitorientált szolgáltatók, hogy a kisebb adminisztratív előkészületekkel járó, tartalmát és időtartamát tekintve rugalmasabban alakítható, létszámlimithez nem kötött nem akkreditált képzéseket indítják inkább. A piaci szolgáltatók egy részénél azzal a stratégiával találkoztunk, hogy igyekeznek olyan tartalommal megtölteni a pályázatok által preferált képzéseket, és már eleve olyan tartalommal akkreditáltatni, amelyre a pedagógusoknak valóban szükségük van, és az egyénileg felmerülő problémákra is rugalmasan tud reagálni.

Kimondva vagy kimondatlanul sok interjúban benne volt az a vélemény, hogy a belső igényeket elfojtja, deformálja az előre meghatározott témákkal elárasztott képzési „piac”.

Egy szűk kisebbség (2 megkérdezett) úgy látja, hogy az – általuk figyelembe vett – képzési igények döntően a pedagógusok és az intézmények szintjén merülnek fel, és kevesebb az olyan, amelyet az oktatás magasabb szintjei kezdeményeznek. Ebben a kérdésben sokkal optimistábbak a többi képzőnél, hiszen úgy látják, hogy a felülről irányított igények gyakran találkoznak a belső igényekkel (a belső igényeket jól ismerők többsége nem így látja). Ugyanakkor azt is hozzáteszik, hogy az alulról jövő igényekre kevesebb a pénz.

A képzők egy másik részének nincs ennyire naprakész kapcsolata a spontán igényekkel. Ők egyszerűen teszik a dolgukat, teljesítik a megrendeléseket. A megrendelések mögött pedig szintén igények, ám tágabb kontextusban született, oktatáspolitika igények állnak. Ezek a képzők jórészt az ilyen, keresletként felfogott igényeket ismerik, legalábbis ezekről beszéltek.

A legjellemzőbb az, hogy a képzők arról számolnak be, hogy mind a spontán, mind a külső igényeket figyelembe veszik. Ez a párosítás egyfajta megnyugtató egyensúlyt teremt a szakmai elhivatottság és a ”képző is meg akar élni” hozzáállás között. Ugyanakkor legjobb szándékaik ellenére is kénytelenek inkább azt kiszolgálni, amire az iskoláknak pénze van, tehát a pályázatok által keltett keresletet.

Kívülről irányított igények

A képzők jelentős része jól ismeri a mesterségesen alakított ”igényeket”, vagyis a keresletet. Van egy réteg a képzőkön belül, amelyik az oktatáspolitikai koncepciók által életre hívott képzésekre specializálódott. Erre rendezkedtek be, mert ezek a képzések kiszámíthatóak, biztos forrás van rájuk, és a ”kereslet” is biztosított.

A pedagógus-továbbképzés egy kívülről irányított rendszerként tűnik fel az egyik interjúalanyunk véleményében. Sokan osztják azt a véleményt, hogy az iskoláknak már nincsenek is természetesen fogant igényeik. Ennek okát egyrészt abban látják, hogy az oktatásirányítás által keltett igények elnyomják a pedagógusok vágyát, kedvét, lehetőségét. Ugyanakkor azt sem tartják kizártnak, hogy egyszerűen csak minden felmerülő igényükre megfelelő választ kapnak ezekből. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy az igényekre erőteljes a külső hatás. Sőt, vannak, akik úgy gondolják, hogy kell ez a külső hatás, különben az iskolák nem ismernék fel maguktól, hogy mire van szükségük.

Az igényeket nemcsak az oktatásirányítás, hanem a piac is gerjesztheti. Ez jelentheti a lehetőségek szélesedését is. A válogatás lehetőségét meg kell adni a pedagógusoknak – vélik ezt a megkérdezettek, és nem csak a profitorientált oldalon.

Az interjúkban felsejlett egy olyan negatív felhang is, amely kifejezetten a szakmai igények háttérbe szorulását, s a pedagógusok szakmától távoli, egyéni, személyes igényeinek előtérbe kerülését nehezményezi. Szó esett a ”diplomagyűjtögető” pedagógusról is, aki csak a bértáblán való feljebb jutásért, vagy a 120 óra teljesítése miatt csinálja a képzést, vagy egyszerűen személyes érdeklődésből, aminek nincs köze a pedagógiai munkához. Ezek is egyfajta igények, de nem belülről irányítottak – legalábbis annak nem a szakmai értelmében –, nem is kívülről irányítottak, és nem az „ügy”, vagyis a gyerek javát, hanem a tanár egyéni életútját szolgálják.

Összefoglalva az állapítható meg, hogy a képzők szétválasztották a külső és a belső igényeket, s többen evidenciaként kezelték, hogy a kettő nem esik egybe, vagy csak egy szűk keresztmetszeten fedik egymást. Véleményük szerint annyira megbillent az egyensúly a külső (oktatáspolitikai, finanszírozási és/vagy pályázatok diktálta) feltételek által alakított igények irányába, hogy már nincsenek is belső igények. A külső igényeket szinte teljesen, míg a belső igényeket csak korlátozottan sikerült megismernünk a képzők beszámolói alapján.

Lehetőségek

Képzések kínálata

Az Oktatási Hivatal Közoktatási Akkreditációs Osztálya a PedAkkred online rendszeren keresztül vezeti, és folyamatosan aktualizálja az akkreditált pedagógus-továbbképzések jegyzékét. E képzési jegyzékben 2011 januárjában 1947 darab akkreditált képzés szerepelt. A rendszeren belül két kereső felület van. Az egyik bővebb, minden akkreditált képzést tartalmaz (Pedagógus-továbbképzések jegyzéke). Ebben a szervező neve, a képzés témája, óraszáma, távoktatás vagy tanfolyami jellege, valamint különböző adminisztrációs számok (alapítási, indítási engedély száma és adatszolgáltatási regisztrációs száma) szerint lehet keresni. Itt mind az 1947 akkreditált képzés szerepel, s a képzések köre naponta változik (2011. január 9. és 17. között például 16 darabbal nőtt). Ez a felület alkalmas arra, hogy egy-egy képző képzési kínálatát áttekintsük, vagy egy konkrét témában szervezett képzést keressünk. A keresések nem adnak hű képet arról, hogy az akkreditált képzések közül valójában hányat tartottak meg, hány pedagógus vett részt rajtuk, vagy tudott róla, de arról mindenképpen hasznos információkat ad, hogy miből válogathatnak a pedagógusok. Azt is hozzá kell tennünk, hogy a szakvizsgás képzések és szakirányú továbbképzések ebben a jegyzékben nem szerepelnek. Ezek külön táblázatban vannak a PedAkkred-en belül, illetve listázva az Oktatási Hivatal honlapján.

A PedAkkred Pedagógus-továbbképzések jegyzéke keresőfelületén a képzések besorolási kódja szerint is van lehetőségünk keresni (ezek részletes leírását a 2. sz. melléklet tartalmazza). A PedAkkred-ben megtalálható képzések címeit átfutva azt tapasztalhatjuk, hogy a legtöbb valamilyen általános témát dolgoz fel, és ha konkrét módszert ajánl is, az csak ritkán kötődik egy-egy tantárgyhoz. Ezekből azonban széles a kínálat (agresszió- és konfliktuskezelés, integrált nevelés, IKT-eszközök alkalmazása stb.). Az agresszió-, a személyközi és intrapszichés konfliktusok kezelését segítő képzéseket sok pedagógus igényli, az általunk megkérdezett képzők szerint. Erre a PedAkkred-ben is találtunk nyomot. Az egyik ilyen képzés minőségbiztosítási összefoglalója szerint egy év alatt 20 alkalommal volt elég nagy érdeklődés a képzés megtartására.

Érdekes színfoltot jelentenek a távképzések, amelyekből 28 áll a pedagógusok rendelkezésére. További hasznos lehetőségek az egész tantestület számára meghirdetett képzések (ilyenek például az IPR-re felkészítő vagy arra érzékenyítő 30 órás képzések).

A PedAkkred másik keresőfelületén (Bejelentett helyszínek) a bejelentett képzések kezdeti időpontja és helyszíne szerint lehet keresni, s további opciók vannak a szervező neve, a képzés témája szerinti szűkítésre is. Ez alkalmat adhat a jelenlegi kínálat és a közeljövőben indított képzések megismerésére. Ezekből a témákból az látszik, hogy az IPR-hez kapcsolódó, a tehetséggondozásról, a tevékenységközpontú pedagógiáról, egyéni fejlesztésről, kompetenciafejlesztésről szóló, az agresszió kezelésére irányuló, s a különböző módszereket, terápiákat, eszközöket bemutató képzéseket még mindig indítják a képzők. Az IKT-eszközök témakörében azonban már csak a digitális tábla érdekes, s a 2006-2007 körül akkreditált számítástechnikai alapismeretek már nem szerepelnek a kurrens képzési kínálatban.

A 2011-es képzéseknél a hosszúság tekintetében is széles a választék. A 3 nap alatt megtartott képzésektől a néhány hetet átölelőn át az egy éves intervallumot is meghaladóig mindennel találkozhatunk. Az mindesetre látszik, hogy a 3 nap alatt megtartott 30 órás képzésekből nagyon sok van. (Arra egyébként nincs lehetőség, hogy ezen a felületen az óraszám szerint keressünk, és a képzések adatlapjára sem lehet innen eljutni. Ahhoz a másik keresőfelületet kell használni, újra beírva a képzés vagy a képző nevét.)

Az interjúk tanúsága szerint a képzők mindent megtesznek, hogy kielégítsék az iskolák igényeit.

Nyomtatás
következő oldal »